Ropogós libacomb párolt lilakáposztával és sült burgonyával, libazsíros kovászos kenyér lilahagymával, libaaprólékleves lúdgégetésztával, rétes, újborkóstolás pincelátogatással… Méltán népszerű gasztronómiai élmények – ma. Kivétel nélkül egy középkori szentig, Tours-i Szent Mártonig vezethetők vissza a szálak. Ki volt ő?
<p class=”rtecenter”><em>Szent Márton ábrázolása Bretagne-i Anna 15. századi hóráskönyvében (forrás: gallica.bnf.fr)</em></p>
<h2>Szent Márton legendája</h2>
Márton Pannónia provinciában, azon belül Savariában, vagyis a mai Szombathely területén született 316-317 körül. Apját követve fiatalon maga is katonaként szolgát. Már ebben az időben kitűnt társai közül egyszerűségével, tisztaságával és felebaráti szeretetével. Ekkor a legenda szerint télvíz idején Amiens városának kapujában egy éhes, ruhátlan koldussal találkozott: Márton saját köpenyét kardjával félbe vágta és a koldusnak adta. Ezután Jézus megjelent Márton álmában, a koldusnak ajándékozott köpenyben. Márton kilépett a hadseregből és Galliában remeteként élte az életét, mígnem Tours püspökévé választották. Ez elől – a legenda szerint – a ludak óljában bújt el, azonban a gágogásuk elárulta az alázatos Mártont, aki így kénytelen volt elvállalni a püspökséget. Életét ezután gyógyító és térítő csodák kísérték.
Mártont, a katonaszentet – vagyis keresztény hitre tért római légionáriust – nemcsak a katonák és a koldusok, hanem a ló- és libanevelők, a borkereskedők, kádárok, kesztyűsök, molnárok és tímárok is védőszentjükként tisztelték. Kultuszát a bencések terjesztették el Európában, akiknek szintén patrónusa volt. Szent Márton oltalmát kérték az orbánc, a gyermekbetegségek és a gennyes betegségek gyógyítására is. Szombathely, Magyarország és Franciaország védőszentje is.
Kultusza hazánkban is virágzott – a középkorban különösen népszerű szentnek számított –, a szombathelyi egyházmegye is az ő nevét viseli. Települések őrzik nevét (Zala megyében Tótszentmárton és Zalaszentmárton), országszerte sok templomot szenteltek fel tiszteletére.
<p class=”rtecenter”><em>Óbudai iskolások elevenítik fel Szent Márton legendáját (fotó: Magyar Kurír)</em></p>
<h2>Ókori gyökerek</h2>
Ahogy a legtöbb magyar védőszent, úgy Szent Márton kultusza is ókeresztény és középkori hagyományokon alapul, de a hozzá fűződő szokásokban és hiedelmekben pogány elemek is tovább élnek. Ez a legismertebb Márton-napi népszokásunkra – miszerint Márton napján, november 11-én libát kell enni –, szintén igaz. Aesculapius, a gyógyítás ókori római istene kultuszkörének volt része a libaáldozat: évszakzáró ünnepén libát fogyasztottak.
<h2>Lampionos felvonulás</h2>
Magyarországon is ismert az a Nyugat-Európából, német hagyományokból eredő szokás, hogy a gyerekek Szent Mártonról szóló verseket, dalokat tanulnak és lámpást készítenek. Amikor besötétedik, meggyújtják a gyertyákat a lampionokban és énekelve járják az utcákat: felelevenítik Szent Márton legendáját és köszöntik a közelgő telet.
<p class=”rtecenter”><em>Szent Márton éneke (forrás: Új Ember, 1991)</em></p>
<h2>Jókívánság és dologtiltás</h2>
A magyar paraszti életben Márton napja gazdasági határnapnak számított. Ekkora már befejeződtek a mezőgazdasági munkák a földeken, a tavasztól őszig a legelőn őrzött állatokat a tél beállta előtt behajtották az istállókba. Beköszöntött a téli közös munkák ideje is: az asszonyok tollfosztóba, a fiatalok fonóba jártak. A pásztorok – Göcsejben főleg a csordások és a kanászok – végigjárták a faluban gazdáikat, hogy felköszöntsék a házak lakóit:
„Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, békességet, lelkünknek üdvösséget!”
Köszönetként bort és süteményt: mákos- vagy túróslepényt kaptak; ha nagylelkű volt a gazda, még pénzt is, amelyet bélesadónak vagy rétespénznek is hívtak. Nem véletlenül: e jeles nap alkalmából az asszonyok az országban sokfelé rétest sütöttek és így nevezték: szentmártonrétes.
Vas megyében azért sütöttek rétest, hogy Szent Márton köpenyét kinyújtsák: a család ne szűkölködjön és másokon is tudjon segíteni. Az asszonyok számára nem csak a sürgés-forgásról szólt ez a nap: dologtiltó napnak tartották, ezért Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem volt szabad, nehogy marhavész törjön ki – vagyis nehogy a ruhák helyett a marhák bőrét teregesse ki a betegség.
<p class=”rtecenter”><em>Lampionos felvonulás Óbudán 2019-ben (fotó: Magyar Kurír)</em></p>
<h2>Jóslás és vigasság</h2>
Zalalövőn úgy tartották: aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. November közepére kiforrt az újbor és meghíztak a tömött libák, amelyek a Márton-napi lakomák legfőbb fogásait jelentették. A ropogósra sült libacomb mellé burgonyát, párolt káposztát fogyasztottak, amire Márton poharával, vagyis az újborral koccintottak. Azt mondták, a bornak Szent Márton a bírája.
Az elfogyasztott lúd vagy liba csontjából a téli időjárásra jósoltak: a mellcsontot kitették a tornácra és rajta keresztül nézték a naplementét. Ha a nap felhőben megy le, akkor az egész tél lágy lesz, ha tiszta égen, akkor kemény tél várható. Úgy tartották, ha Márton fehér lovon jön – vagyis esik a hó –, akkor kemény tél várható, ha barna lovon jön – vagyis sár van –, akkor enyhe lesz a tél.
A Márton-napi libalakomán jóízűen megvacsorázhattak a vendégek, utána táncra, mulatságra is sor került. Ez az este adott lehetőséget az egészévi munka megünneplésére és egy utolsó vigasságra a keresztények egyik legnagyobb ünnepére való felkészülése, Advent időszaka előtt.
<p class=”rtecenter”><em>Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik (forrás: sobors.hu)</em></p>
