A kereszténység Pünkösdkor, vagyis a Húsvétot követő 50. napon annak az emlékét tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Az ünnep a zsidó vallásból ered, miszerint ezen a napon az aratás, az első gyümölcsök, illetve a Tízparancsolat adományozásának emlékét ülték.
Göcsejben piros Pünkösd hajnalán a lányok búzavirágharmatban megmosták arcukat, hogy szépek legyenek és szeplőjük elmúljon, sőt, almával is megdörzsölték, hogy egész évben pirosak legyenek. A pünkösdi hajnali fürdésnek és a harmattal való mosakodásnak az ország sok más vidékén is szeplőűző és szépségvarázsló erőt tulajdonítottak.
Ezen a napon Lendvavásárhelyen egy tál vízben figyelték, ahogy a Nap felkelt: így látták, ahogy Mária ringatja a fiát. Bakon úgy tartották, ha Pünkösd napján esik az eső, akkor rossz termés várható, tüntös – vagyis üszkös – lesz a gabona. E napon dologtiltás vonatkozott a kenyérsütésre és a különféle házi- és mezőgazdasági munkákra is. Zalakomárban az ősszel koszorúba font és télre verembe rakott gesztenyét Pünkösdkor fogyasztották el.
A legjellegzetesebb dunántúli népszokások közé tartozott az ügyességpróbákkal egybekötött pünkösdi királyválasztás és a lányok házról házra járó köszöntése, a pünkösdi királynéjárás. Zalában a következő énekkel köszöntötték a házak lakóit:
„Elhozta Isten piros Pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk királykisasszonykát.
Nem anyától lettem, rózsafán születtem,
Piros Pünkösd napján hajnalban születtem.
Soha bizony nem anya szült,
Csak pünkösdi rózsa fajzott,
Hajnali csillag hasított,
Szép fényesen felvirrasztott.”
Végezetül „az öregembereknek csutora borocskát, öregasszonyoknak egy tepsi kalácsot” kívántak, majd a kiskirálynét a következő jókívánsággal emelték a magasba: „Ekkora legyen a kenderje!” – Több helyen ezen a napon édestésztát ettek, hogy sárga legyen a kenderük. Nem véletlenül, hiszen május a kender vetésének volt az ideje.
