A Göcseji Múzeum gyűjteménye egy magánszemély adományozása révén Németh János keramikusművész három korai alkotásával gyarapodott, melyek jól kiegészítik a korábban meglévő anyagot, és tovább árnyalják a közelmúltban elhunyt Mester művészetéről kialakított képet.
- Szüretelő nő
- Tornácon ülő öregasszony
- Göcseji falurészlet
A Szüretelő nő
Az első egy szőlőtőke mellett ülve szüretelő, narancssárga fejkendős asszonyt ábrázol (Szüretelő nő). Az alján lévő felirat szerint 1954-ben készült. Németh János 1953-tól járt az Iparművészeti Főiskolára, így tudjuk, hogy első vagy másodéves művésznövendékként mintázta az alkotást, amihez otthoni témát választott.
A kis kerámiaszobron készítője a lehető legteljesebben redukált, forgástestekből kialakított formákra az értelmező részleteket elnagyolt, inkább csak jelzésszerű festéssel vitte fel. Voltaképpen három különböző méretű, kerek tömbből áll össze az alkotás. A legnagyobb tömb az asszonyé, ennek antropomorf kialakítása igényelte a legtöbb szobrászi formázást, a kerekded szőlőtőke csupán egy kis paskolással alakult ki, míg a szőlőgyűjtő tál az előbbi mellett voltaképpen egy kis korong. A kis szobron a formai egyszerűség és a hétköznapi téma ellenére is már megcsillan a Németh János művészetét később olyannyira jellemző báj és kifejezőerő.
Tornácon ülő öregasszony
A másik két kerámia falikép. A nagyobbik (Tornácon ülő öregasszony) 1972-ben készült. A középen függőleges, a felső aranymetszési pontnál pedig ezt lezáró vízszintes egyenessel három részre osztott képmező rendkívül egyszerű, mégis igen kreatív, a lényeget megragadó módon ábrázolja a göcseji parasztház tornácán, ölbe tett kezekkel ülve merengő öregasszonyt. A ház oldalát egy szögletes, kis ablak, a zsúptetőt kémény és kis kódisállás tagolja, illetve jelzi. A ház fala és a háttér fedőmázzal, a többi rész csupán agyagmázzal fedett. Az öregasszony figurája egy kúpmetszetből kialakított, főleg az arcnál és a kezeknél tagoltabb forma. A többit már a néző képzelete teszi hozzá, hiszen az első pillantásra kevésbé tudatosuló, de mégis egyértelmű geometrikus szerkezetre épülő alkotás voltaképpen egy generációk hosszú sorát jellemző életmód tükre.
Göcseji falurészlet
A másik, az előbbinél kisebb falikép (Göcseji falurészlet) egy parasztház és egy harangláb stilizált ábrázolása, az előtérben deszkakerítéssel és hullámzó vizű patakkal. Nagy valószínűséggel az előbbivel hasonló korú. A fedő- és az agyagmáz együttes alkalmazása, valamint a végletekig redukált formavilág ezt az alkotást is jellemzi, és témaválasztása is az előbbiekhez hasonlóan egy lassan elsüllyedő, hagyományos paraszti világ és életmód iránti nosztalgiáról, egyszersmind a szülőföld iránti szeretetről tanúskodik.
Ismert, hogy Németh János művészetének egyik fő jellemzője a fazekaskorong használata, amit a keramikus még gyerekkorában, a családi kályhagyárban, majd az ennek államosításával létrejövő Zalaegerszegi Cserépkályhagyártó Vállalatnál sajátított el. Pályakezdése időszakának egyik jelentős nemzetközi művészeti törekvése az erősen elvonatkoztatott, geometrikus formaadásra épült, amire reflektálva ő a népi fazekasság e hagyományos technikájának a „nagy” művészetbe való integrálásával alakította ki saját formavilágát. A Szüretelő nő ennek egyik igen korai, szép példája, a két kis falikép pedig a forgástestek metszeteinek a síkművészetben (vagyis a domborműveken) történő alkalmazhatóságára mutat rá.
TIPP: 2026.09.02-án In memoriam Németh János- tárlatvezetés “Az agyag életre álmodója” című kiállításban dr. Kostyál Lászlóval




