Egerszegi Mihály és Boriska ebben a térben iparosok a mezővárosban. Megmutatják, hogy miként válhattak céhtaggá, hányféle mesterséget űzhettek és milyen kiváltságaik voltak akkoriban.
A török időket követően Zalaegerszeg mezővárosa lassú gyarapodásnak indult. Egyre több iparos tevékenykedett itt, akik céhekbe tömörülve sokféle használati cikkel, szerszámmal, ruhával, cipővel látták el megrendelőiket. Portékáikat a templom előtti piactéren és az országos vásárokon értékesítették. A legkorábbi kiváltságlevelet 1633-ban a vargák kapták. A 19. század első felére már tíz céh alá tartoztak az egerszegi mesterek, megindult vagyoni differenciálódásuk is.
Céhek és szabályaik
Az iparosokra szigorú szabályok vonatkoztak, melyeket büntetés terhe mellett be kellett tartaniuk; az inaséveket és a vándorutat követően remeket készítve válhattak csak a céh tagjává. A mesterré váláskor lakomát adtak, meg kellett jelenniük a céhgyűléseken, s kötelesek voltak részt venni az olyan céhre háruló közösségi feladatokban, mint a tűzoltás.
Vagyonuk egy részét jótékonyságra költötték, támogatták az öreg, beteg iparosokat, Isten dicsőségére kápolnákat, szobrokat állítottak.
Tekintélyüket, befolyásukat jelzi, hogy a 19. század közepéig közülük kerültek ki a mezőváros vezetői, városbírói. A kiegyezés után a szabad vállalkozást gátló céheket feloszlatták, utódaik önálló kisiparosként, ipartestületbe szerveződve folytatták munkájukat.
Céhpecsét, 1746
A nagyobb, 1746-ban készült pecsétnyomóra a metsző apró ábrákat véset. A címerpajzs négy részre osztott mezőjében a kerék a bognárt, avagy kerékgyártót, a nyereg a nyergest, az olló-szerű gyertyakoppantó a kovácsot, alatta a különös forma a szíjgyártót jelképezi.
Felirata: SZALA EGERSZEGHI CHE PÖCSETYE. Két különös állat tartja a címerpajzsot, az amorf, ízelt testű lényekben a Zalában akkor honos folyami rákra ismerhetünk. (tárgyleírás: Megyeri Anna)
Csizmadia mesterek munkái, miniatűr csizmák, 19. század.
A céhekbe tömörült iparosok készítményeit bemutató vitrinben két apró, 19. századi csizma is található.
E miniatűrök elkészítése jelenthetett igazi kihívást a leendő mestereknek. (tárgyleírás: Megyeri Anna)
Kurátorunk kedvence: Mézeskalács ütőforma templom és bölcső mintával, 19. század
1986-ban kerestem fel Zalaegerszeg utolsó mézeskalácsosát, Szabóné Jánosné Rusznyi Lídiát a Zala utcában. Az asszony akkor még a város hetipiacán árulta színes portékáit. Kedvesen fogadott, de csak néhány eszközt, színes képet, és két ütőfát ajándékozhatott a Göcseji Múzeumnak. Az ilyesféle szerszámokat ügyes kezű faragók készítették, a korai, míves darabokat ötvösökhöz is kötik. A nehéz munkával összegyúrt, kemény mézestésztát a kilisztezett formába nyomkodták, majd kiütötték belőle. A kisült darabokat összeragasztották, így háromdimenziós, alkalmilag játéknak is használható darabok születtek, amit vásárokban, búcsúkban árultak, a gyermekek nagy örömére. A templom tornyán ülő madárkáról is gondoskodott a faragó.
Ma azonban, a lelkes sütők örömére, ismét reneszánsza van a faragott ütőfáknak, azaz kekszformáknak. (Megyeri Anna)