A feltehetően osztrák óraszerkezet elegáns szekrényét többféle fából faragták, eredetileg politúrozták, későbbi javítások során sötétbarnára pácolták, lakkozták. Tetején és alján esztergályozott, faragott, tagolt díszítések láthatók, magassága 119 cm, szélessége 39 cm, mélységge 15 cm. Nyitható üvegajtajának széle íves, ami a négy sarkára faragott fél-fél tulipán motívummal a szecesszió hatását tükrözi. Réz keretbe foglalt fehér porcelán lapján fekete római számok, áttört mutatókkal. Az óramű mögé akasztható rézlemez ingájának helyes állását a tok aljába rögzített fehér, fekete jelzésekkel ellátott apró fémlap mutatja. Az óraszerkezethez kapcsolódó damilra akasztott réz kerékre függeszthető a réz súly, ami az egyszerű (nem ütő) szerkezetet működtette. Tartozik hozzá egy öt cm-es L alakú kulcs, amivel a számlap közepéhez kapcsolódó szerkezetet tudták mozgásba hozni. A tok hátlapján ceruzával írt számok három javítási alkalomra utalnak.
A családi emlékezet szerint Morandini Tamás építész vásárolhatta, miután 1896-ban házasságot kötött Nagykanizsán Weber Máriával, majd letelepedtek Zalaegerszegen, ahol 1904-ben felépítették a Jákum utca 10-es telken tekintélyes lakóházukat. A ház berendezése az évtizedek során változott, az elegáns biedermeier darabok mellett jól megfértek az eklektikus szekrények, íves vonalú ágyak, thonet székek, valamint a beépített szecessziós előszobabútor mellett a neobarokk ebédlőberendezés is.
A családfő feladata volt az ingaóra felhúzása, majd Morandini Mária férjére, dr. Schlemmer József orvosra hárult hetente ez az előjog, aki nagyon féltette az órát. Unokája, a Kanadában élő Schlemmer Katalin (Kat Ormay, szül. 1961) nem emlékszik arra, hogy az óra valaha is elromlott volna, vagy levették volna a falról, kivéve persze, amikor nagy ritkán szobafestés volt. Nagyapja nem húzta fel a végsőkig a súlyt, mondván így elkerüli, hogy fennakadjon. Sőt az ütőjét is kiakasztotta, hogy csendben maradjon a szerkezet. Kati mindig ámulva figyelte az óra felhúzását, amit nagyon titokzatos dolognak tartott.
A tok alsó díszítése pótlás, a sérülést a második világháború végén, a szovjet hadsereg katonáinak randalírozása során szerezhette. A család 1945 tavaszán a pincében vészelte át a katonák látogatását, és hallgatták reszketve, ahogy a porcelánokat a földhöz csapkodták, törtek-zúztak.
A múzeumba kerülése előtt a középső vendégszobában lógott a falon, sokszor ültünk ott beszélgetve, a család történetét felidézve az idős Schlemmer Tamás röntgenorvossal. Elhunytát követően 2024-ben került hagyatékuk, számos bútor, festmény, használati tárgy, dísztárgy a Göcseji Múzeumba, a család nagylelkűségének és az NKA támogatásának köszönhetően.
