Hír

Kalandozások a múltba

Dátum2019. 12. 03. 2018. augusztusában elkezdtünk egy nagy kalandot, 10 iskolával és 2 óvodával, volt programunk, EFOP projekten elnyert pénzünk, kedvünk, és úgy gondoltuk, rengeteg időnk. Pillanatok alatt eltelt az idő, s lassan […]

2018. augusztusában elkezdtünk egy nagy kalandot, 10 iskolával és 2 óvodával, volt programunk, EFOP projekten elnyert pénzünk, kedvünk, és úgy gondoltuk, rengeteg időnk. Pillanatok alatt eltelt az idő, s lassan véget ér a projekt. Azt vettük észre, hogy sorra búcsúzunk a foglalkozásoktól, és már csak egy-egy alkalom van s szinte egy hónap és befejezzük.

Számtalan élmény kavarog a fejünkben, amit ezalatt a lassan másfél év alatt kaptunk s reméljük adtunk a résztvevő diákoktól és diákoknak. Tervünk az volt, hogy megmutassuk, ha nyitott szemmel járunk, maga a bennünket körbevevő világ is lehet egy múzeum, a városok, a falvak, a Balaton, mint egy kiállítás mutathatja meg a múltunkat, történetünket.

Több mint 70 kirándulás foglalkozásra vittük a diákokat, 10 különböző tematikával, s természetesen soha nem volt ugyanaz, hisz mindig mások jöttek velünk, mindig másképp interpretáltuk a látottakat, s a természet is mindig más arcát mutatta – na ezt az interaktivitást csinálja valaki utána smiley -.
Útjaink során találkoztunk olyan emberekkel, akiktől csak tanulni lehet, múzeumpedagógiát, lelkesedést, s természetesen ismereteket. Akiken érezni lehet, hogy amit csinálnak az számukra nem munka, hanem elhivatottság. Bármikor visszamennénk Vasvárra, hogy Zágorhidi Czigány Balázst hallgassuk a domonkos rendről, vagy egy-egy régi könyvről, amit esetleg épp akkor gyűjtött könyvtáruk számára. Sopron, Storno ház, felejthetetlen mindannyiunk számára, s ezt biztosan állíthatjuk, hiszen Baloghné Simon Terézt, Teca nénit a diákok tiszteletbeli nagymamájukká fogadták, a vendégkönyvbe számos beírásban köszönték meg, természetesen korosztályukra jellemző kedvességgel – pl.: „cuki a néni” – a személyre szabott különleges „vezetést”. Győr Csécs Teréz, városa iránti szeretete, és tudása marad emlékezetes. Pannonhalmán Baki László, Bonyhecz Bence vezetései, amelyek mindig az adott csoportnak szóltak.

Az ideiglenes múzeumpedagógiai termünkben is zajlott és még zajlik az élet. Több mint 100 alkalommal fogadtunk diákokat és óvodásokat 8 féle tematikával.
Kalandoztunk és még kalandozunk, volt nagyon jó, volt fárasztó, lesz jó és rossz is, de ez így természetes, hiszen ebből építkezünk. Lehet, hogy hiányozni fog!? smiley

Kissné Kovács Ágnes, múzeumpedagógus

EFOP-3.3.2-16-2016-00011 kódszámú, „Kalandozások a múltba” című projekt