Egerszegi Mihály és Boriska a végvár népe és vitézei gúnyáiba bújva megmutatják, milyen viszontagságosan és nehezen teltek napjaik a török hódoltság idején.
Egerszeg a 17. század közepére megközelítőleg 2000-2500 lélekszámú várossá fejlődött, lakossága kétharmadát a fegyverforgatók és családtagjaik alkották. A végvári katonaság jobbára magyarokból, kisebb részben német zsoldosokból állt, akik a lovasság vagy a gyalogság kötelékében harcoltak. Tisztjeik zöme a nemesség soraiból került ki. Parancsnokuk a Kanizsával szembeni végvidék főkapitány-helyettese, egy személyben az egerszegi végvár kapitánya volt.
A végvár népe – Zsoldosok és szabadosok
A zsoldért szolgálók mellett szabadosok is harcoltak a török ellen, ők a fegyveres szolgálat fejében mentesültek az úrbéri terhek alól. A királyi udvar által fizetett katonáknak gyakran több havi késéssel osztották ki a fizetséget, melynek egy részét nem pénzben, hanem posztóban kapták meg. Megélhetésük biztosítása érdekében szőlő- és bortermeléssel, földműveléssel, iparos mesterségek űzésével és török rabok adás-vételével foglalkoztak.
A vitézek sárral tapasztott sövényfalú otthonai a külső és belső várfal közötti hostátban, a katonavárosban helyezkedtek el, és sűrűn estek áldozatul a gyakori tűzvészeknek.
A török kiűzése után többé nem volt szükség a végváriak szolgálatára. Itt letelepedett utódaik nevét megtaláljuk a 18. századi egerszegi iparosok és városlakó nemesek között.
Tárgyi emlékek
Egerszegi pohár
A középkorban nem csak üvegből készítettek poharat, hanem agyagból is készítettek a fazekasok. A kiállításban látható pohár különlegességét az adja, hogy a középkori Egerszeg területéről került elő 2005-ben. A majdnem ép pohárból egyakkortájt itt lakó ember ihatta borát. (tárgyleírás: Orha Zoltán)
Érdekesség: az eredeti Lábas
A középkorban és az újkorban általánosan elterjedt főzőedény. A tűzálló agyagból készült edény alján általában 3 láb található, a füle korongolt, hosszúkás, üreges. A belső fele mázas, a kívül mázatlan. A lábast a lakóházban szabad tűzön használták ételek pirítására, pörkölésére, sütésére. Oly módon állították az edényt a tűz fölé, hogy oldalról és alulról egyenletesen érhette a meleg. A tárgy legjellemzőbb részének, a lábának neve vált az egész tárgy nevévé. A muzeológiai szakterminológia ezt a lábbal ellátott formát a népnyelvből vett lábas serpenyő, a láb nélküli változatot pedig a köznyelvi lábas névvel jelöli. A háztartások edényei a 20. században jelentősen megváltoztak, és a cseréplábasokat teljesen kiszorították a vaslemezből préselt gyári lábosok. De a nevében megőrződött a régi lábbal ellátott edény neve. (tárgyleírás: Eke István)
Egervári Veronika gyűrűje
A türkizkő berakással díszített gyűrű, az egyetlen ásatáson előkerült és kiállításon bemutatott aranytárgy. A régészeti kutatásban nagy ritkaságnak számít, ha egy leletet konkrét személyhez lehet kötni. Egervári Veronikát a sírját elfedő címeres kő alapján sikerült azonosítani. A nemes asszony sírját az újkorban kirabolták, a gyűrű egy résbe esett, így szerencsére a rablók figyelmét elkerülte ez a kicsi, de igen értékes tárgy. A gyűrű 1979-ben került elő Zalaszentgróton az egykori ferences templom kutatása során. (tárgyleírás: Orha Zoltán)
Kutánszegi éremkincs
1951. júliusában Simon Endre (Kis) a kustánszegi házának udvarán pinceásás közben 40 cm mélységben egy pénzeket rejtő cserépfazekat talált. A kisebb méretű edényben 34 db 17. századi ezüsttallért találtak. Az éremkincset a megtalálók a helyi tanács révén a múzeumba juttatták. A pénzeket az Országos Történeti Múzeum Éremtárában határozták meg. A legkorábbi érem II. Rudolf 1607-ben Tirolban vert ezüsttallérja, a legkésőbbi III. Ferdinánd 1651-ben készült stájerországi tallérja volt. Pontosan nem tudjuk, hogy miért rejtették el az ezüsttalérokat rejtő edényt, de nagy valószínűséggel a török rablóhadjáratok elől menekülők ásták el a pénzeket rejtő fazekat. A becsületes megtalálók (Simon Endre, Tóth Ferenc és Kerese Irén) összesen 100 Ft jutalmat kaptak (ekkor 1 kg kenyér ára 1 Ft 60 fillér volt). (tárgyleírás: Eke István)
Kályhacsempe Kőszeg város címerével
A Mindszentyneum területén 2017-ben folyt régészeti feltárás. Ez a terület egykor az egerszegi vár része volt. A várfalon belül egy 17. századi lakóház maradványait tárták fel a Göcseji Múzeum régészei Simmer Lívia vezetésével. A tűzvész során leégett lakóház pincéjében megtalálták az épület kályhájának maradványait. A cserépkályha több díszes kályhacsempéből állt. A legszebb darabjai azok a kétfejű sasossal díszített kályhacsempék, melyeken Kőszeg (GÜNS) város címere, és az 1670 évszám látható. Ugyanilyen típusú kályhacsempékből állították össze az egerszegi vár akkori birtokosa, Sennyei István veszprémi püspök nagyméretű kályháját a sümegi várban, a püspöki palotában. A kiállításban látható kályha rekonstrukciót Horgos Zsolt kályhacsempe-készítő alkotta meg. (tárgyleírás: Eke István)
Kurátorunk kedvence: Hírlövő mozsár (17. század)
A hírlövő mozsarak nem fegyverként szolgálták az egykor itt szolgáló végvári vitézeket, mégis fontos szerepet töltöttek be a végvárak életében. A zalai végvárvonal (Kanizsa ellen vetett végvidék) több kisebb erősségből állt. Ezek a kisvárak az ellenség közeledtét egymás között ágyúszóval jelezték. A jelzés alapján a végvárak katonái a parancsnok által kijelölt helyen gyülekeztek, és együttes erővel vették fel a harcot a törökkel. Egerszeg török kori várnak fegyvereiből sajnos nem sok maradt ránk, és az elmúlt évek régészeti feltárásai is csak egy ágyúgolyót, és egy bronz ágyú töredéket hoztak felszínre. Pedig a korabeli várleltárak alapján 1587-ben már 3 ágyú és kilenc szakállas puska szolgálta a vár védelmét. Ebben a leltárban a „külső kapu felett való bástyán” említenek egy öreg tarackot a hozzá tartozó eszközökkel (Eöregh tharaczk zerzamaval).
Az 1648-as inventárium 8 löveget és 4 szakállas puskát említ a várban. Batthyány Ádám főkapitány 1644-es rendtartása a következőképp fogalmaz: „Ha Egerszegre jön elsőben a hír, hogy a török vagy Lentin felül, vagy az Őrségre, vagy a Zalán által menne, akkor Egerszegről kettőt lőnek az öreggel, Kemendről is egyet Szentgrót kedvéért és akkor is tartozzék a kemendi kapitány a hagyott helyre hírt adni, hogy Egerszegre siessenek.”
A rendtartásban leírtak alapján az egerszegi hírlövő mozsár, vagyis az „Öreg”, hangja Kemendig, illetve Körmendig is elhallatszott.
A kiállításunkban szereplő hírlövő mozsár, mely a 17. század második feléből maradt ránk, ugyan nem az egerszegi vár fegyvertárából származik, a pontos használati helye ismeretlen, de formailag teljesen hasonló az egykor itt szolgálatban lévő jelzőeszközzel. A tárgy vásárlás útján került a Göcseji Múzeum gyűjteményébe 1985-ben. (Eke István)
