Szent Imrének a művészi oeuvre-ben fontos szerepet játszó budai szobra voltaképpen egy fogadalmi szobor, tágabb értelemben azonban pontosan tükrözi a két világháború közötti politikai kurzusnak a magyar szentek kultuszát mindenkor hangsúlyozó katolikus keresztény világlátását. Megrendelője Izabella főhercegnő (1856-1931), Habsburg-Lotharingiai Frigyes (1856-1936) osztrák főherceg és magyar királyi herceg jámborságban és jótékonyságban egyaránt buzgó felesége, aki a szent herceg alakját a rangon aluli házasságra készülő fia számára kívánta példaként állítani. A főhercegnő Huszár Károly (1882-1941) korábbi miniszterelnök és miniszter, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnöke javaslatára bízta meg Kisfaludi Strobl Zsigmondoot Szent Imre alakjának megmintázásával, majd a kész szobrot – Imre nevelője, Gellért püspök vértanúságának közelében történő budai felállítását szabva feltételül, aminek helyszínét dr. Sipőcz Jenő budapesti polgármesternek írt levelében kérte kijelölni – a nemzetnek ajándékozta. A polgármester a szobor helyéül a Horthy Miklós (ma Móricz Zsigmond) körteret jelölte ki. A gyorsan haladó munkálatok során a szobrász segédje Mikus Sándor volt. A szobor felajánlására a herceg halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett, 1930-as Szent Imre-év alkalmából került sor. Miután a főalak elkészült, és az ünnepséget rendező főbizottság tagjainak február 10-én a szobrász műtermében a mellékalakok kismintájával együtt bemutatásra került, a főhercegnő Horthy Miklós kormányzónak küldött levelében tette meg e nemes gesztust, aki válaszában az egész nemzet nevében fejezte ki őszinte háláját.
A Vignali Rafael műhelyében kiöntött szobrot 1930. augusztus 17-én, egésznapos fényes ünnepség keretében avatták fel, Horthy Miklós kormányzó, Serédi Jusztinián hercegprímás, Izabella főhercegnő, dr. Sipőcz Jenő polgármester, számos külföldi egyházi főméltóság, a teljes hazai püspöki kar és seregnyi előkelőség jelenlétében. Az emlékmű magas posztamensen álló főalakját kétoldalt hat, a különböző ifjúsági mozgalmakat és társadalmi csoportokat képviselő fiatal veszi körül. Az aktuális politikai koncepciót tükröző mondanivaló így a magyar ifjúság erkölcsös és hitbuzgó magatartásának, valamint a társadalmi megbékélésnek hangsúlyozására irányult. A monumentum egy széles körben ismeretes, sztereotip, Strobl művészetében is többször visszatérő emlékműtípus arányait, csoportfűzését tekintve szerencsésen sikerült alkalmazásaként értékelhető. Maga a szcéna a hasonló jellegű barokk oltárképek parafrázisa.
Azokhoz hasonlóan, bár szobrászi alkotás, Strobl műve is egyetlen nézetre készült, a tartalom csak innen érthető meg komplex módon. A három-három mellékalak hódoló, a két szélső emellett hangsúlyosan büszke tartással tekint a rájuk visszanéző szent herceg felé, egy-egy leány – gyakorlatilag szimmetrikusan elhelyezve – a talapzat lépcsőjén térdre ereszkedik, a térben mögöttük lévő többi alak jámbor gesztussal, állva adorál. A kontraposztos tartásban álló, koronás, sudár Imre herceg a szüzességét jelképező, két kézzel tartott arany liliomot szívére szorítva, közvetlen arckifejezéssel tekint híveire. Utóbbiak modern öltözete elüt a szent gótikus ízlésű lovagi ruhájától, szűk nadrágjától, vállára boruló palástjától. Az őket elválasztó évszázadokat a tekintetek kötik össze. Az emelvényen álló hercegnek az alatta lévő fiatalokra vetett pillantása alázatosan lesütött tekintetnek is mondható, amennyiben Imre alakját a csoportozat kontextusából kiemeljük. Lekicsinyítve, önálló figuraként így vált az állami propaganda gyújtópontjában álló Szent Imre-év egyik tárgyiasult jelképévé bronzból, műbronzból, majolikából, porcelánból, terrakottából, színesre festett fából, különböző méretekben, jelentős számban sokszorosítva, előjegyezhetően. Maga a művész pedig Szent Imre (és Rákosi Jenő vele nagyjából párhuzamosan készült) szobrának megmintázása révén erősödött meg végleg a hivatalos ideológia egyik legjobb szobrászi megfogalmazójának szerepében.
