Az őskori kultúrák különleges alkotásai azok az agyagból készített kis szobrocskák, idolok, melyek legtöbbször emberi alakokat mintáznak meg. A ritkaságnak számító, gyakran művészi kivitelezésű tárgyak az évezredekkel ezelőtt élt emberek szellemiségét idézik meg.
Az őskori ember mindennapjaiban és ahhoz szorosan kapcsolódó hitvilágában fontos szerepet tölthettek be a feltárásokon előkerült agyagszobrocskák, melyek a közösség szimbolikus tevékenységeinek, rítusinak eszközei lehettek. Az őskori szertartásokat, hitvilágot több ezer év távlatából lehetetlen rekonstruálni, az viszont kétségtelen, hogy a természeti hatalmaktól függő őskori közösségek az istenekkel és az emberfeletti erőkkel, szellemekkel mindennél fontosabbnak gondolták a folyamatos kapcsolat fenntartását. Az idolok szinte mindig töredékes formában kerülnek elő, az egykor élt emberek feltehetően valamilyen szertartás keretében szándékosan törték össze, darabolták fel őket. A kis szobrokkal együtt a nekik tulajdonított erő, hatalom elpusztítása, megsemmisítése lehetett a cél.
A neolitikum és rézkor női alakot formázó idolplasztikáját leginkább a nőiség hangsúlyozása határozza meg, melyet legtöbbször a termékenységgel hoznak összefüggésbe. A jellegzetes zsírfarú agyagszobrocskák mellett gyakoriak a szögletes, fej és végtag nélküli női szobrok, két kerek bütyökkel jelzett kebellel. A szobrok felületét díszítő festés vagy karcolt minta a hajdani ruhaviseletre, testfestésre vagy tetoválásra utalhat.
S vajon milyen volt az ideális női szépség az őskorban? Az élelemért naponta kemény harcot folytató őskori férfi számára kétségkívül a jólét, az egészség és a termékenységet sugalló telt idomok jelentették a vonzerőt.
