Kedvenceim közé tartoznak, mindig nosztalgikus hangulattal töltenek el az emlékkönyvek. Talán azért is, mert édesanyám emlékkönyvét sokat nézegettem kislányként, amiben szép, míves rajzok voltak, a rövid versikék, tanácsok pedig megszívlelendő útravalót adtak az Élethez. Magamnak is volt, bár nem különösen szép darab, világoskék műanyag borítóban, de azért sajnálom, hogy a költözködések áldozata lett.
Különlegesen szép és érdekes Morandini Mária több mint 100 esztendős emlékkönyve. Morandini Tamás építész és Weber Mária első leánykája 1897. november 1-jén született Zalaegerszegen, akit a Mária Magdolna plébániatemplomban kereszteltek meg. A keresztségben a Maria Annunciata nevet kapta, keresztszülőnek Tamás nagybátyját, Morandini Bálint csáktornyai téglagyárost és feleségét, Bertossi Annát kérték fel.
Az elemi iskolát követően Mária, akit mindenki Mariskának szólított, Zalaegerszegen a polgári fiú- és leányiskolába járt, kitűnő tanuló volt. Majd a veszprémi Angolkisasszonyok intézetében szerzett tanítói diplomát, 1915–1917-ben a fővárosi Erzsébet Nőiskolában kapott tanári képesítést mennyiségtan és természettudomány tárgyakból.
1. kép . A Morandini leányok és Pálffy Aranka
2. kép – Morandini Mária és testvére, Jolanda Schlemmer József felvételén
Budapesten kezdett dolgozni az Angolkisasszonyok „Sancta Maria” tanítóképző intézetében, azonban 1924 augusztusában eljegyezte őt régi ismerőse, dr. Schlemmer József, aki a katonai szolgálatát követően befejezte az orvosi egyetemet, és szintén Budapesten dolgozott a II. számú belklinikán. Házasságkötésüket követően 1927-ben visszaköltöztek szülővárosukba, ahol férje elismert kórházi és magánorvos lett, Mária pedig háztartásbeliként a hátteret biztosította a családnak. A régi házban nőtt fel az 1929-ben született fiúk, Tamás, aki a nagy becsben tartott emlékkönyvet a Göcseji Múzeumnak ajándékozta.
A kék bársony borítású, 34 aranyozott élű lapot tartalmazó album fedlapján szecessziós stílusban készült áttört fém díszítés, oldalán csattal záródik. Az iskolatársak, kedves ismerősök, rokonok bejegyzései, rajzai 1909 és 1914 közötti években Varasdon (Varaždin, Horvátország), Veszprémben és Zalaegerszegen kerültek a lapokra.
3. kép – az emlékkönyv
Nem meglepő, hogy Missoni Bernardino rajzai kézügyességéről tanúskodnak. A fiatal férfi Morandini Tamás építésvezetőjeként dolgozott Zalaegerszegen, nagy népszerűségnek örvendett a munkások körében.
4. kép – Missoni Bernardino 1907- ben
Felesége, Elena két kisgyermeke portréjával illusztrált bejegyzése Varasdra költözésüket követően is szoros, baráti kapcsolatukról árulkodik.
5. kép – Elena bejegyzése a gyerekek fényképével
Dusi nevű veszprémi iskolatársa színes temperával készített tájképpel lepte meg Mariskát.
Hantke Emil, a hosszúra nyúlt, 194 cm magas férfiú a Morandini család baráti köréhez tartozott. Kapcsolatukról mesél 1910. októberi bejegyzése: „Az én Drága kis Mariskámnak! / Gyermek képzelet sző szebb álmokat / Ijfú szívnek ábránd boldogságot ad. / Óvd meg a valótól lelked álmait / Lelket szennyez az, mit a való tanít. / Álmodj! Legyen álmod ragyogó tavasz / Hol a napsugár is virágot fakaszt. / Illatos, ábrándos, rejtett kis berek / Hova be nem látnak a rossz emberek / S ha sokára egyszer, -mert jő a pillanat / Hogy szétfosztja álmod a tapasztalat / Gyermek álmaidról megemlékezel / Meglásd ujra gyermek és boldog leszel.” Az 1912. évre kiadott Zalamegyei Almachban olvashatjuk Hantke Emil jóízű beszámolóját a zalaegerszegi gimnazisták erdélyi tanulmányútjáról, abban árulta el nem mindennapi magasságát is. Az egyik városházi döntést kritizáló, a Zalai Közlönyben megjelent cikkére válaszolva így írtak róla. „Van ugyanis városunkban egy nagy, akarjuk mondani „rémhosszú” intelligens ember… Ő jó gyerek, csak az a hibája, hogy Nagyváradról származik, s mindent (világvárosi), nagyváradi szemüvegen keresztül át néz.” 1922-ben hunyt el, Skublics Imre közjegyzői irodájában készíttetett végrendeletében a Morandini családra hagyta örökül nagyváradi házát.
7. kép – Hantke Emil a Morandini gyerekekkel házuk udvarán
1911. augusztus 3-án unokanővére, Raffaelli Rosina Eötvös József Karhausijából idézett: „Csak az önzőnek nincs vigasztalása a földön!” Csupán egy mondat, ami jellemző a neves pedagógus későbbi életútjára, akit a család mindig büszkén emlegetett.
8. kép – Rosina Nagykanizsán készült portréja
Raffaelli Rozina Rafaela (1893-1988) nővér példamutató életéről így írt Zászkalaczky Pál: „Raffaelli Rozina Rafaela nővér olasz szülőktől született 1893-ban. A középiskolát a budapesti Ranolder Intézetben végezte 1911-ben, ezek után jelentkezett az Irgalmas Nővérek Társulatába, ám az ötéves próbaidő alatt elvégezte a polgári iskolai tanárképzőt, ahol magyar-, földrajz- és történelemtanári képesítést szerzett. A magyar nyelven kívül beszélte az olasz, a német és a francia nyelvet. Három éven át a polgári iskolában, majd a tanítóképzőben tanított. Közben, a ’30-as években Szegedre küldték az Apponyi Kollégiumba, ahol Sík Sándor növendéke és Radnóti Miklós évfolyamtársa volt. Sík Sándor munkatársának tekintette, Radnótival komoly barátságot ápolt. A visszaemlékezések tanúsága szerint mint pedagógus a legnagyobbak közé tartozott. A történelmi személyeket emberi erőfeszítéseik, igaz voltuk bemutatásával hozta közel tanítványaihoz. A földrajz tanításához maga készítette munkafüzeteket adott, s remekül előkészített kirándulásokat szervezett. Irodalomóráin a kortárs írókat is bemutatta, s már a ’30-as években író–olvasó találkozókat rendezett. Szervezéseinek nyoma számos íróval, költővel történt levelezése”, így Reményik Sándorral is. A rendek feloszlatását követően nagykanizsai családjánál húzódott meg, a galamboki és a miháldi általános iskolában tanított.
Veszprémben Marika barátnője Deák Ferenc sorait idézte 1912 áprilisában: „Két hatalmas érzést olta szívedbe a természet: az igazságot is a szeretetet Ezek legyenek vezércsillagaid az életnek pályáján ha ezeket követed, érjen bárminő sors erköcsileg sülyedni nem fogsz.”
1913. december 12-én Morandini Tamásné kedves levelet írt Mariska leányának Veszprémbe. A levél könnyű kis semmiségekről szólt: a karácsonyi előkészületekről, a tánciskoláról, a karácsonyfa beszerzéséről, ajándékozásról, a Karácsonyfa Egyesület rendezvényéről, amit minden évben megtartottak, hogy a szegény gyerekeknek ajándékot adhassanak. „Kedves Mariskám! Örömmel értesítelek, hogy 22-én érkezel haza, már alig várunk kedves kis leányom. Csak pontosan írd meg, melyik vonattal érkezel, hogy várhassunk az állomáson. Jövő héten teljesen végzünk a nagytakarítással. A tánciskola is már vége felé jár. 19-én lesz a koszorúcska, melyre mi nem megyünk el, a kicsinyek eleinte egy kicsit zúgolódtak, de most már egészen belenyugodtak. Az idén is rengeteg gyerek jár és táncosba nincs hiány. […] A tangót is tanulják, mindenki kíváncsian várta, milyen is lesz a tangó, és mondhatom, hogy igen kedves, szép tánc. A karácsonyfa egyleti mulatságon is bemutatja 6 pár a tangót. Vasárnap néztem meg a táncórát. Nagyon sok családhoz is eljár a Frida [Mayersberg Frida népszerű tánctanár] tangót tanítani. […] A karácsony-egyleti kiosztáson lesz pásztorjáték Horváth tanító bácsi tanítja be a gyerekeket. Az apát úr is el fog jönni az ünnepélyre. Az idén nem is 3-kor lesz, hanem mint régen volt, négykor, arra mindenki inkább el tudja végezni a dolgát. Varga néni már szólt, hogy te is feltétlen segédkezzél a kiosztásnál. A karácsonyfánkat mai délelőtt elkészítjük, hogy délután pontosan elmehessünk. A kicsinyek már most örülnek a karácsonyfa díszítésnek. Valami kis ajándékot is kell vennem, de nem tudom, mi legyen az.”
9. kép – Schlemmer Tamás első karácsonya a Morandini házban, 1930
A következő évben azonban szomorú bejegyzés került az emlékkönyvbe. A lapba tűzött apró nemzeti színű szalag mellett ez olvasható: „Emlék az 1914 háborúból 12-én elvonult katonáktól. A szalag a csokorból való ZE 1914. Mariska” A lapon lévő tűzésnyomok arról is árulkodnak, hogy a csokor virágait is az albumban őrizte tulajdonosa. Tudjuk, milyen eseményről írt, ugyanis a Magyar Paizs 1914. szeptember 10-én beszámolt a honvédek esküjéről, mely Kisasszony napján délelőtt 8 órakor volt a templom előtt, nagy közönség jelenlétében. „Előbb istentisztelet volt s azután a honvédhuszároknak félkörbe állított újonc és népfelkelői hadi századja előtt Kardos segédlelkész lelkesítő szép beszédben magyarázta az eskü szentségét, és hogy a legnagyobb, a legszentebb eskü a haza érdekében tett eskü. Ezután Görgei százados harsány hangon felolvasta az eskü mintát, melyre az egész század odaadó nagy hangon ismételte az esküt. A hadi 8 pótszázad mintegy 860 emberből állott, akik pár nap múlva el is utaznak a csatatérre”. Az ő búcsúztatásukra vitt csokorból tette el a kis szalagdarabot Mariska, aki jogosan aggódott a katonakért, hiszen egyre több sebesültről érkezett hír. Jövendőbelije, majd édesapja is a harctérre indult.
10. kép: A lap részlete a szalaggal
Irodalom:
- Deák Ferenc emlékezete. Levelek 1822-1875. Deák Ferenc egyik barátja fiához 1840. augusztus 15-én. Lásd: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Deak-deak-ferenc-munkai-875…
- Megyeri Anna: „A földre építek, az égben bízom” A Morandini építészcsalád a Monarchiában. Zalaegerszeg, 2010..
- Zászkaliczky Pál (id.): Reményik-levelek nyomában In: Credo 2011. 1. 37-48. p https://epa.oszk.hu/02300/02357/00032/pdf/EPA02357_credo_2011_1_037-048.pdf
