Az Élethivatás – Pannonia Sacra térszakaszban Mindszenty József gyermekéveit, tanulmányait, felszentelését, illetve zalaegerszegi apátplébánosi működését mutatjuk be.
Sok mindent megtudni itt a szülőfaluja iránt érzett kötelékéről, tanulmányairól. és holtig tartó papi hivatásának két világháború közötti, hitéletet, építkezéseket, szociális támogatásokat és kulturális élet fellendítését tekintve is rendkívül termékeny zalaegerszegi évtizedeiről.
Keresztelőkút Mindszentről
A terem közepén a szülői ház kertjének földjéből tömörített, közel egy tonna súlyú jelképes keresztelőkút Mindszenty József megkeresztelését és pappá szentelését idézi. Szülőfaluja néprajzi gyűjtéséből származik az itt felhangzó két ősi ének: a Mindenszentek és a loretói Szűz Mária-litánia felvétele.

A két kézfej az áldó, osztó, szerető, krizmával felkent papi tenyeret szimbolizálja, és arra emlékeztet, amikor 1915-ben Mindszenty atya kezét pappá szentelésekor megkenték szent olajjal.
Névváltozás: Pehmről Mindszenty-re
A későbbi bíboros szülőfaluja iránti szeretetét mutatja, hogy 1942-ben vezetéknevét Pehmről Mindszentyre magyarosította.
Készíts selfiet a kis Pehm Józseffel! A falon keresd meg Pehm József egyetlen gyermekkori fényképét és aláírását, valamint érettségi tablóképét.
A Zalaegerszegtől 30 km-re lévő Csehimindszenten érdemes megtekinteni Mindszenty József szülőházát és az abban lévő kiállítást, melyet nagy büszkeséggel mutat be Fukszberger Imre (Mindszenty József Anna húgának unokája), aki 1990 óta polgármestere a falunak. Rendszeresen tartanak Mindszenty-miséket, programokat és zarándoklatokat, ahol megemlékeznek a bíborosról.
Miseruha
Aranyhímzésű 19. századi miseruha. Előrészén Mária Magdolna látható. Ezt az öltözéket Mindszenty József nemcsak mint plébános viselte nagyobb ünnepeken, de hercegprímásként is a Boldogasszony éve keretében rendezett zalaegerszegi Mária Napok alkalmával, 1948. szeptember 8-án.
A miseruha hátoldalán egy szép Gyümölcsoltó Boldogasszony, az Angyali üdvözlet Szűz Mária-ábrázolása rejtőzik, ez a kiállítás Visual guide-jában látható.
A mi kedvencünk: Zalaegerszegi 25 év
A hirdetőoszlopon a Mindszenty József által szerkesztett Zalamegyei Ujság válogatott oldalai láthatóak. Mindszenty városépítő tevékenysége ma is meghatározza Zalaegerszeg városképét. A vázlatos térképen szerepelnek a hozzá kötődő épületek: a kibővített plébánia, a Jézus Szíve ferences templom és rendház, valamint a Notre Dame iskolakomplexum. Munkája eredményeként tizenhat új lelkészség és több iskola kezdte meg működését. Az ide került fiatal papok sorsát atyai szeretettel kísérte, templomaik felszereléséhez tevőlegesen is hozzájárult.

Böngésszen az érintőképernyőn a Zalamegyei Ujság cikkei között, ahol még több érdekességet talál a város két világháború közötti életéről.