A régészeti lelőhely Alsópáhoktól délre, Sármellék északi határában található. Az M76 gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából a Göcseji Múzeum 2021 őszén Orha Zoltán régész vezetésével végzett a területen próbafeltárást. A kutatás egyik legjelentősebb eredménye a lelőhely nyugati végében található domb tetején előkerült római kori temető három sírja volt. Az egyik temetkezésben sikerült egy meglehetősen ritka zöldeskék üvegurnát feltárni, mely a felszínhez közeli mivolta ellenére ép peremmel került elő.
A teljes felületű megelőző feltárást a Göcseji Múzeum régészei, Havasi Bálint és Németh Roland vezették. Tavaly nyár vége fele előkerült egy feltételezhetően római kori épület 3 x 5 méteres, L alakú, sekély, sóderes falalapozása, amely esetlegesen egy római villához köthető. Az épület nagyobb része az ásatási terület határán fekszik, ezért pontos rendeltetését nem sikerült tisztáznunk. Talán ehhez az épülethez tartozhat az a kora római temető, melyet a domboldal tetején húzódik.
Az árokkal övezett sírkert mellett – a próbafeltáráson feltárt kora római sírok közelében – újabb római korinak feltételezett foltokat lokalizáltunk a gépi földmunka során. Egy őszi napon, elkezdtük a régészeti dokumentációs eljárásnak megfelelően metszetre bontani a jelenséget, hogy talajának rétegződése, betöltése láthatóvá váljon. A metszetben egy kis részen néhány centiméter nagyságban egy terra sigillata edény oldalát pillantottuk meg. Gondoltuk, egy apróbb töredék, de bíztunk benne, talán egy ép tálat rejt a föld. Ám, amivel a teljes kibontás során szembesültünk, arra álmunkban sem gondoltunk volna. A sír 15 db mellékletéből 11 db teljesen ép terra sigillata edény került elő eredeti helyzetében, lényegében egy teljes étkészlet tányérokkal, tálakkal.
A terra sigillata szó jelentése „pecsételt föld”, ez abból adódik, hogy a készítő fazekasmester egy pecséttel/bélyeggel látta el, ezzel is jelezve márkás áru mivoltát. A kerámia finom agyagból készült, vörösesbarna színű kerámia, amely az ókori Római birodalom idején nagyon népszerű volt. Ez az edénytípus, mint díszkerámia, meglehetősen értékes árunak számított, mint például a mai porcelán. A terra sigillata edényeket széles körben használták fel. Ha csak azt nézzük, hogy nagyjából 2000 éve a földben pihentek, és a földmunkák ellenére ilyen jó állapotban maradtak, már akkor kivételesen ritka leletekről beszélhetünk, amely az egész Római Birodalmon belül rendkívülinek számít.
A legizgalmasabb kérdés, hogy az ásatáson megtalált leletek vajon kikhez köthetők? Miért tették a sírba? Mi célt szolgáltak a mellékletek? Mit árulnak el a tárgyak az akkori tulajdonosáról, az adott időszakról? Miért igazán szenzációs ez a leletanyag?
A kérdésekre a választ a rómaiak túlvilághitében kell keresnünk. Az ok, amiért elhelyeztek ilyen edényeket a sírokba, nem egyértelműen ismert. A temetkezés, melyben a kiállított tárgyak előkerültek, típusa alapján szórt hamvas. Az emberek a halál után is tovább éltek a szellemükben, és ezért elengedhetetlen volt, hogy a halottakat megfelelő módon temessék el, hogy a lelék nyugalomhoz jusson. A rómaiak úgy gondolták, hogy az elhunytnak szükségük van a túlvilágon ugyanarra, ami az életben is fontos volt számukra, ezért az elhunytak mellé temetették el azokat a tárgyakat, amelyek segítették őket az utazásukban a túlvilágra. Találtunk baromficsontokat is a bontás során, amelyek utal arra, hogy ételmellékletet is helyeztek a túlvilági útra az elhunytnak, amely adott esetben egy kész lakomaként is értelmezhető.
A későbbiekben feltárt további két sír is számos érdekes leletet rejtett, többek között napvilágot látott egy bronzfibula (ruhakapcsoló tű), bronz karperec, mécses, illetve egy ép üveg illatszeres edény is. A próba-, illetve a teljes felületű feltáráson előkerült sírok kora a mellékleteik alapján koracsászárkorkorra, a Kr. u. 1–2. századi időszakra tehető. Az előkerült üvegedény, bronz karperec és a terra sigillaták egyértelműen a helyi luxus, gazdagság ékes példái.
A mellékletek a római társadalom hierarchiáját is tükrözték, mivel az előkelőbb családok tagjai nagyobb értékű tárgyakkal lettek eltemetve, míg a szegényebb emberek temetkezési leletei egyszerűbbek voltak. Ennek oka az volt, hogy a rómaiak nagy hangsúlyt fektettek a társadalmi státuszra és a gazdagságra, amelyeket az eltemetett tárgyak mutattak. Az elhunytak az értékes mellékletekkel egyértelműen az akkori társadalom felsőbb rétegéből származhattak. Lehetett egy gazdag kereskedő család tagja, egy egykor a seregben szolgált, majd leszerelt legionárius, vagy éppen a Dunántúlon élő tehetős, a rómaiak kultúráját átvevő férfi a bennszülött helyi elitrétegből.
