Kisfaludi Strobl Zsigmond emlékkiállítása kibővíti látókörünket, hiszen, ha a művész nevét meghalljuk, legtöbbünknek a budapesti Szabadságszobor és mellékalakjainak szoboregyüttese jut csupán eszünkbe.
Miközben az egész életén át szorgalmasan dolgozó szobrász az szerte a világon elismerésre tett szert. A két világháború között Nyugaton lett egyre népszerűbb, míg a II. világháború végétől a Szovjetúnió is számtalan lehetőségét biztosított neki.
Nyugaton vált világhírűvé
Fiatal művészként elsősorban zsánereket, portrékat, aktokat készített, és a Nagyháborút követően már a legkeresettebb köztéri szobrászok közé tartozott. Az 1920-as évektől neve világszerte ismertté vált. Angliai és amerikai utazáson vett részt, műveivel több képzőművészeti díjat elnyert. A harmincas évek elején több hónapot Angliában tartózkodott és dolgozott, méghozzá londoni műtermében, ahol a kor vezető személyiségei rendeltek tőle portrét, mint például Erzsébet hercegné, G. B. Shaw, György kenti herceg és a brit felső tízezer több prominens képviselője.
Keleten is elismerték
Mindig is a kedvelt művészek közé tartozott. Munkáiból 1954-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek a budapesti Műcsarnokban, amelyet a Szovjetunió több városában, majd Prágában és Pozsonyban is bemutattak. Kétszeres Kossuth-díjas művész, a kor más magas kitüntetéseinek is birtokosa. Egészen haláláig szorgalmasan dolgozott, nagyszámú alkotása és megmaradt vázlata termékeny alkotónak mutatják. Finom és érzékletes aktjai, elmélyült jellemábrázoló portréi, ragyogóan komponált, mozgalmas szoborcsoportjai korának legjobbjai közé emelik.
Gazdag hagyatékából 1976-ban nyílt meg az állandó kiállítás a neki mindig oly kedves Zala megye székhelyén lévő Göcseji Múzeumban.
Érdekességek a Kisfaludi Strobl kiállításban
K.S.Zs: Finálé, 1910, bronz, 51,5 cm
A szoborcsoport témaválasztása látszólag hagyományos (A három grácia), a csoportfűzés azonban újszerű. Az alkotás egy fájó ifjúkori szerelmi csalódás, majd egy ezt követő tragédia hatására készült: a pályakezdő, nincstelen szobrász balul sikerült lánykérését követően a szülők által kiszemelt, gazdag vőlegény az esküvő előtt baleset áldozata lett. A három eszményien szép, statikussága ellenére is hullámzóan lüktető, ritmikus kompozícióba elrendezett ruhátlan nőalak arca és mozdulata ezt a fájdalmat tükrözi. Közeledés és távolodás, vonzás és taszítás, ragaszkodás és fájdalom egyszerre jellemzi csoportjukat, amely bensőséges allegóriába foglalja a történet lényegét. A szobrot Strobl 1912-ben kiállította a Műcsarnokban, ahol elnyerte a néhai Rudics József báró által létesített alapítvány 6900 koronás díját, és ezt megfejelve a Fővárosi Képtár 2000 koronáért meg is vásárolta az alkotást. Ez volt a fiatal szobrász első jelentős sikere mind szakmai, mind anyagi téren, és ennek a további fejlődését megalapozó, számára tekintélyt szerző és külföldi tanulmányutakat is lehetővé tevő elismerésnek komoly szerepe volt abban, hogy a különböző modern törekvésekkel, a szecesszióval, a kubizmussal, az expresszionizmussal is próbálkozó stiláris kísérletezések ideje hamarosan lezárult pályáján.
K.S.Zs: George Bernard Shaw portréja, 1932, bronz, 50 cm
George Bernard Shaw (1856-1950) világhírű ír drámaíró arcmása a szobrász leggyakrabban reprodukált portré-büsztje. Az írót – barátja, Strobl megkeresésére – Ágoston Manó textilgyáros és műgyűjtő kérte fel, hogy üljön modellt a szobrásznak, és Ágoston nem csupán megvette az alkotást, hanem fel is ajánlotta a Szépművészeti Múzeumnak.
A kritikus író megemlítette, hogy róla már igen sokan – többek között Rodin, Epstein, Trubeckoj – készítettek szoborportrét, de maradéktalanul csak a számára korábban ismeretlen Strobléval volt elégedett.
Másodpéldányát a fogadó-szalonjában helyezte el, ahonnan Rodin korábban ott lévő alkotása kevésbé hangsúlyos helyre került egy oldalsó szobába. A büsztről a következő felirattal küldött fotót a szobrásznak: „A szobor jobb, mint az eredeti”. A rendkívül jól jellemző portré – két oldalán még Shaw karakterének kettős, drámai, illetve szatirikus vonásai is elválnak – a 20. századi magyar szobrászat kiemelkedő kvalitású alkotása.
A kurátor kedvence: K.S.Zs: Végvári harcok, 1927, patinázott gipsz, 57 cm
A háromalakos lovascsata bronzba öntött változata a Nemzeti Levéltár megrendelésére készült, együtt Szentgyörgyi István magyar-olasz lovascsatáját mintázó szobrával. A háromlakos, bonyolult és összetett mozgás-fázisokat összesítő lovas jelenet megkomponálása igen nehéz szobrászati feladat, amelynek Kisfaludi Strobl magas színvonalon tett eleget. Ágaskodó lovak, csavarodó testek, egymást gyilkosan metsző pillantások, kavargó mozgás… Szinte halljuk magunk körül a csatazajt, s minden nézőpontból új részletek tűnnek a szemünkbe. A hősiesség mellett a magyar virtust érezzük a szoborban. Az örvénylő struktúrába elrendezett három figura mozdulataiból pontosan kiolvasható a küzdelem kimenetele, az egyik, lováról lehanyatló ellenfelét már legázolt, erőtől duzzadó magyar vitéznek a másik török harcos védekező mozdulatából tükröződő újabb diadala.
A művész 1964-ben a nyolcvanadik születésnapja alkalmából, a sikeres művészpályát megkoronázó ajándékként megbízást kapott a mű köztéri, mintegy másfélszeres életnagyságú kivitelezésére, az egri vár alatti Dobó István-térre. Az impozáns alkotáson az idős mester közel három éven keresztül dolgozott, az emlékmű felavatására 1967. szeptember 29-én került sor. E helyén a szobor szűk fél évszázadot töltött, majd 2015-ben restaurálták, és egy az egri vár alatti, intimebb téren (Végvári vitézek tere), a korábbinál alacsonyabb talapzaton állították fel újra.
