Blog

Fotográfia az I. világháború idejéből – huszártisztek a zalaegerszegi laktanya udvarán

Dátum2025. június 26. Olvasási idő3 perc Az egerszegi laktanya különleges alakulata volt a magyar királyi 6. honvéd huszárezred. Dr. Földes Géza ügyvéd is tagja volt a csapatnak.
75 év-75 műtárgyTörténelemVárostörténet

Dr. Redő Ferenc régész többek között Zalalövő római kori településének – Muinicipium Aelium Salla – feltárójaként, ismertetőjeként szerzett nevet a szakmában. 2005-ben néhány fotót küldött gyűjteményünk számára egyik rokona hagyatékából. Dr. Földes Géza édesapja, Redő Ferenc (1913-2012) festőművész, gobelintervező unokatestvére volt. Földes Géza leánya Pozsonyban élt, tőle hozott el néhány fotót, azt küldte el a Göcseji Múzeumba, amiről úgy ítélte, hogy köze lehet Egerszeghez. Redő Ferenc családjának ez az ága felvidéki, Szlovákiából, egy Vág menti kis faluból, Szucsányból származik.

Az itt kiemelt különleges fotográfián a m. kir. 6. honvéd huszárezred tisztjei az egerszegi laktanyában álltak a fotográfus lencséje elé, köztük megjelölve Földes Géza ügyvéd, aki itt szolgált az I. világháború idején. A többi képet pedig katonatársai ide címezték számára az olasz és az orosz frontról. A feliratok és bélyegzők bizonysága szerint 1914 szeptemberétől 1916 januárjáig biztos Zalaegerszegen állomásozott.

E fotón nem látszik a készítő neve, mert utólag levágták a kép széleit. Amikor idén ismét felkerestük levélben Redő Ferencet, most már Földes Géza unokája révén kaptuk meg digitalizált formában Vajda Dóri, a népszerű helyi fényképész által készített portrét és egy csoportképet is, ami a huszárlaktanya udvarán készült, ezeken a képeken látható a fényképész szárazpecsétje. A fényképész nagyon sok felvételt készített a háború idején műtermében a hadba vonuló katonákról és családtagjaikról.

Egy kedves barát fordításának köszönhetően ismertté vált egy a második világháború idején készült igazolás arról, merre is járt a nagy háború idején a dr. Földes Géza. 1942-ben Krkoska János földműves kijelentette, hogy dr. Földes Gézát, aki Szlovákiában, Trestenében volt ügyvéd, a világháború óta jól ismerte. Ugyanis „a magyar Trencsényi 15. honvédő gyalogezred katonája voltam, s mint ilyent frontszolgálatra rendeltek az erdélyi orosz-román harctérre, majd Bukovinába és Romániába. A mi ezredünket besorolták a magyar 37. honvédő divízióba [hadosztály]. 1917 elejétől a háború végéig ennek a divíziónak parancsnokságához volt frontszolgálatra rendelve fent nevezett dr. Földes Géza főhadnagy, aki tehát akkor velem együtt harcolt ezen az orosz-román harctéren 1918 tavaszáig.”

Egy szintén a család birtokában lévő, Bécsben kiállított okirat szerint a harcok során tanúsított kiemelkedő szolgálataiért 1918. április 12-én dr. Földes Gézát arany Vitézségi Éremmel tüntették ki. Krkoska Jánostól tudjuk, hogy 1918 tavaszán Franciaországba, a nyugati frontra vezényelték őket, ahonnan 1918 novemberében, a békekötés után tértek haza, azaz Szlovákiába.

A háborút követően civil foglalkozását űzte, s mindvégig ragaszkodott katonai emlékfotóihoz. A városunkban immár csak egy emlékkővel jelölt huszárlaktanya és a nagy háború történetéhez kapcsolódó emlékei és a fotográfiák különösen értékesek számunkra.

 

Kérdésed van?

Fotográfia az I. világháború idejéből – huszártisztek a zalaegerszegi laktanya udvarán
Kapillerné Megyeri Anna Nyugalmazott történész-főmuzeológus Göcseji Múzeum

Ez is érdekelhet

Blog Huszárok a képeslapon
75 év-75 műtárgyKépeslapTörténelem

Huszárok a képeslapon

2025. május 22.
2 perc
A múzeumban nosztalgiával nézzük a századforduló sokszor kézzel rajzolt, máskor fotográfiát tartalmazó képeslapjait. Az egyiken huszárok mosolyognak az utókorra