Jeges nyalat, jegeczedett tejhab, fagyos és a spanyol tekercses édesség… ez mind ugyanazt jelenti a FAGYLALTOT! Azt a hűs, jéghideg nyalánkságot! Amit szinte a legjobban várunk a nyárban!
„Ma fagylaltot szopogat az újságárus gyerek a le nem kézbesített újságok árából, fagylaltot nyal a falusi levente és a városi diák.”
– írja a Zalamegyei Ujság 1936-ban.
Mióta ismeri az emberiség a fagylaltot, azóta kedveli. A kezdetben drágának számító fagylalt igazán népszerű a 19. század végétől lett, amióta a technika is lehetővé tette az alapanyag lehűtését és fagyasztását.
Valószínűleg a kínaiaktól eredeztethető édességet eredetileg hóból, tejből és különféle gyümölcsökből készítették, először csak a tehetősebbek részére A történelem számos alakja nagyon kedvelte: Nagy Sándor élénkítő hatást tulajdonított neki, Hippokratész a betegeinek ajánlotta gyógyírként, Nero római császár szabályosan rajongott az édességért, akár az Alpokból is hozatott hozzá jeget. Marco Polo is fagyibolond volt, neki köszönhetjük, hogy a világ számos pontján megismerték ezt az édességet.
A fagylalt európai hazája Olaszország és Franciaország, ahol valószínűleg az első fagylaltot árusító kávéházak is nyíltak. A 20. század elejére már minden magára adó kávéház, cukrászda árusított ilyen édességet. A tölcsér feltalálása és a „jégkrém pálcikán” csak tovább növelte a népszerűségét.
Magyarországon is hamar népszerű lett. Minden bizonnyal már Mátyás király is kóstolta ezt a nyalánkságot. A török mozgóárusok a hódoltság idején már kínáltak „mézízű sörbetet” Az 1900-as évek elején már szinte minden szakácskönyvben szerepelt valamilyen fagylalt recept. (Az első egyébként már 1753-ban megjelent egy erdélyi szakácskönyvben.) Ekkor vált igazán népszerűvé, bár még nagyon drága volt, így ha egy fiatalember igazán gáláns lovag szeretett volna lenni, választottját meghívta egy drága jeges édességre.
Az első fagyigépek kézi hajtásúak voltak, amit többnyire az inasok, vagy a nyalánkságukért dolgozni is hajlandó gyerekek hajtottak. A fagylaltot az elektromos áram elterjedése előtt kézi hajtású fagylaltgépekben készítették, egy konyhasóból és jégből álló hűtőkeverékkel bélelt tartályban forgattak egy kisebb edényt, ebben keveredett a massza. A kész fagylaltot is jéggel tartották hidegen. A keverés – amit ma már elektromos meghajtású gépekkel végeznek – fontos része a technológiának, mert az ennek révén az anyagba dolgozott légbuborékoktól lesz lágy és krémes a fagylalt. A jeget a városokban és a falvakban az un. jegesemberek árulták, akik a jégvermekből később a jéggyárakból hozták az árujukat. A jól kifejlesztett módszernek köszönhetően télen a tavakból (a tisztiorvos által kijelölt helyen) vágott természetes jeget mély téglával, kövekkel kirakott vermekbe tették, melyet szalmával bélelték ki, itt tárolták azokat a nagy jégtömböket, amiket aztán elsősorban nyáron hasznosítottak. A jegesek éjszaka hozták felszínre a tömböket, amiket aztán kisebb darabokra vágtak és pakolták hajnalban a kocsikra. A jeget főként a vendéglátásban értékesítették, de gyógyászatban is fontos szerepe volt (gyulladások enyhítése például). Később a jegeskocsikról szolgálták ki a háztartások jégszekrényeit is (hűtőszekrények elődjeit).
Zalaegerszegen is hamar népszerű lett ez a nyári édesség. Rengeteg adatot találunk a két világháború között arra vonatkozóan, hogy mely cukrászdák kínálatában lehetett már fagyit kapni. Érdekesség, hogy ebben az időben lett népszerű a fagylalt utcai árusítása is. Kerekeken tolható kis kocsikban árusíthatták, de a rendelet értelmében erre kizárólag csak hadirokkantak vagy hadiözvegyek kaphattak engedélyt. Szabályozták azt is, hogy az árusnak a fagylaltot ostyalapok között, ostyaformába töltve vagy a vevő által hozott edénybe szabad kiszolgálni oly módon, hogy az árus keze se a fagylalttal, se annak elfogyasztható burkolatával közvetlenül ne érintkezzen.
Panaszkodtak is sokat a mézeskalács árusok, hogy teljesen tönkre ment ez az ősi mesterség. Senki sem akar már mézest ropogtatni, mikor hűs fagylaltot is lehetett venni. A Zalamegyei Ujság beszámolója szerint így járhatott Behm József is, akit úgy emlegetnek, mint a korszak egyik utolsó mézeskalácsosát. Neki is új bevételi forrás után kellett nézni és így kiegészítésként a cukrászdájában fagylaltot is készített, amit az utcán árult az egyik alkalmazottja (lásd fotó).
Az árusokat nem kímélte a fagylaltrazzia sem! Kormányrendeletek értelmében szigorították a közegészségügyi szabályokat. A fagylaltkészítésnél semmilyen mesterséges anyagot vaniliaport, gyümölcskivonatokat nem szabadott a masszába keverni. A tisztviselők időről időre ellenőrizték a cukrászokat és akár az iparengedélyt is bevonhatták egy-egy engedetlenség esetén.
És a végére egy kis mosoly…. a fagylaltevés sem volt mindig veszélytelen:
„Fagylaltevés közben lenyelte műfogait. Tegnap nem volt valami rekkenő hőség, de egy széles körben ismert egerszegi fiatalember még az esőben is megkívánta a fagylaltot. Vett is egy adagot és szopogatni, élvezni kezdte. Alig tartott a felénél, mikor fuldokolni kezdett. A közelében lévők azt gondolva, hogy nagyon mohón ette a fagylaltot és „cigány útra“ tévedt, ütögetni kezdték a hátát. Egyre veszélyessebbé kezdett válni a dolog. Már a mentők is megérkeztek, mikor a legnagyobb csodálkozás közepette előkerült a fiatalember szájából a fuldoklás okozója, négy jól csiszolt műfog.”
Reméljük, mindenki odafigyel fagylaltevés közben és gondtalanul tudja élvezni ezt a kellemes, hideg édességet! Kedvcsinálóként pedig hallgassuk meg, melyik fagyiról énekeltek az ötvenes években….
