Kiállítás

A főpap

Látogathatóegész évben HelyszínMindszentyneum ZárvaNyitás holnap: 10:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00 KiállításMindszenty József bíboros életútja Izgalmas négy év dióhéjban: Mindszenty főpapi-, érseki- majd bíborosi kinevezésben is részesül, átéli egy nyilas fogságot, végül kommunisták tartóztatják le.
1944-1948BíborosEgyházellenes propagandaÉrsekFőpapNyilas fogság

Az életút-kiállítás következő nagyobb állomása már a főpap (Fidelissimus pastor) Mindszenty József tevékenységét mutatja be, kezdve a veszprémi püspöki kinevezéstől és az 1944-ben elszenvedett nyilas fogságtól az esztergomi érseki, illetve bíborosi kinevezésén át, egészen és 1948-as letartóztatását megelőző munkásságáig.

Magyarországon csupán az 1946 és 1948 közötti három év állt Mindszenty rendelkezésére, hogy a II. világháború pusztításait követően, az új államrend egyre szigorúbb korlátozásai ellenére esztergomi érsekként is megmutathassa hazája és hite iránti elhivatottságát, valamint kiváló szervezőkészségét. Ennek eredményeit, valamint az egyre súlyosbodó rágalmakat szimultán mutatjuk be az egyedi installáció, az interaktív It-felületek, valamint különböző archív és kreatívan szerkesztett kortárs felvételek segítségével.

„Gyűlölet fala” kontra „Áldás fala”

TippA Gyűlölet fala
A „gyűlölet fala” installáció kubusokba rendezett, újságcikkekből átemelt jellegzetes sorai is ezeket a nyomasztó, egyre inkább elhatalmasodó, minden fórumon jelen lévő központi erőfeszítéseket hangsúlyozzák.


Az ezzel szemben álló falfelület, az „áldás fala” Mindszentynek a nehézségek ellenére is rendkívül szerteágazó, áldozatos főpapi tevékenységének állít emléket.

Mindszenty címerek

A hivatalos püspöki címert Megyer-Meyer Antal tervezte, a Pehm család korábban soha nem használt címerét szintén Megyer-Meyer Antal festette meg 1945-ben. A Mindszenty-címerek sorát az emigrációban használt egyszínű bíborosi címerrajz (1972) teszi teljessé. AMindszenty-címerek együtt csak ebben a kiállításban láthatók.

Jó tudniJó tudni
Szent Margit a főpapi címerben
A történelmi párhuzamokra mindig fogékony püspök a tatárjárás korszakából választotta az engesztelés 1943-ban szentté avatott magyar példaképét, Árpád-házi Szent Margitot főpapi címerének főalakjául.

Árpád-házi Szent Margit textilkép

A kiállításban látható nagyméretű textilkép eredetileg az 1938-ban megrendezett budapesti eucharisztikus világkongresszus Hősök terén felállított hatalmas oltárát díszítette.

További érdekesség, hogy a püspökszentelést bemutató monitor alatt a veszprémi püspöki kinevezés latin nyelvű pápai okmányát is megszemlélheti.

Szűkülő tér

A mennyezetről sugárzó fényinstalláció Mindszenty bíboros közösségi életére utal: a templomi üvegablakok és a körmeneti virágszőnyegek szín- és fényhatását idézi.
Ahogy közelítünk Mindszenty bíboros letartóztatásának 1948. december 26-i dátumához, egyre szűkül a folyosó, a szűkülő mozgásteret pedig megidézik a terem jobb oldalán a sajtóban megjelent rágalmak.

A Mi kedvencünk: Bíborpalást

XII. Piusz pápa 1946 februárjában nevezte ki és avatta Mindszenty Józsefet bíborossá, ami a Katolikus Egyház egyik legmagasabb főpapi méltósága. A díszes selyemruha Rómában készült, de nem a bíboros életében, hanem most, a kiállítás számára. Mindszenty ugyanis nem csináltatott magának a magas méltóságához illő új öltözéket, hanem helyette 1945 és 1948 között is a korábban használt püspöki palástját viselte. Ez a bíborpalást és az egész kiállítás az utókor tiszteletadása Mindszenty József előtt.

A monitoron megtekintheti az 1946-os „bíborosi kreáció” legfontosabb mozzanatait. A felvételeken felfedezheti az egyik helyszínre éppen megérkező magyar bíborost!

KedvencünkKedvencünk
Bíborpalást
A ma már nem használt főpapi palástok anyaga és színe is jellegzetes: habselyemből, franciásan moiré selyemből készültek, és a fekete, lila vagy vörös szín jelezte, hogy pap, püspök vagy bíboros volt a viselője. 

A bíborpalást selyemanyagának fényjátéka ihlette a Mindszentyneum épületének homlokzati terveit és több építészeti megoldását.

Kiállítás témakörei

Ez is érdekelhet

Állandó kiállítás Téglától templomig
Első dokumentum EgerszegrőlXIV. századi feltárás

Téglától templomig

egész évben
Mindszentyneum ZárvaNyitás holnap: 10:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00
2 óra
Interaktív tárlat a Mindszentyneum alatt feltárt téglaépítő kemencékből, várrészletekből és Zala megye egyházi emlékeiből, érdekes történeteiből áll össze.
Állandó kiállítás A város társadalmának
Falusiak a gyárakbaII. Világháború utánIparosodás

A város társadalmának "szocialista átalakulása"

egész évben
Göcseji Múzeum ZárvaNyitás holnap: 10:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00
20 perc
A II. világháborút követően a város a szocialista iparosodást tűzte ki célul, amelyhez a munkaerőt a földvesztett falusiak adták.