Hír

Mesterségek dicsérete

Dátum2019. 03. 07. Pék, fazekas, borbély, molnár, szabó és szűrszabó, suszter, kovács, szűcs, ács, kalmár, varga, tímár, drótostót. Olyan foglalkozások ezek, amelyek régen teljesen hétköznapi hivatások voltak, egy település életéhez szervesen hozzákapcsolódtak e […]

Pék, fazekas, borbély, molnár, szabó és szűrszabó, suszter, kovács, szűcs, ács, kalmár, varga, tímár, drótostót. Olyan foglalkozások ezek, amelyek régen teljesen hétköznapi hivatások voltak, egy település életéhez szervesen hozzákapcsolódtak e mesterségeket űző emberek. Mi több, céhekbe, érdekvédelmi szervezetbe tömörültek, amelyek szabályozták a piacot, az áru mennyiségét, minőségét és árát. Meghatározták a munkaerő létszámát és a munkaidő hosszát.

Többek között erről is szó volt azon a múzeumpedagógiai foglalkozáson, amelyen a Zrínyi Miklós Gimnázium hetedikes osztálya vett részt a Göcseji Múzeumban. A „Kalandozások a múltba” című programunk szakköre ez alkalommal a korabeli mesterségeket, a céheket, az ehhez kapcsolódó tárgyakat és fogalmakat vette számba. A diákok megtudták, mi is az a privilégium, mire használták a vándorkönyvet, milyen adatokat és szimbólumokat kellett tartalmaznia egy céhzászlónak és mi került régen egy céhládába.

Az első privilégiumot, vagyis ünnepélyes formában kiállított, viaszba nyomott pecséttel ellátott kiváltságlevelet a varga céh kapta. Az idők során nőttön-nőtt a mesterek száma: míg 1770-ben 120 iparos volt Zalaegerszegen, addig 1828-ban 181 volt, s a kínálat színességét mutatja: 36-féle mesterségről szólt a korabeli krónika. A mesteremberek céhekbe tömörültek, rendszeresen gyűléseket tartottak, ahol jegyzőkönyveket vettek fel. Ezeket nagy becsben őrzi ma is a helyi levéltár. De a céheknek pecsétje is volt, ahogy céhzászlója, amelynek tartalmaznia kellett az évszámot, a mesterségek szimbólumát, az ország címerét és az oltalmazó szent ábrázolását.

Régen a legények a szakma alapjainak a megtanulása után messze földre indultak, hogy az adott hivatás apró részleteit is el tudják sajátítani. Volt, aki csak a szomszéd városig jutott, de olyan szerencsések is akadtak, akik külföldön leshették el a szakma fortélyait. A fiatalemberek ún. vándorló könyvet kaptak, s akkoriban a fotográfia hiánya miatt a főbb adatokon túl részletesen leírták a legény külsejét: termetét, haját, arcának és homlokának formáját, szemöldökét, szeme színét, száját, orra formáját, különös jegyeit.

Megyeri Anna, a múzeum történésze megemlített még három olyan iparos közösséget, akik vagyonuk egy részét a közösségnek és így az utókornak is felajánlották. A csizmadiáknak köszönhetjük a Mindszenty téren álló Szentháromság-szobrot. S ha sétánk közben egy kicsit közelebb lépünk a szobrokhoz, láthatjuk, hogy a mesteremberek egy picit portékáikat is belecsempésztették az alkotásokba: valamennyi szent lábára elegáns csizma került.

A gyerekek megtudták, hogy a Szent Ilona tiszteletére állított Kálvária-kápolnát a szűrszabóknak köszönhetjük, a az Olai temető kápolnáját pedig a vargák céhe állíttatta.

„Kalandozások a múltba” – EFOP 3.3.2-16-2016-00011