Aktuális-e a szakrális tartalom a kortárs festészetben?
Aktuális-e a Budaházi Tibor által hozzárendelt forma? Az első kérdésre – amennyiben elfogadjuk, hogy vannak valamennyi korban aktuális, az emberi lét lényegét vagy legmélyebb kérdéseit feszegető témák – feltétlenül igennel kell felelni.
A kortárs művészet eszköztárának szerepe
A második vonatkozásában lényegi kérdés, hogy a festőnek sikerült megtalálni a kortárs művészet eszköztárából a hagyományos tartalom kifejezőerejének fokozására legalkalmasabb megoldásokat. Nem arról van szó, hogy – a bibliai példabeszéddel élve – a régi ruhára új folt került volna: a művész a hagyományos tartalomhoz alapvetően hagyományos eszköztárat és formakincset használt fel, ezen belül ugyanakkor posztmodern gesztussal különböző korok és kultúrkörök hagyományaiból merített.
Hagyomány és posztmodern gesztusok
Egyaránt felhasználta a bizánci ikonoknak a lelkiség elmélyítését elősegítő, lényegre koncentráló rajzos absztrakcióját és a környezetet legfeljebb csupán jelző térfelfogását, a középkori kódexek hasonló szellemű, illusztratív dekorativitását, valamint a barokk freskóknak és keresztút-sorozatoknak a monumentalitás érdekében torzított perspektíváját és az előbbiekre is épülő formai megoldásait.
Kortárs technikai megoldások és keresztény művészet
A kortárs művészet technikai megoldásai közül mindezekhez a színredukciót, a háttér rácsszerű mustrájában is megnyilvánuló konstruktív képszerkezetet, a folthatást, a kalligrafikus és nyomtatott betű-dekorációt, valamint az érzékletes faktúrákat adó részlet-megoldásokat társította, melyeknek révén sorozatát ízig-vérig mai alkotásnak érezzük, amivel Budaházi jogosan követel hangsúlyos helyet a keresztény művészetnek a kortárs művészeti kavalkádban.
