Hír

A pálosok vendégei voltunk

Dátum2021. 07. 29. Július elején öt napon át a Pálosan szép az élet című vándorkiállítás állomásozott Zalaegerszegen a Dísz téren. Az érdeklődők betekinthettek a Rend mindennapjaiba, megismerhették a többszáz éves történelmüket és felismerhették, […]
Pálos rendPálosan szép az élet

Július elején öt napon át a Pálosan szép az élet című vándorkiállítás állomásozott Zalaegerszegen a Dísz téren. Az érdeklődők betekinthettek a Rend mindennapjaiba, megismerhették a többszáz éves történelmüket és felismerhették, hogy szerzetesnek lenni valójában nem a bezárkózás, hanem éppen ellenkezőleg, a kiteljesedés életformája.

A Pálos Rend különösen fontos a szívünknek, hiszen ez az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Boldog Özséb, volt esztergomi kanonok alapította az 1200-as évek közepén. A történelmi Magyarország területén a Dráván túli területekkel együtt, több mint száz pálos kolostor volt. Az elmúlt évtizedekben mintegy negyven helyen folyt ásatás, napjainkban pedig tucatnyi pálos rommal, illetve hellyel foglalkoznak a régészek. A Göcseji Múzeum munkatársai eddig Válluson, Óhídon és Zalacsány-Örvényeshegyen is kutatták a rend emlékeit.

Az audiovizuális elemekkel és tárgyi emlékekkel berendezett autóbuszon a Göcseji Múzeum munkatársai és önkéntesei fogadták az érdeklődőket. Ezt a munkát szerették volna megköszönni a Rend tagjai azzal, hogy a csoportot vendégül látták Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Pálosok című kiállításon. Ezt követően a Sziklatemplomban is látogatást tettünk, ahol sok érdekességet megtudhattunk a barlang történetéről. Például azt, hogy 1950-ban, a Rend betiltása után a Sziklatemplomot bezárták, majd a 60-as években két méter vastag betonfallal az ősi barlang száját elzárták. De látható itt fémikon kiállítás, fafaragványokból álló tárlat és egy Lourdes-ból származó Szűzanya szobor is.

A Pálos Rendnek jelenleg 18 tagja van Magyarországon. Négy kolostort tartanak fenn, ahol élnek szerzetesek: Pécsett, Pálosszentkúton, Budapesten és Márianosztrán. A budapesti kolostor és templom a Gellért-hegyen található Sziklatemplom, ami egyben látogatóközpont is. Ezt a helyet a misztikus hangulata és persze az onnan nyíló dunai panoráma miatt is mindenkinek látnia kell egyszer!