Hír

A türjei kolostor az évszázadok tükrében

Dátum2020. 06. 05. Újabb állomásához érkezett a közel 800 éves Csornai Premontrei Rend türjei templomának felújítása és látogatóközpontjának kialakítása. Ez alkalommal az egykori kolostor területén fejeződtek be a régészeti ásatások. Orha Zoltán, a […]
RégészetTürje

Újabb állomásához érkezett a közel 800 éves Csornai Premontrei Rend türjei templomának felújítása és látogatóközpontjának kialakítása. Ez alkalommal az egykori kolostor területén fejeződtek be a régészeti ásatások.

Orha Zoltán, a Göcseji Múzeum ásatásvezető régésze már 2018-ban feltárt egy pincét a majorságban, de ezután a projekt fő elemeként az Árpád-kori templomban zajlott a feltárás, ahol megtalálta az alapító, Dénes bán sírhelyét. A korábbi munkákkal azonban sikerült azt elérni, hogy az épületrészek közötti kapcsolatot tisztázták a muzeológusok.

A kolostor területén folytatott feltárás rámutatott arra, hogy négy építési periódust lehet elkülöníteni. Magát a kolostor alaprajzát korábban sikerült tisztázni, arra azonban most találtak bizonyítékot, hogy a rend letelepedése előtt is volt már élet ezen a vidéken. A domb tövében rézkori kerámia maradványok kerültek elő, nevezetesen a Balaton-Lasinja kultúra idejéből (Kr. előtt 4000). De egy 12. századi település nyomaira is bukkantak, (egy megtalált, 12. század végi pénzérme is a település létezéséről tanúskodik ), s magát a templomot a 13. században kezdték el építeni. A teljes kiépítettségét, a jellegzetes négyszög alaprajzát a 15. században érte el a kolostor. Az előkerült pénzérmék többsége is ebből a Zsigmond-kori évekből származnak, s ennek kutatómunkájában a múzeumbarát fémkeresősök is segédkeztek, akiknek köszönhetően nagyságrendekkel több érmét tudtak felszínre hozni. A Zsigmond-korban érte el végleges alakját a kolostor, udvarral és kerengővel. A templomhoz közeledve pedig több szerzetesi sírt is találtak a régészek. A korábbi ismereteknek megfelelően minél közelebb kerültek a templomhoz, annál több sír került elő. A kolostorban a szerzetesi élet a török korban, a 16. században ért véget, s az épületegyüttest végvárrá alakították át. A magtár előtt egy török kori épület része (pincéje?) került elő. A szakemberek bíznak abban, hogy a közeljövőben elinduló magtári feltárás erre a kérdésre is választ ad.
A török kor után a szerzetesek visszatértek, és egy barokk majorságot alakítottak ki, ennek megmaradt épülete a magtár, amelynek a feltárását hamarosan elkezdik a szakemberek. A közönség és a premontrei rend tagjai pedig bíznak abban, hogy a középkori kápolna maradványai is előkerülnek a kutatások során, amely a rendháznak egy nagyon hangsúlyos eleme volt. A jelek és az előzetes kutatások bizakodásra adnak okot.