Szatirikus, civilizáció- és társadalomkritikus grafikák, olajfestmények, meseillusztrációk, ex librisek… ezek mind Gácsi Mihály – a száz évvel ezelőtt született – grafikusművész alkotásai, amelyek öt héten át megtekinthetők a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében. A március 11-ei megnyitón nagyszámú közönség előtt emlékeztünk rá.
A kiállításmegnyitón Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója és Balaicz Zoltán polgármester is köszöntőt mondott. Mindketten kiemelték azt, hogy a városlakók sokszor tettek már tanúbizonyságot arról, hogy befogadók és segítőkészek az újonnan érkezőkkel szemben, akik nagyon rövid időn belül otthonra leltek itt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a mostani tárlat sem csupán egy megemlékezés, sokkal inkább egy szellemi örökséget kíván átadni az utókornak. Külön öröm, hogy a bemutatott valamennyi alkotás a Göcseji Múzeum képző- és iparművészeti gyűjteményében található.
Gácsi a 20. század második felének kiemelkedő képzőművésze, Munkácsy-díjas alkotója volt. Ahhoz a kiemelkedő művészgenerációhoz tartozott, amelyet többek között Kondor Béla, Gyulai Líviusz, Würtz Ádám, Gross Arnold vagy Reich Károly neve fémjelzett.
Erről már dr. Kostyál László művészettörténész, a kiállítás kurátora beszélt. A szolnoki művésztelepen és a hódmezővásárhelyi művészkolónián eltöltött évtizedek után egy pályázat révén került Nyugat-Magyarországra. Már a Munkácsy-díjjal a zsebében érkezett Zalaegerszegre, a páterdombi művészház egyik műtermes lakásába. Habár csak rövid időt (tíz évet) töltött Zalaegerszegen, látta a helyiek nyitottságát és befogadását, hamar otthonosan mozgott a városban. A művészi élet körforgásába is bekerült, érezte a megbecsülést, így alkotókedve is visszatért.
A Gácsi Mihály 100 című időszaki kiállítást dr. Géger Melinda, a kaposvári Rippl-Rónai József Múzeum művészettörténésze ajánlotta a közönség figyelmébe. A szakember rávilágított, hogy a tárlaton tematikus egységekbe bontva ismerjük meg az életművet, és külön kiemelte Gácsi ironikus, groteszk látásmódját. Felhívta a figyelmet a grafikáin látható sok-sok apró részletre, amelyeket érdemes közelről szemügyre venni. A művésznek komoly szerepe volt abban, hogy a sokszorosított grafika a magas művészet elismert ágává vált.
A sok téma közül kiemelkednek a baljós apokaliptikus víziói. Egyfajta nukleáris szorongás jellemzi a grafikáit, melyeken előrevetíti a civilizáció végét, és megjelenik az elgépiesedés. Képei más témák esetén is az emberi világ és gondolkodás kérdéseit feszegeti. Néhány alkotásán azonban egy játékosabb, hétköznapibb világ is megelevenedik, habár ezek is inkább ironikus ábrázolások. A magyarok történelmét olykor kifigurázza, ilyen Feszty Árpád híres festménye, a magyarok bejövetelét ábrázoló mű parafrázisa. Néhány alkotásán Gácsi saját magát is megjeleníti, mindig kellő öniróniával.
Géger Melinda szerint Gácsi Mihály alkotásai ma is aktuálisak, komoly üzeneteket hordoznak, és úgy is lehet értékelni, hogy ez a zalaegerszegi kiállítás párbeszéd a művésszel. Ahogy a rendezvényen fogalmazott, “képei nem egyszerűen illusztrációk, hanem egy komplex világérzés, egyfajta összefoglalása a kor eseményei kapcsán érzett aggodalomnak, amely a mai napig aktuális tud lenni.”
A Gácsi Mihály 100 című időszaki kiállítás április 26-ig látogatható, az öt hét során számos kísérőrendezvényt tartunk, s nemcsak kurátori és szubjektív tárlatvezetéseket, hanem közönségtalálkozót is.



