A pásztorok általában a falu legszegényebb rétegéhez tartoztak, külső szálláshelyük és felszerelésük a legegyszerűbbekre szorítkozott. A pásztorélet része volt, hogy használati tárgyaikat, a ruháik és a főzéshez való edényeik kivételével, többnyire maguk készítették.
Ezek között találunk díszítetlen, de célszerűen tökéletesre formált munkaeszközöket, pl. juhászkampót, karikásostort, kanászkürtöt, baltát, bográcstartó”kutyagerincet”, de személyes tárgyakat, fegyvereket is, amelyeket ügyességükhöz, tehetségükhöz mérten díszes külsővel alakítottak ki. Ilyenek voltak pl. a tárolódobozok, ivóedények, a tisztálkodáshoz és a dohányzáshoz szükséges tárgyak, hangszerek. Kiemelkedő díszítettségű darabokat a pásztor ajándékba – kedvesének, barátjának, az őt szerződtető tiszttartónak – vagy megrendelésre is készített. Ilyenek voltak pl. a mángorlók, tükrösök, képkeretek, botok.
Pásztorélet és fafaragás – elválaszthatatlan kapocs
„Pásztorember vígan él,
Fél világgal nem cserél,
Pipál, sétál, furulyál,
Billeg-ballag, meg-megáll.”
Az idézett népdal – és más hasonlók is – a pásztorélet egyszerűségét, természetközelségét, gondtalanságát vetíti elénk. A mai ember szinte semmit sem tud róla, elképzelése sincsen a pásztor tudásának sokrétűségéről, munkájának nehézségeiről, sőt veszélyeiről. A 19. századi pásztorok sokszor tavasztól őszig lakhelyüktől távol éltek kitéve az időjárás szeszélyeinek, szélsőségeinek. Ismerniük kellett az állatok betegségeit a rájuk való orvosságok megtalálásának, elkészítésének módját. Meg kellett védeniük a rájuk bízott jószágot a zord időtől, a ragadozóktól, és olykor az emberek által bosszúból vagy vagyonszerzés céljából elkövetett bűncselekményektől is.
A magyar népművészet kialakulásának kezdeteinél már ott találhatók a pásztorfaragások, készítőik saját életmódjukból és környezetükből vették a modelljeiket. A legkorábbi, ékrovásos tárgyak mellett hamar megjelentek a karcolt, majd vésett és színes spanyolviasz-bedörzsöléssel kiemelt minták, jelenetek. A következő korszak domború faragásai a 20. század elejére már a magasdombormű, sőt a térbeli ábrázolás szintjére is eljutottak.
A pásztorművészet titkai, fogásai, ábrázolásai ritkán szálltak apáról fiúra. Ezeket inkább egymástól tanulták vagy lesték el az alkotók, méghozzá azon a helyen, ahol szinte mindnyájan gyakori vendégek voltak: a börtönben. Zalaegerszeg börtönében szintén készültek ilyen szépen díszített tárgyak.
Juhászkampó
ltsz. N.1954.1.16.
Nyele fényes, barna göcsörtös, természetes formájú vessző, feje köpűs, rovátkákkal díszített kovácsoltvas. Foka csonkagúla alakú, kampója lapos, vége 360 fokban visszahajló, végén csonkagúla alakú gomb. A juhász legfontosabb szerszáma, kampójának segítségével emeli ki a nyájból a kiválasztott egyedet. Mivel munkaeszköz, ritkán és csak mérsékelten díszített, nyelét a hosszú használat fényesítette. Legfőbb erénye a megfelelően kiegyensúlyozott fej-nyél arány. Szükség esetén fegyverként is használták, a fej rövidebb vége ezért van fokos-szerűen kiképezve.
Hossza 103,5 cm, feje 12,5 cm
Gyújtótartó
(gyufatartó) ltsz. N.1952.40.15.
Magyar Károly juhász faragta Baktüttösön, juharfából. Lapos dobozka két oldallapján faragott-vésett díszítéssel. Az egyiken leveles virágtő közepén a koronás magyar címerrel, a másikon hasonló elrendezésű virágtő tulipánokkal és csillag-szerű virágokkal. Felső lapja nyitható, rugós, oldalán érdes bádoglemez szolgált gyújtófelületül. Ez a lemez sérült, elkopott. Alján beütögetett 1911 évszám. Használt, ép, csak a gyújtófelület sérült.
Szélessége 5,5 cm, magassága 6,8 cm, vastagsága 1,4 cm
Karikásostor nyele
ltsz. N.1957.62.2.
Szilvafából faragott, felső végén 9 cm-nyi ólomozással és karikával ellátott ostornyél. Szára csaknem teljes felületén domborfaragással díszített: öt gyűrű, köztük palmetták és virágminták sora, alul gombban végződik. Az eladó nagybátyja, aki gulyás volt Hévízszentandráson faragta ajándékba. Az eredeti, bőrből fonott ostort a régi tulajdonos megtartotta. A nyél használt, de ép.
Hossza 48,2 cm
Sótartó betyárokkal
ltsz. N.1953.59.2.
Sótartó. Talpa és fedele meggyszínűre pácolt keményfa, teste nyolcszögletűre alakított marhaszarv, elő- és hátlapján karcolt, spanyolozott és választóvízzel barnított képek. Az alakok csizmái pirossal (nőké) és feketével (férfiaké)spanyolozottak. Középső széles lapjai alakos díszítésűek. Egyik felén közepén két nőt átölelve tartó (táncoló?) szélesgatyás betyár látható sűrűn gombozott, zsinórozott dolmányban és rozmaringos pörgekalapban. Kétfelől – a nyolcszög egy-egy oldalán – kehely alakú cserépből stilizált virág nő ki. A sótartó másik felének középső mezőjében három fegyveres betyár vonul, jellegzetes ruhában, szélesgatya, gombos, zsinóros dolmány, rozmaringgal, makkal díszített pörgekalap. A betyárok mellett kétoldalt egy-egy ágaskodó oroszlán látható. Pontos megfigyelés (viselet, fegyverek) és finom kidolgozás jellemzi a díszítést. Szimmetrikusan komponált, de mégsem minden elemében szimmetrikus képek, árnyékolás részben karcolással, részben barnítással történt, az alakok itt-ott átlógnak a lapok által adott kereteken. Az eladó szerint Bocföldén készült, ez azonban valószínűleg téves. A párhuzamok alapján Bencsik János juhász készítette a 19. század végén.
Hossza 10,4 cm, szélessége 8,3 cm, magassága 4,1 cm
Karikásostor
ltsz. N 2004.1.22.
Karikásostor, nyele gyümölcsfa, ólmos végén bekalapált X- és V-alakú minták. 1945-ös évszámos. Nyele faragott, ívelt, sárga- és vörösréz berakásokkal, amelyek főlként vallási szimbólumok: templom, hal, monstrancia, Golgota, Nap, Hold és csillagok. A templom a tihanyi apátsági templom, ezt a „tihA” (sic) felirat bizonyítja. Bőrből font ostorszíja sallangos, csapója hiányzik, néhány rézberakás sérült, szíja szakadt, toldott, javított.
Az ostort Török András újságíró gyűjtötte, a múzeum tőle vásárolta meg. Adatai sajnos nincsenek.
Az ostor hossza 320 cm, a nyél hossza 43,7 cm, átmérője 2,8 cm
Lőporszaru
ltsz. N.1976.9.1.
Bivalyszarvból készített, természetes alakú, széles végén falemezzel lezárt lőportartó. A szarú fekete színű, felületének háromnegyed részét karcolt leveles virágos ágak díszítik. Talpánál a virágok között 1886-os évszám bújik meg. Az eladó „öregapja” (nagyapja) készítette és használta, vadászatkor puskaport tartott benne. Szájnyílásánál fa dugó vagy kupak lehetett, de ez már hiányzik. Káváson gyűjtötték, ott is készült.
Hossza 14 cm
Furulya
ltsz. N.1957.68.1.
„Borzafából” (bodzafából) faragott, három egymásba illő hengeres csőből álló furulya egyik végén fuvónyílással, a középső, leghosszabb hengeren hat lyukkal. Készítője, Bujtor János több évtizeden át faragott „furuglákat”, játszani is tudott rajtuk. Ez a darab 1955-ben készült Zalaapátiban.
Hossza 26 cm, átmérője 2,7 cm
Borotvatok
ltsz. N.2004.2.3.
Fából faragott, fényezett, két rövid oldalán félkör alakú nyúlványban végződő hosszúkás testű borotvatok. Fedőlapját fa tengely körül forgó trükkös zár tartja a helyén. Oldalán piros spanyolviasszal berakott virágfejek zöld háttérrel. A hátoldalon csak a két szélső virág piros, a többi natúr maradt. Felső lapján kártyalap-szerű elrendezésben a gyermek Jézus látható zöld felhőn, kezében országalmát tart. Alján hasonlóképpen a gyermek Keresztelő Szent János a báránnyal. Mindkettőnek pontos előképe van a 18. századi osztrák népies üvegfestmények között. A fedőlapon, a forgótengellyel átellenes, félkörös végződésben 1851-es évszám. A tárgy felületén több apró karcolás: betűk, számok, valamint az 949. IX 29. évszám. Ezek a másodlagos használat során kerültek a borotvatokra. Egyébként ép. A borotvatok Török András újságíró, műgyűjtő gyűjteményéből került a múzeumba.
Hossza 23 cm, szélessége 5,8 cm, magassága 4,4 cm
Csanak
ltsz. N.1956.4.7.
Keményfából faragott, díszített, lakkozott csanak. Fordított csonkakúp alakú. Fogantyúját egy visszahajló farkú kisragadozó, menyét vagy nyest alkotja. Falán vésett díszítés, szívből kinövő hullámos szárú, virágos növény, levelei közt egy-egy madárral. Soós Lajos kanász, a Népművészet Mestere faragta Csörnyeföldén. Vadászok és pásztorok tarisznyaszíjon hordva vízmerésre, ivásra használták.
Hossza 14,4 cm, átmérője a szájnál 7,7 a talpnál 4,6 cm
Borotválkozótükör
ltsz. N.1955.98.1.
Keményfából faragott, tükrös borotvatartó doboz. Egyik vége félköríves. Felnyitható fedele kétrészes, csuklópántos, befűzött bőr szíjjal nyitható, kitámasztható. Belső oldalán tükör (törött). A dobozka díszített: a félköríves végére geometrikus mintával áttört rézlemezt szegecseltek. Egyik oldalán apró fegyverek, balta és pisztoly, valamint kés és villa sorakoznak ólomból berakva, a másikon ugyancsak ólomberakásos rozmaringtő látható. A fedélen hatágú rozetta, a nyitó körül fogazott, napkorong-szerű ólomdísz. Örökség, az eladó apósától származik. A díszítő lemez és a berakások sérültek. A tárgy restaurált, pótolt.
Hossza 18, szélessége 8,7, magassága 4 cm
Pipa
ltsz. N. 1952.29.1.
Fából faragott pipa. Feje bajuszos-szakállas, pipázó, kalapos, ülő férfi alakot ábrázol. A kalap a levehető pipakupak, a fej mélyített. Festett: a haj, a bajusz, a csizma és a kalap fekete, a ruha sötétzöld. Szára átfúrt vessző faragott és pácolt, spirálisan tekeredő, leveles rózsaág. A levelek zöldek, a virágok pirosak. Két vége elkeskenyedik a pipafejbe, illetőleg a szopókába való illesztéshez. Szopókája fekete szarúból esztergált, tompaszögben hajlított.
Perczel János kanász, a Népművészet Mestere készítette. A piros, zöld és fekete színek szinte minden munkáján megjelennek. Ő már nem spanyolviasszal, hanem pácokkal színezett, és nagyon sok tárgyak készített eladásra is.
Hossza 25 cm, a fej magassága 10,7 szélessége4,3 cm
Díszdoboz
ltsz. N.1971.2.3.
Diófából faragott, tégla alakú doboz, fedele felhajtható. Pápai Sándor juhász, a Népművészet Mestere faragta 1971-ben, kifejezetten reprezentációs céllal. Fedelén és négy oldalán legendás hírű betyárokról számon tartott jelenetek láthatók domborfaragással, vésett feliratokkal. „Subri elkeseredése”, „Savanyú elfogása”, „Rózsa kisérése” „Vidróczki halála” és „Patkó P. üldözése” Jelzett: K.P.S. 1971. felirattal. Pápai Sándor Galambokon élt és dolgozott, ez a munkája is ott készült.
Hossza 22,3 cm, szélessége 14,3 cm, magassága 8 cm
Mángorló
ltsz. 1952.56.1.
Bükkfából faragott, koporsó keresztmetszetű, nyeles deszkalap. Lapjának felső felébe tükör volt beillesztve (ma már hiányzik). Teljes felülete vésett és piros és fekete viasszal spanyolozott, még a nyélgombja is piros tulipánban végződik. A lap két mezőre osztott, a felsőben stilizált növény, az alsóban pedig cserépből kinövő virágos növény mellett lóháton ülő, jobbjában pisztolyt tartó szélesgatyás, magas kalapos betyár látható. Két keskeny oldalán vésett felirat nyomai: „1841-ben készült október …” és „… [csinál]ta Nitrai Katinak” felirat. Nagyon ritka a lovas betyár feltűnése a pásztorfaragványokon. Ez a Zalakoppányban előkerült mángorló állítólag Sobri Jóskát ábrázolja. Ilyen dúsan díszített tárgyat nem használatra szántak, hanem jegyajándékként készítettek, vagy csináltattak a kedvesüknek.
Hossza 61 cm, szélessége 14 cm, vastagsága 2,5 cm
