64 évvel ezelőtt ezekben a napokban nem az adventi várakozás békéje telepedett Zalaegerszeg utcáira, hanem mindenütt érezhető feszültség vibrált a levegőben. Alig másfél hónapja, hogy a szovjet hadsereg eltiporta az 1956-os forradalmat, de az emberek még nem adták fel a reményt, a hamu alatt izzott az ellenállás parazsa.
Még működött a Központi Munkástanács, amely válaszul a megtorló intézkedésekre és a több mint ötven halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűzre, december 11-12-re két napos általános sztrájkot hirdetett, melyhez Zalaegerszeg dolgozói is csatlakoztak. 12-én az a hír terjedt el a városban, hogy a munkabeszüntetés hírét hozó postásokat és a posta igazgatóját az oroszok el akarják vinni. Ezt megakadályozandó, több ezres tömeg gyűlt össze a város központjában. A teherautókkal érkező munkások a posta előtt gyülekező tiltakozókat a V alakba állított Csepelekkel igyekeztek megvédeni a tüntetés szétverésére parancsot kapó szovjet katonák és karhatalmisták elől. A harcjárművekkel érkező szovjetekkel szemben azonban reménytelen volt az ellenállás, könny- és füstgázzal oszlatták szét a munkásokat. Az éjszaka során letartóztatták a megmozdulás szervezőit.
December 13-án tiltakozásul a Ruhagyár munkásnői szerveztek un. „gyászfátyolos” tüntetést. „Ne fesd a szádat! Ne szórakozz! Gyászolj! Viselj fekete kendőt!” – szólt a felhívás. Délután feketébe öltözve, vagy gyászszalagot kitűzve vonultak a Csány szoborhoz, ahonnan az orosz tankok hamarosan kiszorították őket. Az asszonyok, lányok azonban nem hátráltak, a mellékutcákon keresztül a városközpontba jöttek, s a többszöri felszólítás ellenére sem mozdultak; az Arany Bárány szálló előtt a „Boldogasszony anyánk”-at énekelték. Végül az orosz katonák könnyfakasztó gránátok bevetésével kényszerítették a tér elhagyására a tüntetőket.
A két nap eseményeit Szentmihályi Imre, a Göcseji Múzeum akkori igazgatója dokumentálta, fotósorozaton örökítette meg. Őt azonban senki sem láthatta az események sűrűjében, mivel rejtőzködve készítette felvételeit.
1956 decemberére már mindenki, így Szentmihályi is tisztában volt vele, hogy a fényképek nemcsak dokumentálnak, hanem veszélyt is jelentenek mind a készítőre, mind pedig a képeken látható emberekre nézve.
A forradalom leverése után a karhatalom az elsők között igyekezett begyűjteni a fotókat, hogy azok alapján gyűjtsön bizonyítékot az események szervezői és résztvevői ellen, s felhasználja azokat a megtorló perekben.
Szentmihályi Imre a felvételeket két helyszínről, az egykori Ispita épületének tornyából, és a Göcseji Múzeum akkori épületének (Kazinczy tér 1.) erkélyéről és ablakaiból, készítette. A múzeum épületéből belátta az egész Kazinczy teret a Rákóczi út, a Balatoni út és a Kossuth utca felé. Három tekercs filmet is elhasznált a tüntetések megörökítésére, egy negyedik tekercsen pedig a helyi propaganda és ellenpropaganda működését rögzítette.
Lefényképezte többek között a Városi Tanács (ma Göcseji Múzeum) épületének kerítését, melyre fehér festékkel Éljen a Kádár-kormány! feliratot festettek a berendezkedő hatalom támogatói. Egy vakmerő egerszegi diák, a Zrínyi gimnázium II. osztályos tanulója, mindössze egy, a felirat elé írt „F” betűvel tette nevetségessé a gyűlölt politikust és kormányát.
Szentmihályi sietősen, kapkodva fotózott, az a felvételeken is jól látszik. Sietett a képek exponálásával és az előhívásával is, nem akart veszélybe kerülni és veszélyeztetni másokat. Miután látta, hogy a forradalom ügye elbukott, a veszedelmesnek ítélt képeket gondosan becsomagolta, feliratozta, majd egy 1950-ben gyűjtött hajdinahántoló belsejébe rejtette el.
1968-ban a műtárgy kikerült az újonnan átadott Göcseji Falumúzeumba. A filmtekercsek és a képek ott vészelték át a szocializmus évtizedeit, s csak 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján – véletlenül – kerültek elő. A hajdinahántoló kitűnő rejtekhelynek bizonyult.
