1947. február 25-én Kovács Béla kisgazdapárti képviselőt a kommunistákkal szembeni fellépése miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Ennek, a totális diktatúra kiépülése szempontjából fordulópontot jelentő eseménynek az emlékére született meg 2000-ben az az országgyűlési a rendelet, amely ezt a napot a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává tette. Ebből az alkalomból egy zalai asszony sorsával ismertetjük meg olvasóinkat.
Szilvágyi Lászlóné Pálfy Brigitta 1923-ban született Petrikeresztúron, de gyermekkorát Lendvadedesen töltötte. 1945 februárjában kötött házasságot, férje két hónap múlva szovjet fogolytáborba került, ahonnan 1947-ben, 42 kg súllyal, betegen szabadult. Saját otthon hiányában a szüleinél laktak Dedesen, három gyermekük született oda, közülük az ikerpár meghalt. A férj a honvédségnél kapott munkahelyet, Kaposváron. 1950 június 22-én éppen otthon volt szabadságon. Az éjszaka során ÁVH-sok törtek rájuk, hozták a parancsot, hogy édesapját, Pálfy József – 53 éves – „nagygazdát, klerikális reakciós, osztályidegent” családjával együtt kitiltják a faluból. Egy óra állt rendelkezésükre a csomagoláshoz, 50 kg holmit vihettek magukkal. Vitték az egész családot, a szülőkön kívül a 69 éves nagymamát, Pálfy Károlyt, az egyik fiút feleségével és 20 hónapos gyermekével, valamint Szilvágyi Lászlóné Pálfy Brigittát és ugyancsak 20 hónapos kisfiát A férjére nem vonatkozott a kitelepítés. Hiába próbálkoztak, őt nem engedték a vonatra felszállni… A családot megfosztották minden vagyonától, házukba mások költöztek, gabonájukat mások aratták le, háziállataik másokat gyarapítottak. A hírhedt hortobágyi munkatáborba, Kócs pusztára vitték őket; egy birkahodály lett az otthonuk, amit maguknak kellett kitakarítani. Rajtuk kívül még 360 embernek adott helyet az istálló. Hajnali 3-kor ébresztették őket, majd jött az órákig tartó létszámellenőrzés, családilag és egyenként is. Kisgyermekes anyaként nem a távoli földeken, hanem a tanyán lévő vályogházak bontásán kellett dolgoznia sok más társával együtt, miközben a kicsik ott topogtak körülöttük. Ősszel a tanyákon lévő melléképületekben kaptak szállást. Közben a férje megpróbálta elérni, hogy őt és gyermekét elengedjék a táborból, ez a télen végre sikerült. Hideg havas időben vitték be őket Tiszafüredre, s kisfiával együtt ott hagyták az állomáson. Hogy nem fagytak meg, egy jószívű vasutasnak köszönhették. Családjával 1953 augusztusában találkozhatott újra, amikor – Sztálin halála után – felszámolták a táborokat. Többé már nem mehettek vissza Lendvadedesre, otthonukat, vagyonukat nem kaphatták vissza. Zalaegerszegre költöztek mindannyian. Brigitta feladata lett, hogy betegen hazatért szüleit ápolja, gondozza. 42 éves korában tudott csak munkát vállalni. Még a kócsi táborban versek írásával próbálta enyhíteni szenvedéseit. A rendszerváltás után írta meg visszaemlékezését, amit a versekkel együtt történeti gyűjteményünkben őrzünk.
