A bemutatott nyomódúcokat, és még 228 darabot, 1954-ben adta át Schütz Mihály vegyészmérnök, három gyermek, köztük a tehetséges színésznő, Schütz Ila édesapja a Göcseji Múzeumnak.
Miért pont a tulipános, HONI HÁZI IPAR feliratú mintázófát választottam kedves tárgyamnak? Hiszen a gazdag néprajzi gyűjteményben vannak csak fából faragott, vagy szegekkel mintázott korai, legtöbb köztük az itt bemutatott hosszúkás forma, amik nyomásában már mechanikus eszköz is segített.
A körbe foglalt tulipán egyszerűségével nemcsak tetszetős, de HONI HÁZI IPAR feliratának köszönhetőn többet is mond egyszerű díszítő motívumnál.
Schütz Sándor és Frigyes fia, ekkor már vállalkozásában is társa, 1906-ban csatlakoztak a Tulipán mozgalomhoz, mely a magyar árukat helyezte előtérbe a külföldről importált cikkekkel szemben.
Bizonyára ekkoriban készülhetett ez a nyomódúc. Zalában ismert volt a sümegi kék „honi” vászon is, amit Ramasetter Leopold kékfestő gyártott.
A keszthelyi orvos fia, Schütz Sándor festőmester 1864-ben a varga céhtől kapott kékfestő mesterlevelet, miután bemutatta remekét, így bizonyítva a mesterségben való jártasságát. (A különleges okmányt a család őrzi Budapesten. A kékfestés technikájáról lásd.)
Zalaegerszegre 1865-ben érkezett, kékfestő műhelyt nyitott, ám 1866-ban az itteni takács céhnek is be kellett mutatnia remekét. Először főként vásárokban árulta kendőit, kötényeit, vég vásznait, majd hamarosan üzletet nyitott, vállalkozása gyarapodott. 1899-ben Morandini Tamás tervei nyomán felépült emeletes lakóháza, földszintjén tágas üzlettel. Az épület mögött a Jákum utcába nyúlt be hosszan a kékfestő műhely. Szinte csoda, hogy bemutathatunk ismét egy régi üzletet, aminek belső teréről csak egyetlen, fénymásolatban fennmaradt ábrázolás ismert. A háború után Budapestre került Haász István egykori tanonc őrizte meg, akinek édesapja, sőt nagyapja is Schützék alkalmazottja volt, s adta át Hoffman Juditnak, Schütz Frigyes unokájának.
A ház áll még, bár a háborúban sérült homlokzatát nem állították teljesen helyre, máig üzlet van benne. Előtte a járdába helyezett „botlókő” emlékeztet bennünket a hazafias érzelmű, sokat jótékonykodó zsidó család tragikus sorsára. (A családról bővebben ide kattintva olvashat vagy a Történeti Muzeológiai Szemle 14. évkönyvének 34. oldalától)
Amikor a kereskedelmi iskola diákjai négy évvel korábban, 1940-ben tanulmányi útjukon felkeresték a gyárat, még láthatták a nyersanyagokat, a „különféle motorokat, gőzfejlesztő, mosó, festő és tarkázó gépeket, a szakszerű eljárásokat”, melynek során a durva nyers szövet tömött, színes textillé változott. Láthatták az azóta eltűnt, 1866-ban kiállított zalaegerszegi mesterlevelet is, melyet a cég alapítója annak idején a „Zalaegerszegi Püspöki Mezővárosban lakozó betsületes Czehbeli Takáts Mester Emberektől” nyert, ahogy beszámolt erről a helyi újság tudósítója.
A 20. század első felében a cég szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező textilkereskedést is működtetett, durva és finom vásznakat, selymeket, kabátokat, szőnyegeket, prémet, konfekciót is kínáltak a város és környék lakóinak. 1930-ban Nagykanizsán is nyitottak egy csillogó kirakattal rendelkező üzletet. Schütz Frigyes unokája, Varga Judit 2001-ben közreadta édesapja, Hoffman János: Ködkárpit címmel írt visszaemlékezését, mely drámai elbeszélés a szombathelyi és zalaegerszegi család történetéről.
