Hír

Új vezető a régészeti osztály élén

Dátum2025. január 1. Olvasási idő1 perc Új év, új vezetés a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága régészeti osztályán. Ettől az esztendőtől Eke István régész-muzeológus irányítja a kollégák napi munkáját.
Közösségi régészetRégészetSzakmai irányítás

Ettől az évtől új vezetője van a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága régészeti osztályának. 2025. január 1-jétől Eke István régész-muzeológus-térinformatikus irányítja a kollégák munkáját és koordinálja a szakmai feladatokat.

Szakmai út

Eke István 2002-ben történelem szakos bölcsész és tanári diplomát szerzett a Szegedi Bölcsészettudományi Egyetemen, majd ugyanitt két évvel később régész végzettségre is szert tett. 2002 óta – hosszabb rövidebb intézményi áthelyezések mellett – a Göcseji Múzeum kötelékében dolgozik.

Számos megelőző régészeti feltárás és ásatás, annak dokumentációs munkálatai fűződnek a nevéhez, ezenkívül geodéziai felméréseket és térinformatikai feladatokat is ellát. Munkája mellett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen a geoinformatikus szakmát is elsajátította, ezt követően a Szegedi Tudományegyetem Földtudományi Doktori Iskolájában geoarcheológiai és környezettörténet szakirányon szerzett abszolutóriumot. Különösen foglalkoztatja a régészeti ásatásokat megelőző lelőhely-felderítés, ehhez különböző innovatív technikai eszközöket is használ.

Legkedveltebb történelmi kora a késő vaskor, a kelták időszaka és a római kor. Jelenleg doktori disszertációját írja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Festetics Doktori Iskola kötelékében „Geofizikai módszerek alkalmazhatósága a precíziós mezőgazdasági és geoarcheológiai kutatásokban” címmel. (témavezetői Dr. Tóth Zoltán és Dr. Hermann Tamás)

A régészek vezetőjeként

Munkája a jövőben tovább bővül, hiszen kapcsolatot tart a beruházókkal is, amikor régészeti feladat ellátása merül fel, irányítja a régészeti megfigyeléseket és a térinformatikai feladatokat is kézben tartja. A közösségi régészet keretében kiemelt figyelmet kap a műszeres lelőhely-felderítés.

Osztályának munkatársai idén is készülnek a Régészet Napja programsorozatra és alkalmanként családi napra is hívnak kicsiket és nagyokat, hogy ezt a titokzatos hivatást – a régészetet – minél szélesebb körben népszerűsítsék. A múzeum régészeti osztályán jelenleg négy régész, három segédrestaurátor és három régésztechnikus tevékenykedik.