A farsang a római katolikus egyházi évnek a vízkereszt és a hamvazószerda közé eső része. A vízkereszt állandó ünnep, január 6-a, a hamvazószerda a húsvétvasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap, tehát a húsvéttal együtt mozog a naptárban. Viszont mindig szerdára esik! 
Mivel vasárnap nincsen böjt, ezért a negyvenedik hétköznap tulajdonképpen 46 nappal van a húsvét előtt. A közvélekedés szerint ez az időszak hagyományosan a nagy lakomák és mulatságok ideje. Ez azonban nem a teljes igazság.
A népéletre még farsang idején is a visszafogottság és nem a dorbézolás volt a jellemző. Az igazság az, hogy a vízkereszt utáni napok egyikén tartották a céhes korszakban a céh évente kötelező lakomáját, ahol a mester és a felszabadított legény is kitehetett magáért. Maga a céh is az asztaltársaságot jelentő bajor Zech szóból került a magyarba (innen ered az állni a cehhet kifejezés is!).
A farsangi időszak volt a téltemetés és a tavaszvárás ideje, bár nem kapcsolódnak hozzá mindenhol azonos szokáscselekmények, a kiszehajtás, a sárdózás vagy a busójárás mind csak egy-egy szűk területen éltek.
A farsang volt az esküvők és az esküvők kihirdetésének ideje is, hiszen ilyenkor az egyházi ünnepek – és az azt megelőző böjtök, valamint a mezőgazdasági munkák – hiánya, valamint a hidegben szokásos disznóölések lehetővé tették a lakodalmak tartását.
A parasztság körében a mulatságok inkább a „farsang farkára”, azaz a farsang utolsó napjára – néhány helyen napjaira, azaz farsangvasárnapra, -hétfőre és húshagyókeddre – korlátozódtak. Ilyenkor volt sokhelyen a jelmezes, állatalakos vagy nemek közti szerepcserés felvonulás a szokásban. Bár a húshagyókeddi maskurázások, az ekkor gyakorolt dramatikus népszokások nemritkán részeges duhajkodásba torkolltak, és ez a helyi papság rosszallásával találkozott, az egyház is tudomásul vette az ilyen megnyilvánulásokat. Ezeken a mulatságokon kerültek elő a régi viseleti darabok, amelyek divatjuk múltán jelmezként szolgáltak, míg végleg széjjel nem szakadtak.
A lányok a farsangi időszakban „keltek el”, ha nem így volt, annak szintén az úgynevezett népszokások körébe tartozó szűzgulyahajtás vagy rönkhúzás lehetett a következménye. A párválasztásoknak azonban nemcsak, sőt nem is elsősorban a táncmulatságok voltak az alkalmai. Bálokat inkább a nemesi és polgári körökben rendeztek ilyentájt. A falusi nép a tollfosztókon, fonókban – persze itt is szerény eszem-iszom közepette adott alkalmat a fiuk és leányok egymás iránti szimpátiájának kifejezésére. A falusi bálok rendezése már a legújabb korszakokra volt jellemző.
