Híd szerep, élmény, önismeret, énközpontúság – ezek a fogalmak voltak a vezérszavai annak a jó hangulatú interaktív tréningnek, amely a generációk közti különbségeket, elvárásokat és hasonlóságokat járta körül. A Keresztury VMK-ban Steigervald Krisztián generációkutató vezetésével tartott szakmai napon a Göcseji Múzeum szervezőinek meghívására eljöttek a keszthelyi, a nagykanizsai, a szombathelyi, a kaposvári és a sárvári múzeumi kollégák is.
„Ha a 70 éves szüleidet össze akarod zavarni, akkor karácsonykor elhívod az egész családot egy wellness hétvégére.” Hangzott az első példa a rendezvényen. A példa azért tökéletes, mert egy évben kevés olyan alkalom van, amikor a család valamennyi generációja egy helyen van. A karácsony pont ilyen. A háború előtt született Veteránok, a háború utáni Baby Boomerek, az 1965-80 közötti X-generáció, a rendszerváltás idején felcseperedő Y-osok, az internet korába beleszületett Z-sek és a legfeljebb 9 éves Alfák mind hordoznak olyan generációs jegyeket, amelyek nagyon jellemzőek arra a korosztályra. A különbözőségekből pedig gyakran pattan ki sértődés, veszekedés, holott ezek elkerülhetőek lennének, ha jobban megismernénk egymás mozgatórugóit.
Az idősek feladatorientáltak és legfőbb szeretetnyelvük családtagjaik táplálása. Gondoljunk csak a roskadásig teli karácsonyi asztalra, amihez a nagyi még akkor is nehezen ül le, ha a konyhából már valamennyi fogást behordta a nappaliba. Az ő szemükben a szeretet szent ünnepén, Jézus születésének napján hotelbe menni szabályos bűn, nem is tudják mire vélni. Az örlődő X-esek, akik egész életükben a bizonytalanságot érzik, hiszen gyerekkorukból hozzák magukkal a beléjük nevelt értékeket és tradíciókat, de mi tagadás, tetszik nekik a modern világ, hogy például a város menő cukrászdájából a bejglit online is meg lehet rendelni. Vívódnak, hiszen felismerik, a gyerekeik még karácsonykor is szívesen csobbannának a vízben, lényeg az állandó élmények átélése, de a szüleiket sem akarják megbántani. Az X-esek élete az állandó útkeresés, a hagyományok és az újdonságok közötti folyamatos vívódás. Imádják az internetet és használják is, de közben tisztában vannak azzal, hogy a saját gyerekeik bármelyik pillanatban lepipálják őket e témában. S mivel reagálnak a bizonytalanságra? A maximalizmussal. Bizony, az X-esek azok, akik éjt nappalá téve dolgoznak, meg akarnak felelni a főnöknek, akik be akarják bizonyítani, hogy az élet bármilyen kihívásaival megbirkóznak. Ha nem tetszik a karácsonyi ajándék a gyereknek? Kiborulnak.
Aztán ha megkérdeznénk az Y-osokat, mi legyen az ünnepi menü, azt válaszolnák, hogy nekik a kedvenc olasz tésztájuk is megfelel, egy a lényeg: jól mutasson a képen, amit az asztal mellől fel is tesznek a Face-re. Persze a családi fotó és szelfi a karácsonyfa előtt sem maradhat el, de jobb, ha nem szól rájuk senki, hiszen nekik nem a szülő az igazodási pont, hanem a kapott lájk-szám. A Z-sek egy másik világ szülöttei. Ők azok, akik az élménytársadalomba születtek bele. Számukra a hagyomány a kötöttséget jelenti. Ők valóban elmennének wellness szállóba vagy a vacsora után egy koncertre, lényeg, hogy karácsonykor is jól érezzék magukat.
Bizony, társadalmunk két csoportra bomlott: a 20. századi attitűdökkel rendelkezőkre és a 21. századi fiatalokra. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsen átjárás a kettő között. Sőt, ha szeretnénk, hogy zökkenőmentesebb legyen a kommunikáció, meg kell ismernünk egymás generációs jegyeit és használnunk kell azt a korosztályt, akik a hidat képezhetik a két csoport között. Ők az Y-generáció tagjai, akik az első individuális közösség. Olyan tudás birtokában vannak (ugyanis internetfüggők, még ha ezt tagadják is), amivel sokkal gördülékenyebb lehet az élet. Tanácsaikkal gyorsabb lehet a feladatmegoldás, könnyebb az ügyintézés, hihetetlen reklámfelületekről tudnak. Influenszerekről vesznek példát, élményszerűen tanulták már a fizikát, mert tudták, hol kell keresni azokat a személetes néhány perceseket a világhálón.
A múzeum? Az többeknek a lelassulásról szól. Az idősebbek élvezik, eljárnak a kiállításmegnyitókra és a tudományos előadásokra, hiszen ők gyerekkorukban megtanulták: a tudás érték. A fiatalabbaknak élmény kell. Nekik a statikus kiállítás unalmas. Legyen az a zalaegerszegi Göcseji Múzeum vagy a párizsi Louvre tárlata: lényegében mindegy. De ha kesztyűben megfoghatják a bronzkori régészeti leletet, az igen, az róluk szól. Ha a múzeum bezárása előtt festhet a kiállítótér falára és üzenetet hagyhat az osztálytársának, az igen, az érdekes. Ha elmehet egy igazi régészeti ásatásra, és segíthet a múzeumi szakembereknek és uram bocsá’ az elsők között van, aki megpillanthatja az eredeti helyszínen a korabeli pénzérmét, az igen, az élmény. Ha a bécsi Természettudományi Múzeumban megérinthet egy gombot és a kiállított dinoszaurusz-figura füstöt okád és szaglássza a jelenlévő közönséget, az igen, hiszen ő az irányító, miatta nézi a teremben álló többi száz látogató a produkciót. Ha az egyik németországi múzeumban a csata kellős közepén találja magát és hologramos katonák varázsolják oda a helyszínre a több száz évvel ezelőtti eseményeket, az igen, ő virtuálisan része lehet a történelemnek.
Ezennel el is érkeztünk a kérdéshez: az adott múzeum tényleg valamennyi generációt meg akarja szólítani vagy csak közülük néhányat? Az irányt ki-ki maga dönti el. Egy biztos: tömény volt a szakmai nap, de elgondolkodtató. Késő délutánra a résztvevők megfogalmazták, hogy rengeteg ötletre és kreativitásra van szükség ahhoz, ha a jövőben valamennyi generációt meg akarják szólítani. Vajon akarják?
