Az akadémikus szemléletű, a klasszikus szépség iránt elkötelezett és magas színvonalon dolgozó művész egyaránt jóban volt Ferenc József, Horthy Miklós, valamint Rákosi Mátyás és Kádár János Magyarországának, a harmincas évek Angliájának és az ötvenes évek Szovjetuniójának politikai elitjével, portrék tucatjait mintázta róluk, és köztéri alkotások hosszú sorát készítette megbízásukból.
Kisfaludi Strobl Zsigmond életmű
A budapesti Gellért-hegy ormán álló Szabadság-szobor pálmaágat tartó, szélfútta ruhájú, tizenhárom méter magas bronzasszonyát a közvélemény az 1990-es rendszerváltás által igényelt átértelmezését követően is a főváros egyik jelképének tekinti. A művész a Képzőművészeti Főiskola professzoraként közel négy évtizeden keresztül (1924-1961) meghatározó befolyással bírt a magyar szobrászképzésre. Pályáját magas kitüntetések (Ferenc József-rend lovagkeresztje, Corvin-koszorú, Kossuth-díj, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje stb.) és elismerések (a Párizsi világkiállítás aranyérme, a Szovjetunió Művészeti Akadémiájának tagsága stb.) kísérték. Virtuális tárlatunkon tíz remekmívű és kiemelkedő jelentőségű alkotásának rövid bemutatásával adunk keresztmetszetet hagyatékából, és invitáljuk látogatóinkat a Mester állandó kiállításának megtekintésére.
Finálé
1911, bronz, ltsz. K.76.3.6.
A témaválasztás hagyományos és közkedvelt, („három grácia”), a csoportfűzés azonban újszerű. A szobor egy fájó ifjúkori szerelmi csalódás hatására készült, és ezt a fájdalmat tükrözi a három eszményien szép, statikussága ellenére is hullámzóan lüktető kompozícióba elrendezett ruhátlan nőalak arca és mozdulata. Pompás a három alak aszimmetrikus csoportosítása és ritmusjátéka, művészileg figyelemre méltóan érett a köztük lévő szoros kapcsolat kifejezése. Mindhárman kontraposztos tartásban állnak, amitől alakjuk természetessé válik. A kinyújtott, egymásba fonódó karok egyszerre jelzik az eltávolodást és az összetartozást. A fiatalság, a szépség és a fájdalom közös kompozícióba fogalmazása különösen megkapóvá teszi ezt az alkotást.
A szobrot Strobl 1912-ben kiállította a Műcsarnokban, ahol elnyerte a néhai Rudics József báró által létesített alapítvány 6900 koronás díját. Ez volt a fiatal szobrász első jelentős sikere mind szakmai, mind anyagi téren, és ennek a további fejlődését megalapozó, tekintélyt szerző és külföldi tanulmányutakat lehetővé tevő elismerésnek minden bizonnyal nagy szerepe volt abban, hogy a stiláris kísérletezések ideje hamarosan lezárult pályáján.
Progressio-érem
1911, bronz, ltsz. K.76.3.111.
Az érem az 1911-ben alakult Progressio páholy jelvényeként készült, amely identitását az alkotás feliratából következően egy 1871-es alapításból (feltehetően a Haladás páholy alapításából) vezette le. Ez Kisfaludi Strobl Zsigmond szabadkőműves tagságának alkotásai között talán egyedüli közvetlen bizonyítéka. A szobrász 1909-ben a Hungária páholyban kezdte ilyen jellegű pályafutását, majd két évvel később az ennél célkitűzéseiben radikálisabb, baloldali Progressio páholyba lépett át. Az érmén a Magvető alakja nem a keresztény művészeti kánonból jól ismert, az igét elvető Isten szimbóluma, hanem az élelemtermelő paraszté, átvitt értelemben a szellemileg elmaradott nép tanítóié. Feltehetően ilyen értelemben emelte jelképévé figuráját a társadalmi haladás és a nép felemelése iránt elkötelezett Progressio páholy is. A Magvető itt ruhátlan atléta, aki irreálisan expresszív lendülettel, hátrafelé kinyúló karral, elforduló törzzsel, kemény, határozott mozdulattal előrelépve végzi munkáját, melynek teatralitása miatt így még kevésbé van köze a földműves őszi tevékenységéhez. Bár a magot a vállán átvetett kendőben viszi, alapvetően mégsem gabonát, hanem felvilágosító tudást szertehintő bajnok ő, az elhivatottságukat ily módon is kifejező páholytagok tevékenységének idealizált allegóriája.
Észak szobrának kismintája
1920, bronz, ltsz. K.76.3.152.
Az igazságtalan trianoni békeszerződés által elszakított országrészekre emlékező négy, a budapesti Szabadság téren felállított irredenta szobor közül Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és Pásztor János műve két-, Kisfaludi Stroblé háromalakos. Előbbieken az elszakított országrészek jelképes figuráját a magyarságot jelképező vitéz védelmezi a fenyegető ellenségtől. Tőlük eltérően Strobl alkotásán a kurucként megjelenített magyar vitéz egy tót kisfiú segítségével a megsebzett, keresztre támaszkodó, tépett ruhájú, hátrahanyatló fejű Hungáriát támogatja, vagyis az erős magyar harcos és a gyerekként gyenge szlovák együtt emelik fel a közös hazát szimbolizáló nőalakot. A két alak határozottan egy irányba néz, ezzel tesznek hitet a közös jövő mellett.
A négy irredenta szobrot 1921. január 16-án, zuhogó esőben, óriási tömeg előtt avatták fel. Első, köztérre kerülő szobrászi emlékei voltak békediktátum felett érzett nemzeti felzúdulásnak. Kisfaludi Strobl e szobor nyomán vált a következő bő két évtizedre a két világháború közötti politikai berendezkedés hivatalos ideológiájának egyik legkeresettebb művészeti közvetítőjévé, egyszersmind a rendszer támogatott szobrászává.
A Szent Imre-szobor kismintája
1929, bronz, ltsz. 76.3.143.
A Szent Imre-szobor megrendelője Izabella főhercegnő (1856-1931), Habsburg-Lotharingiai Frigyes osztrák főherceg, magyar királyi herceg jámborságban és jótékonyságban egyaránt buzgó felesége, aki a szent herceg alakját a rangon aluli házasságra készülő fia számára kívánta példaként állítani. A szobor felajánlására a herceg halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett, 1930-as Szent Imre-év alkalmából került sor.
A Horthy Miklós (ma Móricz Zsigmond) körtéren felállított alkotást augusztus 17-én, egész napos fényes ünnepség keretében avatták fel, Horthy Miklós kormányzó, Serédi Jusztinián hercegprímás, Izabella főhercegnő, dr. Sipőcz Jenő polgármester, számos külföldi egyházi főméltóság, a teljes hazai püspöki kar és seregnyi előkelőség jelenlétében. Az emlékművön a kontraposztos tartásban álló, koronás, sudár Imre herceg a szüzességét jelképező, két kézzel tartott arany liliomot szívére szorítva, közvetlen arckifejezéssel tekint híveire. Lekicsinyítve, önálló figuráként az állami propaganda gyújtópontjában álló Szent Imre-év egyik tárgyiasult jelképévé vált, bronzból, műbronzból, majolikából, porcelánból, terrakottából, színesre festett fából, különböző méretekben, jelentős számban sokszorosítva.
Végvári harcok
1930, gipsz, ltsz. K.76.3.199.
A háromlakos, bonyolult és összetett mozgás-fázisokat összesítő lovas csatajelenet megkomponálása igen nehéz szobrászati feladat, amelynek Kisfaludi Strobl magas színvonalon tett eleget. A magyar-török háborúk e hősi jelenetében egy végvári vitéz két török ellen hadakozik. Kardjának csapása alatt az egyik támadó már lehanyatlik térdre roskadó lováról, míg a másik paripáját éppen megfordítva indul újabb támadásra. Ágaskodó lovak, csavarodó testek, egymást gyilkosan metsző pillantások, kavargó mozgás… Szinte halljuk magunk körül a csatazajt, s minden nézőpontból új részletek tűnnek a szemünkbe. A hősiesség mellett a magyar virtust érezzük a szoborban. E küzdelem egyszerre volt tragikus és magasztos, és a ragyogó részletezéssel kialakított szobor történelmünknek e kettős jellegét hatásosan állítja a szemlélő elé.
A művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából, talán a sikeres művészpályát megkoronázó ajándékként megbízást kapott a mű köztéri, mintegy másfélszeres életnagyságú kivitelezésére, az egri vár alatti Dobó István-térre. Az impozáns alkotáson az idős mester közel három éven keresztül dolgozott, az emlékmű felavatására 1967. szeptember 29-én került sor. 2015-ben a monumentum egy a várhoz közelebb lévő, intimebb hangulatú téren kapott új helyet.
G. B. Shaw
1932, bronz, ltsz. K.76.3.23.
George Bernard Shaw (1856-1950) világhírű ír drámaíró arcmása a szobrász leggyakrabban reprodukált portré-büsztje. Kisfaludi Strobl 1932-ben, Londonban ismerkedett meg Shaw-val, amikor némi furfanggal sikerült modellként felkérnie. A szoborral az egyébként igen kritikus író maximálisan elégedett volt, meg is említette, hogy róla már igen sokan – többek között Rodin, Epstein, Trubeckoj – készítettek szoborportrét, de maradéktalanul csak a számára korábban ismeretlen Strobléval volt elégedett. Első pillantásra nem több egy szakállas, gunyoros tekintetű öregember büsztjénél, azonban alaposabb szemlélődés során sokkal többet mond ennél. A magas, barázdált homlok a fölényes szellemi intellektus tükre. Az egészen enyhén összehúzott jobb szem egyrészt megtöri az arc szimmetriáját, másrészt – Shaw meglátása szerint – a két arcfélnek eltérő karaktert ad: az egyik a drámai, a másik a szatirikus íróé. Az áthatóan vizslató tekintet, ami a szemlélőt a legjobban megragadja a szobron, az események lényegét kutatja, s mindig a dolgok mélyére ás. A büsztről Shaw a következő felirattal küldött fotót a szobrásznak: „A szobor jobb, mint az eredeti”. A rendkívül jól jellemző karakterportré a 20. századi magyar szobrászat kiemelkedő kvalitású alkotása.
Erzsébet hercegnő lovas szobra
herendi porcelán, 1937, ltsz. K.76.3.53.
Kisfaludi Strobl 1932-1939 között saját műtermet tartott fent Londonban, és minden évben több hónapon keresztül itt portretírozta a brit felső tízezer, köztük a királyi család jeles tagjait. 1935-ben a brit fővárosban rendezett önálló kiállítása óriási sikert eredményezett, katalógusát annak a G. B. Shawnak meleg hangú írása vezette be, akiről három évvel korábban már kiváló arcmást készített. Az akkor még csak jövendő angol uralkodó megmintázása a legnagyobb művészi kiváltságok közé tartozott. Strobl önéletrajzi könyvében leírja, hogy ennek megszerzését Lady Manreen Stanleynek köszönheti, aki rendkívül elégedett volt a róla akkoriban készült, egészalakos portréval, és hálából egy partin bemutatta őt az ekkor tízéves Erzsébet hercegnő édesanyjának, a yorki hercegnőnek, egyszersmind ajánlva őt a trónörökösnő arcmásának elkészítésére. Az elkészült portré nagy sikert aratott a Royal Academy kiállításán, márvány változatát a Buckingham palotában őrzik. Ezt követően bízták meg a művészt a pónilovon ülő hercegnő egészalakos, kisméretű szobrának elkészítésével. Eredeti példánya megsemmisült, az itt látható, herendi porcelánból készült, sajátkezű replikát Strobl kevéssel halála előtt, 1971-ben mintázta.
Géniusz
A Horthy István-emlékmű terve, gipsz, 1943. ltsz. K.76.3.72.
Az ország kormányzó-helyettesének, a repülős tisztként szolgáló ifjabb Horthy Istvánnak (1904-1942) Héja típusú gépét a II. világháború során 1942. augusztus huszadikán, Ukrajna fölött lőtte le a szovjet légvédelem. A nagy népszerűségnek örvendő „kiskormányzó” számára monumentális emlékművet kívántak állítani a fővárosban (vidéken több ilyen is készült), aminek megmintázására Kisfaludi Strobl Zsigmondot kérték fel. A budai Tabánba, a Czakó térre tervezett emlékmű központi, magas talapzatra elhelyezett alakja egy repülőgép-légcsavar fölött kitárt karokkal lebegő géniusz figurája lett volna, alatta Horthy István repülős egyenruhát viselő, egészalakos szobrával. Az emlékmű gipszmintája ugyan elkészült, kiöntésére azonban a front közeledtével már nem kerülhetett sor. A Felszabadulási emlékmű elkészítését (1947) követően lábra kapott az a ma is fel-felbukkanó pletyka, hogy a Szabadság-szobor eredetileg a Horthy-emlékmű főalakja lett volna, ennek azonban nincsen valóság-alapja.
És mégis megindult a munka
1946, gipsz, ltsz. K.76.3.146.
A (köztéren is felállítani tervezett) kisplasztika a világháborúban rommá lőtt, kifosztott, tönkretett ország szétzilált termelőkapacitásának legalább részleges helyreállításáért heroikus küzdelmet folytató, a megrongált gépeket is beindító egyszerű munkásembereknek állít emléket, elsőként a művésznek a dolgozó embereket ábrázoló, új témájú művei között. A törött gép-kereket emberfeletti erővel elforgató, félmeztelen munkás-hérosz lendületével a tartalmas mondanivalót hangsúlyozza ki. Az alkotás a szó legszorosabb értelmében két korszak határán álló mű.
A kereket vízszintesig meghajolva megragadó, lábait széles terpeszben megvető munkás alakja szobrászilag jól megoldott, részleteiben gazdag megmunkálású alkotás. Nem mond ellent a figura lendületéről elmondottaknak a kompozíció alapvetően statikus jellege. Strobl az erőfeszítés pillanatát ábrázolja, a mozgás megkezdődése előtti pillanatot. A dinamikus folyamatban egy pillanatra beálló statikus nyugalmat, amelyben az egész mozgássor lényege összesűrűsödik. A kompozíció zárt, a hatalmas kerékből és a figura tartásából adódóan már-már geometrikus jellegét a törött kerék egy részének hiánya töri meg és oldja fel, s voltaképpen ez teszi plasztikailag izgalmassá az alkotást.
II. Rákóczi Ferenc
Zala Györgynek a budapesti Andrássy-utat lezáró, monumentális, a magyar államalapítás ezeréves ünnepségére tervezett Millenniumi emlékműve több évtizeden keresztül készült, végül 1929-ben avatta fel Horthy Miklós kormányzó. A magyar történelemnek a kolonnád oszlopközeiben álló jeles alakjai közül a II. világháborút követően hatalomra kerülő kommunista rezsim eltávolíttatta három Habsburg uralkodó szobrát, s helyükre „nemzetibb” vezető személyiségek kerültek, melyek közül II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos alakját, valamint az alattuk lévő, velük kapcsolatos történelmi jelenetet ábrázoló domborműveket Kisfaludi Strobl Zsigmond mintázta meg. A kicsit teátrálisan hősies pózba állított vezérlő fejedelem csizmás jobb lábával előrelép, bal kezét csípőjén nyugtatja, oldalra kinyújtott jobbja a nyelével a páncéljára támaszkodó buzogányt fogja. A hosszú, hullámos hajú, bajuszos Rákóczi feje jobbra fordul, távolba révedő tekintete a jövőt kutatja. Lemezpáncélja alatt sodronyinget visel, s a korabeli divat szerint rövid, combhoz simuló nadrágot, oldalán kardot. Díszes, a nyakánál összefogott, vállára vetett fejedelmi palástja a felemelkedő karjainak köszönhetően hátracsúszik, s külön is kiemeli a daliás alakot.
