Augusztus huszadika államalapító királyunk neve napja, a nemzettudatunkhoz kapcsolódó talán legfontosabb ünnepünk. Szent István élete, jelentősége, tettei magyar identitástudatunk fontos elemét képezik. Talán az egyetlen olyan európai uralkodó, akit mind a nyugati, mind a keleti kereszténység szentként tart nyilván. Néphagyományunk gazdag és változatos formában őrzi emlékét, alakjához számos helyi monda, legenda, hiedelem és ájtatossági szokás kötődik.
A vizuális hagyomány szerint István legfontosabb jelképe a szent korona. A pápa küldötte ezzel koronázta őt királlyá, ami közjogi értelemben a magyar királyság, mint önálló állam megalapításaként értelmezhető. Bár tudjuk, hogy a későbbi királyaink sorának fejére került szent koronánkat István még nem viselhette – hiszen az jelen formájában valószínűleg III. Béla korából származik –, szinte valamennyi ábrázolásán jelen van, vagy a fején, uralkodói jelvényként, vagy pedig a kezében, amint azt – sokszor a jogarral, s olykor a kardjával együtt – felajánlja Szűz Máriának. Ez utóbbi jelenet Szent István Hartvik püspök által leírt legendájából származik, és a 18. században nem csupán önálló képtípussá, de a király domináns vizuális megjelenítési formájává is vált, és az elmúlt három évszázad során meghatározó mélységgel beleivódott a következő generációk tudatába is. Templomaink hosszú sora, köztük a zalaegerszegi Mária Magdolna templom is, oltárképet szentelt a jelenetnek, de díszes keretű, reprezentatív festményen volt látható Zala Vármegye főispánjának hivatalában is.
Felmerül a kérdés, hogy miért éppen ez az esemény vált ilyen mértékben ikonikussá? Miért nem megkeresztelése, megkoronázása, a Konrád német császár, a rivális Ajtony vagy a pogány Koppány elleni győzelme, esetleg törvényeinek vagy Intelmeinek megírása lett István életének legismertebb jelenete?
A választ a hagyományt jelentősen formáló 18. század első évtizedeinek történelmi viszonyaiban kell keresnünk. A 17. század végére a háborúk során jelentős mértékben kivérzett ország felszabadult a 150 éves török elnyomás alól, az új évszázad első évtizedében azonban a pogányt kiűző, mégis idegen király ellen vívott szabadságharc kudarca következtében szétfoszlott a nemzeti önállóság esélye. Erdély jogi visszacsatolása az anyaországhoz nem történt meg, viszont a háborúkban elnéptelenedett területek jelentős részét idegen telepesekkel népesítették be. Vallási téren a katolikus Habsburgok erőteljes támogatásával az ellenreformáció megtörte a magyar nemesség jelentős részének szimpátiáját bíró protestantizmus ellenállását.
Mindezeken túl figyelembe kell vennünk, hogy a korszakot jellemző, és a rekatolizáció egyik fő fegyverének számító, szimbólumokban gazdag barokk festészet jelképei, utalásai az akkori kor emberének sokkal többet mondtak, mint a mai szemlélő gondolná. Egy-egy képi ábrázolás számos jelképes részletet hordozott, és ezek révén összetett tartalmat, sokszor egy egész történet lényeges elemeit sűrítette magába. A koronáját Szűz Máriának felajánló, és ezzel a Regnum Marianum eszméjét megteremtő Szent István alakja, illetve magának az eseménynek képi megjelenítése azért válhatott uralkodó toposszá, mert a korszak fenti, legfontosabb országos problémáinak mindegyikére képes volt reflektálni.
A kép mélyebb tartalmi rétegei nem csak arra utalnak, ami a primer látványból következik: a halálára készülő, öreg király (a korona felajánlása a legenda szerint élete utolsó napján történt) Szűz Mária áldását kéri országára és segítségét műve fennmaradásához. István neve görögül (Sztephanosz) egyben koronát is jelent, így az ábrázolás önmagunk felajánlására, átadására is buzdít. Fontos, hogy a felajánlást tárgyát képező uralkodói attribútum önmagában is olyan jelkép, amihez egy egész eszmerendszer – a Werbőczy István 1514-ben megjelent Hármaskönyvében lefektetett szent korona-tan – kapcsolódik. Koronánk erre alapozva, és ehhez kapcsolódóan átfogó szimbólum: a Szent István által megszerzett országhatárokhoz való ragaszkodásnak, az ősi magyar hagyományok Boldogasszonyának tiszteletét Szűz Máriára átvitt és őt Magyarok Nagyasszonyaként tisztelő katolicizmus primátusának, a nemzeti uralkodó szükségességének, és a szent korona tagjait az uralkodóval együtt képező nemesség sérthetetlen jogainak egyaránt hangsúlyos jelképe. A korona Máriának történő felajánlása ilyen megközelítésben történelmi alapvetést képező (bár nem hivatalos) közjogi aktus. Fogalmazhatunk tehát úgy is, hogy a képtípus a kor aktuális társadalmi problematikájának és uralkodó ideológiájának komplex képi kifejeződése. Ugyanakkor még a protestánsokban és a betelepülőkben is felidézhette Szent Istvánnak az Intelmeiből kiolvasható, az idegenekkel szemben való széleskörű toleranciát hirdető álláspontját.
A fentieket olyan, lokális vagy eseti narratív vonatkozásokat hordozó, így változó képi részletek egészítik ki, mint a jelenet helyszíne, háttere, a jelenlévők köre, az angyalok által képviselt mennyei szféra jelenlétének hangsúlyozása vagy elhagyása, a király öltözete, testtartása, életkora stb. E részletek ugyanakkor alapvetően nem befolyásolják, legfeljebb a hangsúly eltolásával árnyalják azt, hogy a koronafelajánlás jelenetéből gyakorlatilag valamennyi társadalmi réteg kiolvashatott számára fontos tartalmi vonatkozásokat. Gazdag szimbolikájának különböző rétegei egyes vonatkozások kiemelésével a későbbi korok jelképekre érzékeny embereit is képesek voltak megszólítani. Ezért válhatott olyan képtípussá, amely mindmáig identitásunk fontos része, és – vizuálisan ugyan már archaikus módon – átvitt értelemben mai, releváns anomáliáink egy részére is képes reflektálni.
Fotók:
- Johann Ignaz Cimbal: Szent István felajánlja a koronát Máriának, a zalaegerszegi Mária Magdolna plébániatemplom oltárképe, 1769.
- Ismeretlen festő: Szent István felajánlja a koronát Máriának, olajkép, egykor a zalaegerszegi Vármegyeháza főispáni hivatalában (ma: Göcseji Múzeum), 1770 körül.
- Dorffmaister István: Szent István felajánlja a koronát Máriának, a kiskomáromi plébániatemplom mennyezetképe, 1793.
