A természettel, megbecsülésével és tiszteletével nemcsak napjainkban foglalkoztak az emberek. Amikor kisiskolás voltam, május elején – már nem emlékszem pontosan a dátumra – az egész iskola kirándulni ment az akkor még a várostól távol lévő Alsóerdőre. Dalokat, verseket tanultunk, és útközben ezeket énekeltük.
Az egyik ilyenre jól emlékszem: Erkel Hunyadi László című operájának egy „erősen stilizált” kórusrészletére énekeltük „Árnyas erdőben szeretnék | Élni nyáron át …”
A szöveget August Heinrich Hoffmann von Fallersleben (1798-1874) gyermekverseket is megjelentető német költő és germanisztikaprofesszor versének „műfordításával” Gyulai Pál (1826-1909) adta az egyszerűsített ritmusú dalhoz.
Tanítóink egy generációval korábbi tankönyveiben számos hasonló, májust, tavaszt, rétet, madarakat stb. témául választó vers, kánon és dalocska adta a repertoárt. Az Alsóerdőn aztán megettük az elmaradhatatlan szendvicseket, megittuk a szörpöt és a folklórból ismert körjátékokkal töltöttük a napot.
Magyarországon már 1872-ben törvény tiltotta a madárfészkek pusztítását, sőt a hazai természetvédelem történetében a madarak kaptak először kiemelt védettséget. Az 1883-as vadászati törvényben betiltották az énekesmadarak vadászatát, 1894-ben pedig külön rendelkezés kötelezte a mezőőröket arra, hogy télen etessék a madarakat. Mindez kifejezetten a mezőgazdaság szempontjából hasznosnak tekintett fajok védelmét célozta.
A madárvédelem egyik magyarországi apostola a néprajztudós Herman Ottó volt. 1901-ben megjelent, száz képpel illusztrált műve, A madarak hasznáról és káráról a földmívelő, halászó és pásztorkodó magyarság számára az etnográfia klasszikusának számít. A madárvilág ismeretét, megbecsülését Herman egyenesen a magyar néplélek sajátjának tartotta. Már 1900-ban felvetette egy madárvédelmi nap ötletét.
1902-ben Párizsban egyezmény született a mezőgazdaság számára hasznos madarak védelméről. Ilyeneknek elsősorban a rovarevő madarakat tartották, az összes, az egyezményt aláíró országban betiltották az elpusztításukat, valamint a fészkek és tojások fosztogatását is. A tagországok egyénileg bővíthették a listákat. Szükség is volt rá, hiszen a legtöbb országban – néhány helyen ma is – rengeteg énekesmadarat fogtak és fogyasztottak.
Még ugyanebben az évben szervezte meg Chernel István ornitológus, a madárvédelem másik nagy alakja Kőszegen az első madárvédelmi napot.
Az eseményt iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet helyezte, mely az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kötelezővé tette a Madarak és Fák Napjának megünneplését, kidomborítva annak természetvédő és erkölcsnemesítő szerepét.
A háborúban feledésbe merült hagyományt 1931-ben Gróf Klebelsberg Kunó rendelete élesztette fel, mégpedig amerikai mintára. Az Egyesült Államokban ugyanis már 1894-től van Madarak napja (Birds day), a Fák napja (Arbor day) pedig még korábbi, J. Sterling Morton amerikai politikus kezdeményezésére, 1872 óta április utolsó vasárnapján tömeges faültetésekkel ünnepelték.
Apponyi rendelkezése után épp kilencven évvel ismét törvényben rögzítették az ünnepet, ekkor került május tizedikére. Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről 64 § 3. pontja szerint „e nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia”.
g
Herman Ottó (Herrmann Károly Ottó, 1835-1914) magyar természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész és politikus. Az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték.
Chernel István (Chernelházi Chernel István Dezső, 1865-1922) magyar ornitológus, a Magyar Királyi Madártani Intézet vezetője.
