Hír

A szecesszió világnapján

Dátum2026.06.10. Olvasási idő2 perc A szecesszió a merev akadémizmussal és a történelmi stílusok másolásával szakítva teljesen új, lendületes formanyelvet teremtett a 19-20. század fordulóján.
KépzőművészetProgramTörténelem

Magyar kezdeményezésre június 10-én – Lechner Ödön és Antoni Gaudí építészek halálának évfordulóján – a szecesszió világnapján intézményi sétára hívtuk a közönséget.

Múzeumi séta

A zalaegerszegi Göcseji Múzeumban a Múzeumi kerengő című programmal tisztelegtünk a szecesszió nagy alkotói előtt. Ezen a napon Európa- és országszerte városi sétákat tartottak, hogy az ott élők még jobban megismerjék lakókörnyezetük kiemelkedő villáit, lakó- és középületeit. Mivel Zalaegerszeg nem bővelkedik szecessziós épületekben, csak néhány ház viseli magán a stílusjegyeket, ezért a saját lehetőségeinkre szabtuk a programot. Miközben a vendégek bejárták a múzeum kiállítótereit és kevésbé ismert helyiségeit, a kollégák egy-egy állomáson a gyűjteményeinkből származó szecessziós műtárgyak történeteiről meséltek.

Szecessziós műtárgyak

Kisfaludi Strobl Zsigmond Rózsi című fekvő aktja, jellegzetes virágmintázatú porcelán kiöntő, Morandini Tamás itáliai származású zalaegerszegi építész tervrajzai, pipacs mintájú sörcsap és egy 20. század eleji csinos ruha színesítette a palettát.

Kevesen tudták, hogy a Göcseji Múzeum épületében kutatói könyvtár is van, oda csak ritkán engedünk betekintést. A kiválasztott műtárgyak sorát szerettük volna kiegészíteni olyan tárgyakkal, amelyek a mai napig használhatók. A könyvtári polcról ugyanis néhány szecessziós borítású látványos kötet is előkerült. A látványos kötetek Kisfaludi Strobl Zsigmond hagyatékából kerültek a Göcseji Múzeumba. Nemcsak a szobrokat és a kisplasztikákat kaptuk meg az örökösöktől a végrendelet értelmében, hanem néhány használati tárgyat is.

A Múzeumi kerengő sorozatot a közeljövőben újra meghirdetjük mindig más-más témát kiemelve.

 

Kérdésed van?

A szecesszió világnapján
Dr. Kostyál László PhD tudományos igazgató, művészettörténész Göcseji Múzeum

Ez is érdekelhet

Hír Gyertyafényes múzeumi kerengő

Gyertyafényes múzeumi kerengő

2023. 02. 11.
Múzeumi kerengő címmel új sorozat indult a Göcseji Múzeumban. A muzeológusok rendhagyó módon mutattak be néhány olyan történeti, képzőművészeti, régészeti és néprajzi műtárgyat, amelyek egy témakör köré csoportosulnak. A február […]
Blog Alkalmi táska a 20. század elejéről

Alkalmi táska a 20. század elejéről

2023. 01. 10.
2 perc
1976-ban került a Göcseji Múzeum gyűjteményébe ez a szépséges, női pénztárca alakú estélyi táska. Sajnos, nem tudjuk hol és mikor készítették, kinek a toalettjéhez tartozott. Azonban ha alaposan megvizsgáljuk, sok […]