A Pálosok című rendtörténeti kiállításhoz kapcsolódóan szubjektív tárlatvezetéseket és előadásokat szervezünk kora ősz óta. Hamarosan Puskás Antal tartományfőnök lesz a múzeum vendége, aki saját szemszögből szemlélve, személyes történetekkel fűszerezve mesél majd a pálos szerzetesek életéről. Nemrég azonban Balaicz Zoltánné volt a sorozat vendége, aki nem kis feladatra vállalkozott.
Előadás a Pálos Nővérek történetéről
A pálos rend női ágának történetét térképezte fel, nem kis kutatómunkát vállalva ezzel az elmúlt néhány hónapban. Nem titkolta, a Pálosok című vándorkiállítás teljesen lenyűgözte és már a szeptemberi megnyitóünnepségen megfogalmazódott benne a szándék, miszerint felkutatja a rend női ágának tagjait és megismerteti életüket a zalaegerszegiekkel.
A közösséget pálos rendi segítséggel 1989-ben alapította Csipke Rózsa Mária Margit örökfogadalmas vizitációs nővér Márianosztrán. Annyira meghatotta és elbűvölte Boldog Özséb (a Pálos rend alapítója) élete, remetesége és tiszta lelkülete, hogy elhatározta, ebben a szellemiségben megalapítja a rend női ágát, aminek hivatalosan Esztergomi Boldog Özséb Engesztelő Nővérei lett a neve.
A nővérek naponta több órán át egyedül imádkoznak. Ebből fakad a jelmondatuk is, miszerint „Solus Cum Deo Solo” vagyis „Egyedül az egyedüli Istennel”. Életük szigorú napirendben történik, nagyon sok imádsággal és néhány órás munkával. Önellátásra rendezkedtek be. A kerti munkát ők végzik, ahogy a hat fő befogadására alkalmas vendégházuk kiadását és a kézműves foglalatosságot is, ugyanis miseruhákat, ministránsruhákat, papi ingeket varrnak és hímeznek, de készítenek különféle kegytárgyakat, rózsafüzéreket, gyertyákat és szappanokat.
A rendezvény előadója különösen örült annak, hogy éppen advent idején került sor a nővérek történeteinek elmesélésére, mert a mai kor embere nehezen érti meg ezt a nagy szigorúságot, de a lecsendesedés időszakában talán befogadóbbak vagyunk a tőlünk eltérően élő nővérek életére. A Pálosok című rendtörténeti kiállítás március elejéig tekinthető meg.