A 19. század közepének közlekedési és kommunikációs lehetőségei a napjainkban megszokotthoz képest lassabban, de a magyar vidékre is elvitték a szicíliai és párizsi forradalmak, valamint Kossuth március 3-án a pozsonyi országgyűlésben elmondott nagy beszédének hírét. Ezek az újdonságok izgalomban tartották a vármegyék politizáló nemességét, akik feszült várakozással figyelték az eseményeket.
Így volt ez Zala vármegye székhelyén, Zalaegerszegen is. Március 15-én éppen ülésezett a vármegye közgyűlése, ahol a két országgyűlési követ, Tolnay Károly és Csuzy Pál jelentéséből alaposan megismerhették és lelkesen fogadták Kossuth beszédének részleteit Magyarország polgári átalakulásáról és egy független, felelős kormány megalakításáról. A szabadelvű megyevezetés körében, ahogy a Pesti Hírlap tudósított róla, „Különösen rokonszenv nyilatkozott a sajtószabadság, a népképviselet s a honvédelmi rendszer behozatala iránt.” Utasításba adták a két követnek, hogy szorgalmazzák a király rossz tanácsosainak elmozdítását és megbüntetését.
Elhatározták azt is, hogy az 1840-es éveket a közügyektől távol, kehidai remeteségében élő Deák Ferencet felkeresik, és rábeszélik, hogy menjen Pozsonyba, az országgyűlésre, mivel a hazának szüksége van rá.
Ekkor érkezett meg Pozsonyból Horváth János kamarás a közgyűlésbe, aki két levelet is hozott magával. Az egyiket Tolnay Károly küldte, aki beszámolt a március 13-i bécsi forradalomról, és megírta, hogy ő és Csuzy Pál is örömmel felajánlja követi helyét Deáknak, csak vegyen részt az országgyűlés munkájában. A másik levél is Deáknak szólt, így hangzott: „kedves barátunk Bécsben az alkotmányért vivó polgárok vére folyt. Metternich absolutisticus irányú kormánya megbukott, Apponyi leköszönt. Illy roppant fontosságú körülmények között alkotmányunkat és a trónt a nép felkarolása által szilárdítani elhatározott komoly szándokunk. Szükségünk van azért reád, s bizton várjuk minél előbbi jelen lételedet. Pozsonyban 1848, martius 14. híveid.” Aláírói az alsó és felsőház jeles képviselői voltak.
A hírek hallatán általános lelkesedés lett úrrá a közgyűlésen, ami átterjedt a városra. Mindenki Kehidára készült Deákért, köztük a zsidó polgárok is, akik lovakat akartak bérelni a lakosságtól, de már nemigen kaptak, mivel mind lefoglalták őket.
Deák azonban megelőzte a küldöttséget, Horváth János kamarás eljuttatta neki is a vármegyeházán felolvasott levél másolatát, így március 16-án délután megérkezett a városba. Híre hamarosan szétfutott. „Bejött Deák!“- kiáltának mindenütt, s nehány percz múlva megteltek szobái tisztelőivel. Megjelent tisztelkedni a városi tanács s az izraeliták előbbkelői.” A később érkező alispánnak Deák a következőket mondta: „…ámbár roncsolt egészségem miatt nem fogom győzni a munkát; mindazonáltal ne vádoljon engem senki arról, hogy hazánk hasznára nem tettem a mit tehettem. Elmegyek.“ Szavaira a szobában és kint az utcán is hatalmas éljenzés támadt. Deák szállása körül kivilágították az ablakokat, később fáklyás zenével – szerenáddal – tisztelgett a városi polgárság az ekkorra már a haza bölcseként tisztelt férfiú előtt. „Mindnyájan éreztük, hogy Deák Ferenczre büszkék vagyunk. A mi büszkeségünk olly férfiak, mint volt e század elején gr. Festetics György, Kisfaludy Sándor; a mi büszkeségünk olly férfiú, kit a nemzet képviselőinek többsége hiv meg az országgyülésre, s mint egy második Hunyady Jánosnak kimondja, a hazát te mentheted meg!” – írta lelkesülten a Pesti Hírlap tudósítója.
Március 17-én ismét összeült a vármegye közgyűlése, ahol az érkező Deákot szűnni nem akaró éljenzés és mozsárlövések fogadták. Ő azonban kikötötte, hogy csak újbóli megválasztása esetén vállalja el a követséget, ezért az új követválasztást március 22-re tűzték ki. Végül Deák mégsem várta meg a választás napját, még előtte Pozsonyba utazott. A két honatya – Tolnay Károly és Csuzy Pál lemondása közül Csuzyét fogadták el, mivel ő volt az első, aki felajánlotta helyét Deák Ferencnek.
Ezen a napon, 17-én a Pesten tartózkodó Csány László leveléből értesült a vármegye és a város a március 15-én kitört forradalomról.
