A csengőket, amelyeknek a templomi harangokéval azonos a formája, a lovak, ökrök, sőt a juhnyájak vezérürüje nyakába is akasztották.
A pásztor a nyáj 4–5 csengőjét úgy állította össze, hogy a különböző magasságú hangok megfelelő összhangzatot adjanak. A pásztor vagy a béres maga is meghatározhatta a megrendelésre készülő csengő minőségét: ezüstforintot adott a csengőöntőnek, hogy azt is olvassza bele a csengő sárgaréz anyagába, mert az ezüsttől nemesebb annak a csengése.
A pásztor a vezérürüt kézhez szoktatta és betanította arra, hogy hívására, füttyére kövesse gazdáját. A juhok természetes adottsága, hogy követik az elöl járókat, megismerik a csengője vagy kolompja hangját, szagát vagy bégetését: a vezérürüvel tehát nem terelték, hanem vezették a nyájat.
Az itt látható csengőt Szabó József neszelei juhász ajándékozta a Göcseji Múzeumnak 1972-ben.
