Hír

Új vezetők a Göcseji Múzeum élén

Dátum2020. 09. 09. Szeptember 2-án Balaicz Zoltán polgármester a sajtó jelenlétében mutatta be a Göcseji Múzeum új vezetőségét: Dr. Kostyál László igazgatót és Havasi Bálint igazgató-helyettest. Az új igazgató (akit nem kell bemutatni […]

Szeptember 2-án Balaicz Zoltán polgármester a sajtó jelenlétében mutatta be a Göcseji Múzeum új vezetőségét: Dr. Kostyál László igazgatót és Havasi Bálint igazgató-helyettest.

Az új igazgató (akit nem kell bemutatni a zalaegerszegi közönségnek, hiszen a város ismert művészettörténésze és közösségi embere) a sajtóeseményen elmondta, hogy a múzeum minden település életében egy nagyon fontos intézmény, hiszen a városi identitás megteremtésének egyik fontos pillére. Zalaegerszegnek is van közös múltja, ami sok-sok családtörténetből, számos eseményből áll össze. Dr. Kostyál László kiemelte, hogy rendkívül örömteli a múzeumot érintő beruházási folyamat, hiszen az épület rekonstrukciója után sokkal modernebb körülmények között tudják fogadni a közönséget, akik mindvégig hűek voltak az intézményhez. Az új épületszárny, a Mindszentyneum létrehozásával pedig egyértelműen látszik, hogy munkás és tevékeny időszak előtt áll a múzeumi gárda.

Havasi Bálint múzeumigazgató-helyettes habár nagy szaktekintélyű régész, már évek óta arts and business menedzserként is tevékenykedik. Vezetőként egyik fontos feladata lesz többek között, hogy egyfajta hidat képezzen a múzeum és a vállalkozók, a turisztikai szereplők és a múzeumlátogatók között. Sok munkát fektet majd abba, hogy egy nyitott, interaktív, közösségi múzeum jöjjön létre a városban.

fotó: Pánczél Petra