Türje település Zalaegerszegtől északnyugatra fekszik, itt áll hazánk egyik jelentős középkorban épült, a premontrei rendhez köthető műemléke. A templom déli mellékhajójának falán látható a mai Magyarország területén igen ritkának számító, országos hírű Szent László legendaábrázolás.
A templom régészeti kutatására korábban nem volt mód, a múlt század utolsó évtizedében az épület északi szomszédságában elterülő monostor területén Vándor László végzett kisebb feltárásokat, melyeknek folytatására akkoriban nem volt lehetőség.
A 2018 nyarán megkezdett 2020 júliusáig tartó régészeti kutatás során vizsgáltuk a templom, valamint az egykori rendház területét. A nagy felületű régészeti feltárást a templom rekonstrukciója és az egykori 18. századi majorság helyén létrejövő látogatóközpont kivitelezési munkálatai tették lehetővé.
A templom belső részeit több szakaszban, a felújítás munkák tervezési és kivitelezési fázisaihoz igazodóan tártuk fel.
A főszentély kutatása során megtaláltuk az eredeti, a 18. századi átépítéskor elbontott szentélyzárófalat, annak nyugati szomszédságában az egykori oltár maradványát, melyen eredetileg egy szárnyasoltár állhatott. Az oltár mellett egy előkelő 2-3 éves kislány csontjai és ruhájának díszes maradványai nyugodtak.
A főszentélyt és a templomhajó terét egykor kettéválasztó mészkőtömbökből és téglából épített szentélyrekesztő fal maradványai is előkerültek. A középkorban ez az építmény választotta el a szerzetesek és az egyszerű hívők által használt teret.
A templom hajójának kutatása során a ma is álló pillérek majdnem ép lábazati díszítményei is napvilágra kerültek, több helyen az eredeti 13. századi padozat négyzet alakú padlótéglákból álló részleteit, néhány darabon a téglák vetésekor ott tébláboló kutya lábnyomát is megfigyelhettük.
Nagyobb felületen ezek a téglák hiányoztak, mivel a templomban végzett temetési szertartások alkalmával felszedték azokat. A templomba temetkezhettek a rend elöljárói, és azok az előkelő világi személyek, akik a rendet és a templomot pénz-, és birtokadományokkal támogatták. Jól elkülöníteni csak az újkori, 18. század első feléből származó sírokat tudtuk, mivel azok betöltése laza, porszerű állaggal rendelkezett, az azóta eltelt 300 év nem volt elég arra, hogy a koporsókra visszahányt föld visszatömörödjön.
Az újkori sírok feltárása során több meglepetésben volt részünk, előkerült ugyanis a monostoralapító Türje nembeli Dénes nyughelyéül szolgáló téglasír maradványa, benne egy másodlagosan a csecsemőjével együtt eltemetett asszony csontvázának maradványai.
A vizsgálódás során a legjelentősebb felfedezést azonban a kripta megtalálása jelentette.
Feltárására Marx Mária régész-néprajzkutató segítségével került sor. A kriptában nem a régészeti feltárásokon megszokott leleteket pl. csontok és edénytöredéket találtuk meg, szerencsére, rengeteg szerves anyag maradt fenn, több ruhamaradványt, cipőt lehetett kiemeleni. Az 1757-ben elhunyt Nolbek Rafael prépostot sikerült egyedül név szerint azonosítani, a többi ott nyugvó előkelő személy kilétét egyelőre homály fedi.
A munka során a Szent Anna kápolnába vezető lépcső alól előbukkant a kerengő északi szakaszába nyíló egykori ajtónyílás torzója, a templomba befelé nyíló súlyos faajtó máig megfigyelhető barázdákat vájt a téglaburkolatba.
A templom nyugati kapuját is vizsgáltuk, itt sajnos a jelentős mértékű barokk átalakítás miatt nem jutottunk jelentős eredményre. A 18. századi építkezéskor megerősítették az épület alapját, és az ehhez a művelethez ásott gödörből előkerültek az eredeti középkori kapu díszítményeiként szolgáló kőfaragványok töredékei.
A nyugati homlokzat előtti területen előbukkant a forrásokból is ismert előcsarnok, valamint az ahhoz északi oldalon csatlakozó kolostorépület alapozásának maradványai.
Az előcsarnokból nyílt a 14. században épült rendház kerengőjének nyugati szakasza, melyből egy pincés épületrész, valamint a konyha, illetve a kolostor 14. századi ebédlője nyílt. A kerengő déli szakaszához nem csatlakoztak helyiségek. A kerengő keleti folyosójából nyílt a rendház legősibb 13. században, a templommal közel egyidőben épült része.
A templom, és a magtár alatt nyugvó keleti kolostorszárny jelentős mértékben hasonlítanak a gyulafirátóti premontrei monostor alaprajzára: https://varlexikon.hu/gyulafiratot-premontrei-kolostorrom#
A templomból, egy máig létező ajtónyílás vezetett át a sekrestyébe, majd a következő helyiség a káptalanterem volt, amely a szerzetesek tanácsterme volt, ezt egy kisebb folyósó választotta el a 13. századi ebédlőtől. Az emeleten a szerzetesek hálóterme helyezkedhetett el.
A kolostor udvarán felnőtt és gyermek sírokat tártunk fel, a kerengő keleti, nyugati és folyosóján szerzetesek nyugodtak, de a templom körüli temető sírjai is közül is dokumentáltunk párat. A templomot kivéve az épületegyüttes elpusztult a 16. század közepe táján, érdekesség, hogy találtunk az északi kerengő folyosó romjai közé török korban eltemetett embereket is.
Az egykori rendház területe a templommal együtt a 16-17. század folyamán végvári funkciót kapott, a déli toronyaljat fallal leválasztották. Világi szerepkör költözött a falak közé, a hajóban rengeteg ki nem lőtt puskagolyót hozott felszínre a fémkereső műszer, a szakrális tér akkortájt vélhetően a főszentélybe szorult vissza.
A korszak végén visszatértek a szerzetesek, új építkezésekbe fogtak. Az egyik korai barokk pincés épületüket a 18. század első évtizedeiben éppen az elpusztult emeletes keleti kolostorszárny omladékába ásták bele.
A templom barokk átépítésének álozatául esett az északon álló Árpád-kori mellékszentély is, mely apszisának falcsonkját is megleltük.
A kiváló adottságokkal rendelkező dombon, a régebbi korok embere is letelepedett, a munkálatok során több római kori edénytöredéket, és a 6000 éves, rézkori Balaton-Lasinja kultúra leleteit is összegyűjtöttük.
A vizsgálódásainkat sok szép lelet, és az újabb információk megszerzésének reményében a kolostor környékén kutatási program keretében fogjuk folytatni.
