Megnyílt és már látogatható Bagod új állandó kiállítása, amely a település történetét mutatja be az őskortól az újkorig. A tárlat a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága és Bagod Község Önkormányzata sikeres együttműködésének eredményeként valósult meg a Makovecz Imre tervei alapján átépített és felújított faluházban.
A kiállításmegnyitóra a település apraja-nagyja összegyűlt: jelen voltak az ovisok, a helyi családok, az idősebb generáció képviselői és számos érdeklődő is. A vendégeket Sipos Ferenc polgármester köszöntötte, majd Vigh László országgyűlési képviselő szólt a közönséghez, kiemelve, hogy az új tárlat létrejöttével egy régi álom vált valóra. Mint mondta, a Göcseji Múzeum régészeinek és közösségi munkatársainak köszönhetően olyan értékes leletanyag került napvilágra, amely méltán érdemli meg a nagyközönség figyelmét.
A kiállítást Havasi Bálint régész, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a közösségi múzeum gondolatát, az ICOM új múzeumi definíciójának közösségi szemléletét, valamint azt, hogy a múzeumoknak a közösségekért és a közösséggel együtt kell dolgozniuk. Az új állandó kiállítás is ennek a gondolatnak a jegyében született.
A település történetének kutatása már 1973-ban megkezdődött, amikor szántás közben előkerült egy római kori márvány sírkő töredéke. A jó minőségű, távolról hozott kőanyag egy háromtagú családot ábrázol: a gazdag katonatiszt apát, feleségét és védelmezően átölelt fiúgyermeküket.
A kiállítás gerincét a 2003–2004 között, a Zalaegerszeg–Zalalövő vasútvonal építéséhez kapcsolódó megelőző feltárás során, valamint 2020-ban végzett ásatáson előkerült régészeti leletek és kutatási eredmények alkotják. Kiemelkedő látványeleme a középső neolitikus hosszúház rekonstrukciója, a bagodi idol töredéke, valamint egy római villaépület múzeumpedagógiai célokra is használható makettje.
A település büszke örökségére: 2022-ben római szabadtéri pihenőhelyet (Bagodium) avattak, és az itt élők régóta szerettek volna egy fedett kiállítóteret is. Ez a régi terv most valósággá vált. Az ünnepségen Eke István régészeti osztályvezető, a kiállítás kurátora ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe, majd Béres Katalin történész, a Bagod – Egy Zala menti falu évszázadai című kötet szerzője mesélt különleges történeteket a település múltjából.
A kiállítás előzetes bejelentkezéssel látogatható a bagodi faluházban.