Rendhagyó műsorral és díjátadással ünnepelték Zalaegerszegen a magyar kultúra napját. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben adták át a Kultúra Mecénása-díjat és a közművelődési szakembereknek járó elismeréseket.
Kultúra napi ünnepi beszéd
A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester mondott köszöntőt, és felhívta a figyelmet a magyar nyelv és a kommunikációnk játékosságára és különlegességére. Beszédéből nem hiányozhatott Karinthy Frigyestől és Romhányi Józseftől néhány humoros idézet. Ahogy fogalmazott, a magyarok értik a humor nyelvét, ezért sok esetben a derű az, ami a nehézségeken átsegít minket. A magyar kultúra egészét tekintve pedig kincs van a birtokunkban, de nem olyan, amit feltétlenül vitrinbe kell zárni, hanem olyan, ami a jelenkori tevékenységünkkel tovább formálódik, állandóan változik és gazdagodik.
Kultúra napi műsor
A kultúra napi ünnepi műsorban egy különleges előadást láthatott és hallhatott a közönség. Mesés Aurora FolkGlamour címmel néptáncra és népviseletre épülő divatbemutató kelt életre a hangversenyterem átépített színpadán.
Elismerés Farkas Judit kolléganőnknek
A gálaest keretében adták át a kultúra napi elismeréseket is. A zalaegerszegi kulturális intézmények munkatársai közül a múzeumi ágazat díját Farkas Judit, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága titkárságvezetője kapta. Judit bő két évtizede dolgozik a múzeumban, s habár az intézmény azóta már többször átalakult, működésének egyik legszilárdabb pillére maradt. Judit oklevelén az alábbi indoklás áll:
Farkas Judit a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának titkárságvezetője, munkáját mindenkor tisztességesen és nagy precizitással végzi, azt minden szempontból átlátja és rendszerezi. Aktív résztvevője az intézmény közösségi életének, fontos szerepet játszik a munkatársak közötti kapcsolatok erősítésében, segítségére mindig lehet számítani. Magas színvonalú, szerteágazó és intenzív tevékenysége, valamint a munkájához és a közösséghez való lelkiismeretes hozzáállása a magyar kultúra napján elismerést érdemel.
Szívből gratulálunk kolléganőnknek!
További díjak és elismerések
A közművelődési ágazat idén Wohner Csabát, az Apáczai Művelődési Központ szakemberét díjazta, a könyvtárosok közül Kerekiné Beke Szilvia, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársa, a levéltári ágazatból pedig dr. Foki Ibolya, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltár főlevéltárosa vett át oklevelet. Az est során dicsérő oklevelet vett át a Szarkaláb Táncegyüttes. A Kultúra Mecénása elismerő címet a Perfect Steel System Kft kapta, a vállalkozás nevében Papp Gábor ügyvezető vette át a díjat, Budaházi Tibor festőművész alkotását.