Születésnap
Múlt esztendőben ünnepelte Budaházi Tibor Munkácsy-díjas festőművész a 70. születésnapját, mégis úgy alakult, hogy ennek megünneplésére idén került sor a Göcseji Múzeumban. Jubileumi tárlat megszervezésével köszöntöttük a Zalaegerszegen élő képzőművészt.
Budaházi 70+1 kiállításmegnyitó
A kiállításmegnyitó kezdetén Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte az ünnepeltet. Elmondta, hogy az évtizedek óta a zalai városban élő alkotót előbb mint művésztanárt ismerték meg a megyeszékhely lakói, majd közösségi emberként is sokat tett a településért. A város első embere bízik abban, hogy sokáig gyönyörködhetünk még az alkotásokban, amelyek érzékeny és nyugalmat sugárzó művek.
Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a böjti időszakban nagyobb hangsúly helyeződik a csendre és az elmélyülésre, amit a festmények társaságában még intenzívebben megkap a szemlélő.
A kiállítást dr. Kostyál László, a múzeum tudományos igazgatója, művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Megnyitó beszédében felidézte az 1980-as éveket, amikor Budaházi Tibor Erdélyből Zalaegerszegre települt és akkor még tájképfestőnek titulálta, hiszen művészetének a táj volt a fő témája. Néhány évvel később azonban megjelentek az absztrakt, geometrikus elemeket tartalmazó képei, amelyek teljesen mellőzték a figuralitást. Később művészete tovább alakult és folytatódott a ma leginkább ismert szakrális tematikájú festmények sorával. Ennek alapját a keresztény szimbolika és az ikonográfia adja. <A kiállítás anyaga leginkább ez utóbbi sorozat alkotásaiból áll.> Budaházi szakrális világa azonban 21. századi, és ezt a két világot bravúrosan ötvözi. Jelen van a bizánci ikonográfia, a középkori kódexek mívessége, a barokk freskók látványossága, s mindezeket modern festészeti megoldásokkal vegyíti. Budaházi a kortárs művészeti palettán mindenképpen hangsúlyos helyet foglal el a keresztény témájú alkotásaival.
A tárlatmegnyitó végén a művész is szót kért, és külön felhívta a közönség figyelmét a kiállítótér első termében látható Ómagyar Mária-siralom 14-részes sorozatára, mert hitvallása szerint abban minden igazság benne van.
A Budaházi 70+1 című időszaki kiállítás április 19-ig látogatható keddtől szombatig 9.00-17.00 óra között.