Ma minden gyermek, kicsi és felnőtt az édesanyját köszönti vagy rá emlékezik anyák napja alkalmából. Az egyik legkedvesebb és magunkénak érzett ünnepünk május első vasárnapja. De tudjuk-e honnan származik ez a nap?
Az anyaság megbecsülése már az ókori görög kultúrában is jelen volt, a kereszténység pedig általánossá tette Szűz Mária, az égi édesanya tiszteletét, az anyák napja megünneplése mégis Amerikából érkezett hozzánk. A több szálon induló kezdeményezés (Elmer Burkett szenátor, Anna Jarvis) eredményéről Magyarországon 1909-ben számolt be először a Pesti Napló: „az amerikaiak nagy lelkesedéssel ünnepelték meg mindenfelé az „anyák napjá“-t, az Egyesült-Államok uj nemzeti ünnepét. Már az előző napon kocsiszámra vitték a nagyobb városokba a szegfűt, mert az amerikaiaknak ezen a napon anyáik tiszteletére, emlékére szegfűt kell hordaniok.” Azért a szegfűt, mert ez a virág szimbolizálja az anyaság erényeit, a fehér szín a tisztaságot és hitet jelképezi, az illata a szeretetet, a formája pedig a szépséget. Az ünnepet 1914-ben Wilson elnök tette hivatalosan is nemzeti ünneppé.
1925-ben az Egyesült Államokban, a „yankeek földjén” járt dr. Petri Pálné, az ifjúsági vöröskereszt társelnöke, ő hozta magával a kezdeményezést, hogy Amerika, és Nyugat-Európa példáját követve itthon is honosítsák meg az anyák napját. Az Újvilágból érkező ötleteket, szokásokat mindig kétkedve fogadó magyar társadalom kivételesen pozitívan reagált a javaslatra, támogatásra talált mind az egyházak, mind pedig a pedagógusok körében, mert nevelő hatását társadalmi érdekként fogalmazták meg. Már ebben az évben a Néptanítók Lapjában ajánlás jelent meg arról, hogyan kellene megülni ezt az ünnepet. Eszerint a gyerekek versekkel, énekekkel, virággal és apró ajándékokkal készüljenek, majd ezek elmondása és átadása után következzék a legfontosabb, a közösen elmondott fogadalomtétel, amely így hangzik:
„Édes jó anyám! ünnepélyesen fogadom, hogy engedelmes gyermeke leszek; soha meg nem bántom s mindent elkövetek, hogy örömét lelje bennem. Köszönöm, hogy felnevelt, köszönöm, hogy tisztán tartott, köszönöm, hogy annyiszor megbocsátott. Fogadom, hogyha baj éri megvédem, ha beteg lesz ápolom, s ha megöregszik vagy szűkölködni fog, magamhoz veszem. Egész erőmmel mindig azon leszek, hogy meghosszabbítsam és boldoggá tegyem drága életét, Isten engem úgy segéljen!”
Mielőtt az ünnepet általánosan kötelezővé tették volna, 1928-ban a vallás és közoktatási miniszter elrendelte, hogy minden tankerületben két-három iskolában próba anyák napját tartsanak, „hogy a tapasztaltak az általános rendelkezés kibocsátása alkalmával felhasználhatók legyenek, hogy a külföldről átültetett intézmény a hazai viszonyok figyelembevételével honosodjék meg.” Zalaegerszegen a II. számú körzeti iskolát, a Jókai úti elemit jelölték ki kísérleti anyák napja megtartására. A nekik írt utasítás megtalálható múzeumunk gyűjteményében.
Az ünnepségek mindenütt jól sikerülhettek, az 1930-as évek elejétől ugyanis a helyi sajtó rendszeresen beszámolt nemcsak a városi, hanem a falusi iskolák ünnepségeiről. A fogadalomtétel nem honosodott meg, helyette a gyermekek a virágok átadása után kézcsókkal köszöntötték édesanyjukat.
