A Szent Jobb országjárása (1938 - 1942) kötetbemutató és kerekasztal-beszélgetés

Látogatható2023. 06. 08. 17:00 - 18:00 HelyszínMindszentyneum ZárvaNyitás holnap: 10:00 hétfő - zárva kedd - vasárnap - 10:00-18:00 1938-ban a Szent István-év keretében szervezték meg a Szent Jobb országjárását, amely jelentősen különbözött az akkor már több mint 150 éves múltra visszatekintő augusztus 20-i Szent Jobb-körmenettől. Egyrészt földrajzi kiterjedésében, […]

1938-ban a Szent István-év keretében szervezték meg a Szent Jobb országjárását, amely jelentősen különbözött az akkor már több mint 150 éves múltra visszatekintő augusztus 20-i Szent Jobb-körmenettől. Egyrészt földrajzi kiterjedésében, hiszen a szervezők minden jelentősebb településre el akarták juttatni az ereklyét, és ehhez hasonló országjárás korábban nem volt. Másrészt technikai kivitelezésében, hiszen az ereklyét egy díszes vasúti kocsiban, vagyis vasúton vitték városról városra, ahol sok esetben automobillal szállították tovább. A szertartások, ünnepi beszédek hangját megafonok erősítették fel, és a kialakított díszemelvények éjszakai megvilágításához neonfényt használtak. Az országjárás ugyanis nem csupán vallási ünnep volt, hanem a keresztény konzervatív Magyarország programját hirdető tömegrendezvény. A minta annyira sikeres volt, hogy egy évvel később a Szent Jobbot elvitték a visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai területekre, majd 1942-ben az észak-erdélyi Nagyváradra is.

Zalaegerszeg különleges helyet foglal el a helyszínek között, mert az országjárás szervezése során elsődleges cél az volt, hogy az ereklye a püspöki székhelyekre jusson, az útvonalakat eszerint tervezték. Zalaegerszeg nem szerepelt az eredeti programban, de végül Pehm (Mindszenty) József plébános közbenjárásának köszönhetően a szervezők úgy döntöttek, hogy a oda is elviszik a Szent Jobbot. A látogatásra 85 évvel ezelőtt, 1938. június 12-én került sor.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

  • Mészáros Balázs (szerkesztő, Magyar Nemzeti Múzeum),
  • Béres Katalin (történész-főmuzeológus, Göcseji Múzeum) és
  • Kovács Gergely (Magyarországi Mindszenty Alapítvány)