Kiállítás

Zárkában – Kettétört életek

Látogathatóegész évben HelyszínMindszentyneum Ma nyitvaZárás : 18:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00 KiállításEgyházüldözés a kommunista diktatúra alatt Az egyházüldözés történetének érzelmi tetőfokát itt érezhetjük át igazán, a büntetési formák bemutatásán, valamint a meghurcoltak személyes tárgyain keresztül.
1945-1990Büntetési formákEmlékekSzemélyes tárgyak

Az utolsó nagy teremben, amely a Zárkában – Kettétört életek címet kapta, a látogató megtapasztalja a kommunista egyházüldözés történetének, és egyben a kiállításnak az érzelmi tetőfokát.

Mindez az elítéltek büntetéseinek végrehajtásában, a büntetési formák bemutatásában és a meghurcoltak személyes tárgyaiban, emlékeik felelevenítésében csúcsosodik ki.

Zárkában – Kettétört életek

A térben kialakított drámai fény- és hanghatások, belsőépítészeti formák is ezt kívánják hangsúlyozni. A terem központi eleme, az a hatalmas, kettétört, belülről ragyogó fényt árasztó, „Rotondónak” nevezett installáció, amely összeköti az I. és II. emeletet. Ezen keresztül lelátunk a Mindszenty József életútját bemutató kiállításba, annak is azon pontjára, ahol a bíboros elfogatása, fogsága kerül bemutatásra. A kettéhasadva megnyílt hengerforma, amely Mindszenty életét szimbolizálja, és a belőle áradó, az „utolsó szó jogán” elmondott szavai támasztják meg, vigyázzák mintegy palástként az őt követő embereket. Azokat, akik több száz „arcként” felsorakozva, mégis egy sorsközösséget vállalva, büszkén kitartottak keresztény hitvallásuk mellett.

A Rotondót a meghurcolt áldozatok egyre sűrűbb, és végeláthatatlanabb oszlopos erdeje követi, olyan életfákkal, amelyeket meggyötörtek, kettétörtek, mégis egyben tudtak maradni, őrizvén magukban azt az isteni fényt és erőt, amely összefogja őket.

Jó tudniJó tudni
Rotondó
A kiállítás érzelmi tetőfoka drámai fény és hanghatások mellett a hatalmas kettétört hengerforma, ahol összekapcsolódik a két kiállítás, így láthatjuk Mindszenty bíboros szobrát. 

A több száz arc, mintegy palástként vigyázza őt, akik sorsközösséget vállalva kitartottak keresztény hitvallásuk mellett. A több mint 300 száz arc között felismerhető többek között Boldog Brenner János, Mindszenty József, Boldog Apor Vilmos is.

Az áldozatok adatbázisa

A Rotondo előtt kialakított, interaktív adatbázis célja, hogy mindenki számára megismerhetővé és kutathatóvá tegye az eddigi ismert börtönviselt áldozatok személyét.

TippSegíts a kutatásban!
Ennek az egyelőre töredékes listának az összeállításában számítunk rátok is, hogy segítsetek a további kutatásban, ezért ha bármilyen kiegészítő információval rendelkeztek, kérjük jelezzétek a Mindszentyneum múzeumi dolgozói felé.

Pihenőtér

A kiállítás tereinek megtekintése után, még a kijárat előtt egy pihenő-elmélkedő sarkot alakítottunk ki, amelynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a látogatóknak átgondolni a látottakat, vagy akár elmélyülni a téma szakirodalmában. Eközben lehetőség nyílik arra is, hogy egy digitális vendégkönyvbe beleírják élményeiket, gondolataikat a látottakkal kapcsolatban.

Útravalóként pedig magukkal vihetik a kiállítás egy kis szeletét: Lénárd Ödön piarista szerzetes, az egyik leghosszabb időt börtönben töltő egyházi személy cigarettapapírosokra írt verseinek másolatait.

Bors-Bulbuk Zsuzsanna kurátor kedvence: Lénárd Ödön versei

Lénárd Ödön egyik cigarettapapírosra írt versét a neki szentelt tárlóban is bemutatjnk eredetiben. Az atya megélt tapasztalatait, gondolatait verseiben tudta feldolgozni, amelyeket aztán sikerült fejben és papíron is kivinnie szabadulásakor.

KedvencünkKedvencünk
Vers mindenkinek
Ezekből a versekből válogatva készítettünk a látogatóknak egy kis hazavihető ajándékot is, melyet az utolsó terem falréseiben fedezhetnek fel.

„Az a kép pedig a katakombák világába, vagy az aranylegenda korába illik, mikor a pap még a hajnali ébresztő előtt felserkenve, ágyában fekve végzi el a miséjét, úgy, hogy az egy-két csepp bort végig a bal tenyerébe öntve tartja, s így a tenyere lesz a kehely!”

(Lénárd Ödön)

Záró gondolatként a kiállítás legfontosabb célja felhívni a figyelmet a 20. század második felében zajlott egyházüldözés kegyetlen időszakára, amelyben voltak, akik megtörtek, és voltak sokan, akik nem. Senkit sem kérhetünk számon a választott útjáról, megemlékezni azonban annál inkább szükséges azokról, akik példamutató módon vállalták a szenvedést hitük megtartásáért.

Kiállítás témakörei

Kérdésed van?

Zárkában – Kettétört életek
Pécsi Júlia konferenciaszervező Mindszentyneum

Ez is érdekelhet

Állandó kiállítás A főpap
1944-1948BíborosEgyházellenes propagandaÉrsekFőpapNyilas fogság

A főpap

egész évben
Mindszentyneum Ma nyitvaZárás : 18:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00
30 perc
Izgalmas négy év dióhéjban: Mindszenty főpapi-, érseki- majd bíborosi kinevezésben is részesül, átéli egy nyilas fogságot, végül kommunisták tartóztatják le.
Állandó kiállítás Életáldozat
1948-1956BörtönévekKoncepciós perLetartóztatás

Életáldozat

egész évben
Mindszentyneum Ma nyitvaZárás : 18:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00
30 perc
A kiállítás leghangsúlyosabb része Mindszenty József kálváriáját mutatja be a letartóztatásától, a vallatásán- és koncepciós perén át a börtönévek végéig.
Állandó kiállítás A város társadalmának
Falusiak a gyárakbaII. Világháború utánIparosodás

A város társadalmának "szocialista átalakulása"

egész évben
Göcseji Múzeum Ma nyitvaZárás : 18:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00
20 perc
A II. világháborút követően a város a szocialista iparosodást tűzte ki célul, amelyhez a munkaerőt a földvesztett falusiak adták.