A Göcseji Múzeum „Múltbéli arcok – Arcrekonstrukciós időszaki kiállításához” készült ez a blogbejegyzés, amit azért hoztunk létre, hogy minél többen láthassák- legalább virtuális formában – a különleges tárlatot.
Az anyagának jó részét már másutt is megtekinthette a kedves közönség; a Göcseji Múzeum régésze, Orha Zoltán viszont sajátos nézőpontból rendezte újra az alkotásokat és a leleteket.
Múltbéli arcok – arcrekonstrukció
A „Múltbéli arcok” törzsanyaga a Fejér megyei Perkátáról származik. Az ott feltárt középkori temető elhunytjainak arcaihoz készített rajzos arcrekonstrukciók (Kőnig Frigyes alkotásai), és Somogy megyei népvándorláskori lelőhelyeken kiásott sírok embertani anyagához készített szoborszerű fejrekonstrukciók (Árpás Károly, Skultéty Gyula és Kustár Ágnes munkái) is megtekinthetőek. Az emberek mellett, a sírjaikból előkerült hétköznapi viseleti tárgyakat is tanulmányozhatja a látogató. Ez a microsite a zalaegerszegi tárlat virtuális bemutatója. Jó szórakozást!
Egy kis történelem…
….a Kárpát-medence népei
A Kárpát-medencét a koraközépkorban a népvándorláskor népei vették birtokba. Területén az 5. század közepétől néha egymással is hadakozó germán népek is éltek, hozzájuk köthetők a Tolna megyei Mözs mellett feltárt temető leletei. A langobardok a 6. század elejétől fokozatosan dél felé haladva foglalták el a Dunántúlt. 568-ban azonban ők is kénytelenek voltak átengedni pár évtizednyi itt tartózkodás után területeiket az újonnan érkező avaroknak. Az avar uralom a 8. század végéig állt fenn, majd Pannonia területe a magyar honfoglalásig a Karoling birodalom része lett. A Somogy és Zala megye határán fekvő Vörs környéke egykor otthont adott a langobardoknak, az avaroknak, a szlávoknak és végül a honfoglaló magyaroknak is.
Közép-Európában a népek vándorlása a magyar honfoglalással nem ért véget, mivel a 13. században a tatárok által veszélyeztetett kunok is bebocsájtást nyertek Magyarországra.
Miért pont Perkáta?
A Fejér megyei Perkáta Nyúli-dűlőben feltárt lelőhelyen megismerhetők a pogányból kereszténnyé vált kunok temetkezési szokásai, a temető használatának korszakai és a településen található templom építéstörténete.
A koponyáknak is van (utó)élete
A régészet kutatási eszközei szűknek bizonyulnak az előkerülő leletek vizsgálatában. A tudomány fejlődése új távlatokat nyitott pl. az emberi csontvázak vizsgálatában. A biológia lehetőséget teremtett az egykor élt ember genetikai térképének elkészítéséhez, egy temetőn belül eltemetett halottak rokoni fokozatának megállapításához, stb.
A természettudományok mellett a művészet is segíteni tudja a régészeti kutatómunkát.
Alapos anatómiai ismereteik birtokában a képzőművészek képesek hiteles arcmásokat, rekonstrukciókat készíteni ismeretlen elődeinkről.
Az első fejrekonstrukciókat Magyarországon Árpás Károly szobrász készítette, de fontos megemlíteni Skultéty Gyula antropológus-szobrász munkásságát és újabban Kustár Ágnes antropológus-szobrász munkáit.
Arcrekonstrukciók nem kizárólag szobrászati eljárásokkal készíthetők, kiváló eredmények érhetők el rajzolással is: Az arcok megjelenítésének jelentős alkotója: Kőnig Frigyes képzőművész.
Az arcrekonstrukcióról
Arcrekonstrukció előtt…
A rekonstrukció készítését a koponya részletes antropológiai vizsgálata előzi meg, melynek során megállapítják az egyén nemét, megbecsülik az elhalálozási életkorát, majd morfológiai és metrikus vizsgálatokat végeznek rajtuk, megfigyelik a koponya egyéni jellegzetességeit, esetleges rendellenességeit vagy előforduló betegségeit.
Hogy kerül arc a koponyára?
Az arcrekonstrukciót az eredeti koponya gipszmásolatára építik fel. Az izmokat plasztilinből rekonstruálják, a szemet megfelelő méretű üveggolyóval pótolják, az orrot pedig viaszból készítik.
A mimikai ráncok megjelenítése kifejezettsége függ a nemtől, az életkortól és a tápláltsági foktól is. A tápláltsági állapot meghatározása nem lehetséges, ezért a rekonstrukciók elkészítése során közepes tápláltsági fokot szoktak feltételezni. A haj, szakáll, bajusz és szemöldök rekonstrukcióját az ásató régészekkel való konzultáció nyomán a történeti kor és etnikum divatjának, szokásainak megfelelően készítik el. A haj és arcszőrzet kialakítása függ az illető nemétől és az életkorától is. A hajat, szakállt stb. a végén gipszből mintázza meg a rekonstrukció készítője.
A képen: langobard nő koponyája és fejrekonstrukciója, a szobrot készítette: Árpás Károly
Torzított koponyájú germán nő
Miért?
Ma már nem is pontosan érthető a szándék, ami a torzítást hajdanán (V. század) indokolta: a régészek szerint mindenesetre a hunoktól átvett szokással a hunokhoz hasonló arckaraktert szerettek volna az eljárással elérni, konkrét okát teljes bizonyossággal még nem tudjuk.
Hogyan?
A germán nő koponyája a szimmetrikusan nyújtott torzítás tipikus példája, mely összeszorítással arányosan megnyúlt hossztengelyében, s ezáltal átmérője csökkent. A beavatkozást fiúkon és lányokon is végezték. A kívánt fejformát kötőszalagokkal, úgynevezett bandázskötéssel kezdték alakítani csecsemőkorban, mivel akkor még a koponya lágy és formálható.
Hatása, amiről csak utólag tudunk
Antropológiai vizsgálatok a germán temetők egy részénél azt igazolták, hogy a torzított koponyájú egyének rövidebb ideig éltek és szerényebb szellemi képességekkel rendelkeztek, azonban ismertek olyan temetők is, ahol a torzított koponyájú egyének korábbi halálát nem lehetett kimutatni a normális fejformával rendelkező társaikhoz képest.
Jelképes trepanációval rendelkező langobard férfi
Miért?
A jelképes trepanációt betegség, vagy betegség elleni gyógyerőbe vetett hit miatt, esetleg beavatási szertartás részeként végezhették. A művelet valódi indokait teljes bizonyossággal nem ismerjük.
Hogyan?
A langobard férfin végzett beavatkozás kizárólag a koponya külső rétegét, esetleg középső szivacsos állományát érintette, ezek nagy része gyógyító szándékú lehetett. A sebeket valószínűleg éles késsel, esetleg égetéssel vagy maratással készítették. A langobard népcsoportban felnőtt korú nőknél és férfiaknál egyaránt megfigyelhető ez az eljárás, gyerekeknél azonban soha nem fordul elő – ebből gyanítható a beavatási szertartás, mint az elvégzés oka.
Rákos elváltozásban szenvedő középkori férfi
A történeti csontanyagokon rendkívül gyakoriak a csontkinövést okozó rákos elváltozások. A képen látható idős férfi arckoponyáján hegyes csontkinövés látható, mely a csontszövet rákos elváltozása miatt alakult ki. Vélhetően jóindulatú csontdaganatban szenvedett az illető, melynek hajlamát örökölhették leszármazottai is.
A középkori táplálkozás tükre, a fogak
A népvándorláskor népei (pl. 5. századi germánok, langobardok, avarok és a honfoglaló magyarok) több húst fogyasztottak, melynek rágása és vitamintartalma ellenállóbbá tette a fogazatot – ugyanakkor viszont a fogak „elvástak” a használatban. A gabona lisztté zúzásához használt őrlőkövek felülete ugyanis erősen kopott volt, emiatt az őrlemény apró finom szemcséket tartalmazott, ezek nagymértékű fogkopást okoztak. A fogak gyakran a fog üregéig lekoptak, mely később a fog pusztulását, kihullását okozta. Az akkoriban élt emberek fogazata így hamar tönkrement.
Mai küzdelmeink
A mai legnagyobb fog-ellenség, a szuvasodás akkortájt nem szedett áldozatokat, mivel nem ismerték a répacukrot és a csokoládét. Utóbbiak mára civilizációs betegséggé és számunkra fájóan ismerőssé tették a fogszuvasodás jelenségét.
A kun női sír
A kunok nyelvrokonai
Milyen nyelven beszéltek a kunok? A kunok által beszélt nyelv a török nyelvek között az úgynevezett kipcsak csoportba tartozott.
A magyar történelemből is ismert besenyők a kunokéval rokon nyelvet beszéltek. Egy csoportjuk a 10. században érkezett Magyarországra, akik a 12. századra asszimilálódtak. A kunok a 11. században jelentek meg a mai Dél – Oroszország területén, majd a 13. században a mongolok elől menekülve egy részük Magyarországon telepedett le. A 15-16. századig őrizték meg nyelvüket, majd beolvadtak a helyi lakosságba.
A nyelvcsalád:
Ma is élő rokon nyelvek:
- karaim
- krími tatár
- karacsáj-balkár
- kamük
- tatár
- baskír
- kazak
- karakalpak
- nogaj
- kirgiz
Karaimok
Nevük a héber „olvasó” szóból származik, ez zsidó vallásukra utal, melynek mozaista irányzatát követik. Magukat a kazárok leszármazottainak tartják. A karaimok ma szétszórtan élnek Ukrajnában, Litvániában és Lengyelországban.
Krími tatárok
Nevük egy mongol nyelvű törzs nevéből származik. Az iszlám szunnita ágát követik. A 13. századtól az Arany Horda uralma alatt éltek, a 15. századtól önálló volt a Krími Kánság, majd 1475- 1747 között török fennhatóság alá kerültek. A törökök magyarországi harcaiban a 16-17. század folyamán rendszeresen részt vettek. 1783-ban területük Oroszország részévé vált. A 20. században egy részük a kommunizmus áldozata lett, 1944-ben Üzbegisztánba telepítették át őket, ahonnan csak 1991 után térhettek vissza. Napjainkban nagy számban a Krím-félszigeten kívül Törökországban, Bulgáriában és Üzbegisztánban élnek.
Karacsáj-balkárok
A karacsáj és a balkár egy nyelv két nyelvjárását jelöli. A karacsáj jelentése a népi etimológia szerint „fekete patak”. Ők is az iszlám szunnita ágának követői. A balkárok a 15-17. századig a Krím-félszigeten laktak, ezt követően költöztek a Kaukázus vidékére. A karacsájok a Kubán folyó felső folyásától Grúzia északi részéig terjedő területen élnek. 1944-ben Kirgizisztánba telepítették őket, sokan közülük nem élték túl a deportálást. 1957-ben, Sztálin halála után térhettek csak vissza szülőföldjükre.
Kamükök
Nevük eredete ismeretlen. Nagy többségük a Kaszpi-tenger északi partjánál elterülő Dagesztánban lakik. Az iszlám szunnita ágát követik. Őseik a mongol hódításkor ide került kipcsak törzsekből és a helyi őslakosságból kerültek ki. A 14. századtól jelenlegi lakhelyükön éltek. Közeli rokonaik a karacsáj-balkárok.
Tatárok
A tatár mongol eredetű szó, a 13. században lett az általános megnevezés az Arany Hordában élő török nyelvű törzsekre. Az iszlám szunnita ágát követik. Nyelvük kialakulása a Kazáni Tatár Kánság idején a 15-16. században ment végbe. Nagy részük a Volga és a Káma folyó mentén él, őket közös néven kazáni tatároknak nevezik. A kazáni tatárokon kívül több eltérő kisebb tatár nyelvjárás is létezik.
Baskírok
Néphagyományuk szerint nevük „vezérfarkas” jelentéssel bír. Az iszlám szunnita ágát követik. A baskírok jelentős része a Bjelaja folyó két oldalán elterülő Baskíriában él. A 10-13. században a volgai bolgárok uralma alatt éltek, majd a mongol hódítás után a 16. században orosz fennhatóság alá kerültek. Nyelvük a 15-16. században alakult ki.
Kazakok
Nevük népi hagyományukban a „pusztán bolyongó szabad embert” jelenti. Az iszlám szunnita ágát követik. A kazakok nagy része Kazahsztánban él, mely egykor a Szovjetunió egyik legnagyobb tagállama volt. A függetlenség elnyerése után új fővárost építettek: Asztana-t. A kazak nép és nyelv kialakulása a 15-16. században ment végbe.
Karakalpakok
Nevük „fekete sapkát” jelent. A karakalpakok döntő része Üzbegisztán területén él. Az iszlám szunnita ágát követik. A 15-16. században váltak el a nogajoktól és a kazakoktól, ekkor alakult ki önálló nyelvük. A legújabb korig nomád életmódot folytattak, a 19. században Oroszországhoz, majd Kazahsztánhoz, és végül Üzbegisztánhoz került területük.
Nogajok
Nevük a mongol Nogaj kán nevéből ered. A nogajok nagy része a Kaukázustól északra fekvő területen él. Az iszlám szunnita ágát követik. Nyelvük a 15-16. században alakult ki, a 17. században kalmük uralom alá kerültek. Kisebb csoportjaik kirajzottak Bulgária és Románia területére is.
Kirgizek
Elnevezésük a saját népi hagyományuk szerint a „negyven” számnévből származik. Az iszlám szunnita ágát követik. Nagyrészt a Tien-San nyugati nyúlványain elterülő Kirgizisztánban élnek. Valószínűleg a 8-10. században költöztek mai lakóhelyükre. A 10. században a karakitajok, majd a mongolok igázták le őket. A 19. században kerültek orosz fennhatóság alá. A mai kirgiz nép a 16. század körül alakult ki.
A kiállítás impresszuma
A forgatókönyvet írta és a kiállítást rendezte: Orha Zoltán
Látványterv: Orha Zoltán, Császár Renáta
Design: Orha Zoltán, Hajós Bálint
Fotók: Horváth Lilla Éva, Zóka Gyula
Légifotók: Czajlik Zoltán, Németh József, Tóth-Somogyi Péter
Fotómunkálatok: Horváth Lilla Éva
Arcrekonstrukciók: Kőnig Frigyes
Fejrekonstrukciók: Árpás Károly, Kustár Ágnes, Skultéty Gyula
Rajzok:
- Die Langobarden: Das Ende der Völkerwanderung
- Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére…
- Nyári Zsolt
Kivitelezők: a Göcseji Múzeum munkatársai
Kiállításunk a Balatoni Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Rippl-Rónai Múzeum és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum által kölcsönzött tárgyakból készült.
Köszönetet mondunk a Magyar Természettudományi Múzeumnak az ajándékként rendelkezésünkre bocsájtott arcrekonstrukciós rövidfilmért, valamint Czajlik Zoltán régésznek a Perkáta Nyúli-dűlőről készített légifotó használati jogának átengedéséért.
A kiállítás létrejöttét segítették: Zala Megyei Önkormányzat, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága, Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány.
