A tulipános láda a 19. századi magyar paraszti kultúra egyik legfontosabb bútortípusa, amely egyszerre töltött be gyakorlati és szimbolikus szerepet.
A Göcseji Skanzenben, Zalalövőről származó hosszú házban elhelyezett szentgyörgyvölgyi láda, 1860-ban készült Cseke Zsuzsa-felirattal, jól példázza ezt a hagyományt: gyalult fenyődeszkából készült, sötétzöldre festett, előlapján leveles virágkoszorúban az évszám és a tulajdonos neve olvasható.
A tulipánmotívum már a 17. századtól jelen volt Közép-Európa festett bútorain, Magyarországon pedig a 18. század második felétől vált meghatározó díszítőelemmé, különösen a dunántúli festőasztalos műhelyekben. A láda elsődleges funkciója a menyasszony kelengyéjének, hozományának gyűjtése volt. A leány éveken át készítette és gyűjtötte a szőtteseket, varrottasokat, amelyeket a lakodalom idején külön szekeren vittek végig a falun, mintegy nyilvánosan bemutatva szorgalmát és családja rangját.
A göcseji és hetési adatok azt mutatják, hogy a láda a közösségi rítusok részévé is vált: a tulipános láda a házban kiemelt helyen állt, sőt a lakodalmi tréfák tárgyaként is funkcionált (pld. az asszony, aki ráült, csak pénzért engedte át.)
