Hír

Bokrétaünnep

Dátum2021. 04. 13. A részben a Modern Városok Program keretében, részben a Településfejlesztési Operatív Programból 8,3 milliárd forintból megvalósuló Mindszentyneum épületének kivitelezése nemrégiben elérte a legmagasabb pontját. A tartószerkezet-építési munkálatok befejeződtek, s ahogy […]
Mindszentyneum

A részben a Modern Városok Program keretében, részben a Településfejlesztési Operatív Programból 8,3 milliárd forintból megvalósuló Mindszentyneum épületének kivitelezése nemrégiben elérte a legmagasabb pontját. A tartószerkezet-építési munkálatok befejeződtek, s ahogy az építőiparban ez szokás, az eseményt bokrétaünneppel köszöntötték. Az programon részt vett Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár is. A politikus felszólalásában kihangsúlyozta, hogy minden építkezés alapköve a türelem, a bizalom és a tett. Ez volt jellemző Mindszenty életére is. A ház és annak tartalma ennek szellemében épül, s biztos abban, hogy az ország lelki-szellemi épülését szolgálja majd.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta, hogy az új intézményben az állandó kiállítások mellett helyet kap múzeumpedagógiai terem, gyermekfoglalkoztató, konferenciaterem, restaurátorműhely, ajándékbolt, kávézó és tetőterasz. Két állandó kiállítás is fogadja majd a látogatókat: egyik a 20. századi történelemnek és Mindszenty (Pehm) József zalaegerszegi apátplébánosnak állít emléket, a másik a kommunista diktatúra egyházüldözéseire emlékezteti a közönséget.

A rendezvény befejező részében a résztvevők nemzeti színű szalagot kötöttek a fenyőfára, amit daruval emeltek az épület legmagasabb pontjára.

A Mindszenty (Pehm) József életének és tevékenységének emléket állító impozáns kiállítóhely alapkőletételére tavaly került sor. Az intézmény a tervek szerint 2022 tavaszán nyílhat meg a látogatók előtt.