A Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület – amely a legnagyobb taglétszámmal rendelkező szakmai civil szervezet, és megalakulása óta folyamatosan törekszik a múzeumok társadalmi elismertségének megőrzésére, valamint emelésére – 2010-ben alapította az Év kiállítása díjat. A címmel évről-évre a muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza.
Budapesten a Hagyományok Házában adták át az Év kiállítása 2024 címet, két kategóriában. A 10 millió forint bekerülési költség alatti kategóriában kilenc, míg a 10 millió forint bekerülési költség feletti kategóriában tizenkilenc pályázat érkezett. A választás roppant nehéz volt, hiszen még soha nem kellett ilyen sok jelölt közül választania a zsűrinek.
Idén a Göcseji Múzeum NŐnek lenni akkor… című időszaki kiállítása is az esélyesek között szerepelt a „kis kiállítások” kategóriában. Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója, Dr. Kostyál László tudományos igazgató, a tárlat három kurátora (Béres Katalin és Erős Krisztina történészek, valamint Kiss Nóra néprajzkutató) a helyszínen voltak, és nagy örömünkre kitűnő minősítésű oklevelet vehettek át. Nagyon izgultunk, hiszen ezt a kiállítást különösen szerettük és úgy éreztük, a közönség is a szívébe zárta. Nemcsak a zalai és zalaegerszegi hölgyeket mutattuk be tárlatvezetéseink során a közönségnek, hanem a kísérőprogramjainkon bemutatkozott egy-egy azonos hivatású 21. századi nő, ezzel is tovább színesítettük az élményt.
Budapesten a „kis kiállítások” kategóriagyőztese végül az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című időszaki kiállítása lett, a „nagy kiállítások” sorából pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítás kapta a fődíjat. Szívből gratulálunk a kollégáknak!