Erős Krisztina történész-muzeológus arra vállalkozott, hogy igazodva az idei Múzeumok Őszi Fesztiváljának témájához, bemutatja a múzeumba látogató közönségnek a huszadik század divatjának változásait. A rendhagyó tárlatvezetésen évtizedenként vezette az érdeklődőket látványról látványra, ugyanis ez az előadás más volt mint a megszokott.
A múzeum néhány kiállítását látogatta meg a csoport, és a már meglévő enteriőrökön túl meglepetésszerűen felöltöztetett bábuk is kísérték az utat. Az Elődeink élete című életmódtörténeti kiállításban kezdődött a divattörténeti séta. A történész felidézte a 19. század közepi paraszti öltözéket, amit a néhány éve Párizsból megszerzett dagerrotípiának köszönhetően ismerünk biztosan. A zalai vidéket különösen szegény sorsú emberek lakták, az egyszerű szinte díszítetlen ruhákon ez tetten érhető. Nem úgy volt ez a tehetősebb társadalmi rétegeknél, ahol a kényelmetlen, de látványos krinolin és turnűr volt a megkívánt öltözék.
A huszadik század azonban óriási változást hozott a divat területén, főleg a női ruhák esetében. A hölgyek megszabadultak a fűzőktől és az abroncsoktól, a ruhák leegyszerűsödtek és sokkal kényelmesebbek lettek. Habár a századfordulón még földig érő ruhát viseltek a nők, ami eltakarta bokájukat, az évtizedek előrehaladtával egyre rövidült a ruha és a szoknya hossza. Ez azt jelentette, hogy hangsúlyossá vált a cipők divatja. Komoly áttörést az 1920-as évek forradalma hozta, különösen miután Coco Chanel megtervezte az egyszerű szabásvonalú, kényelmes anyagú, egész nap hordható ruhákat és kosztümöket. A Chanel kosztüm és a hozzá tartozó gyöngysor valamint virágkitűző, a Greta Garbo színésznőről elnevezett kötött felső és Marlene Dietrich nadrágjai fogalommá váltak. A női egyenjogúság kérdése világszinten foglalkoztatta az embereket, és óriási változások történtek a nők életében.
A háborús évek aztán rányomták a súlyát a textil- és divatiparra is. A nélkülözés, a háború alatti és utáni évek nem kedveztek a divatnak. Áru- és pénzhiány volt, a vásárlóerő eltűnt. Nem beszélve arról, hogy a női ruhák férfiassá váltak, hiszen sokszor a nőknek kellett helytállni a máskor férfihivatásnak mondott szakmák terén. Nem csoda, ha megjelentek az öltönyszerű kosztümök és a válltömés.
Erős Krisztina történész fontosnak tartotta megemlíteni az 1950-es éveket, amikor a hagyományos értelemben vett divatvilág megszűnt Magyarországon. Nem követtük, nem követhettük az európai trendeket, a pártállami rendszerben uniformizálódott a női viselet. A textilipart államosították, és megjelentek a konfekciótermékek: a lódenkabát, a kartonruhák, majd a kötényszerű ruhák. Ha tartottak is akkoriban divatbemutatót, munkáslányok mutatták be a kollekciókat.
A hatvanas-hetvenes években aztán új lendületet vett hazánkban a divat, megérkezett a miniszoknya, a farmernadrág (magyar gyártmány is volt, a Trapper), a dzsörzéruhák, az ingek és a banánszoknya. A nyolcvanas években pedig áttört a vasfüggönyön a nyugati életérzés. Butikok nyíltak, megjelentek a denevérujjak, a répanadrág, a színes fülbevalók és más bizsuékszerek, a kitűzőkkel díszített farmerkabátok. Olyan ikonikus filmsorozatokból vették az inspirációt a fiatalok, mint a Miami Vice vagy a Magnum, de nyugat-Európából elérhetők lettek a divatmagazinok és a Burda. Jane Fonda pedig berobbantotta az aerobik-lázat.
Az 1990-es évek után stíluskavalkádban éltünk, amit aztán hoztunk magunkkal a 21. századba. Ha körülnézünk, annyi stílus van, mint égen a csillag. A lényeg, ha megtaláljuk a hozzánk leginkább illőt, akkor viseljük bátran és abban a ruhában érezzük jól magunkat!
