1960 nyarán a Zala megyei Csatáron a helyi TSZ istállót építtetett a település szélén, a közeli Válicka patak partján. A földmunkák végzése során egymásba kapcsolódó gödröket találtak, melyeknek közepén tüzelőhelyek voltak. Ezeknek tetejére fémszerű salak volt ráégve. A lelőhelyet a Göcseji Múzeum vezetője, Dr Szentmihályi Imre bejelentette a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárának, és egyben segítséget kért leletmentés végzésére a Középkori Osztálytól, mivel a Göcseji Múzeumnak nem volt régész munkatársa. A Középkori Osztály régész munkatársai ásatáson voltak, ezért Méri István osztályvezető engem küldött ki a leletmentés elvégzésére. Akkor harmadéves régészhallgató voltam, és kötelező gyakorlatomat töltöttem a Középkori Osztályon.
Elutaztam Zalaegerszegre, elvégeztem a leletmentést, bevittem a leleteket a múzeumba. Akkor voltam először a Göcseji Múzeumban, és nem tudtam, hogy az egyetem elvégzése után 1962. augusztus 1-től ez lesz az első munkahelyem, és én leszek a Göcseji Múzeum első régésze. Hamar megszerettem Zala megyét, rengeteg leletmentést végeztem a megye területén őskori, római kori, Árpád-kori lelőhelyeken. A múzeumnak nem volt járműve, ezért a lelőhelyekre vonaton, buszon, ökrös szekéren utaztam. 1963. december 31-ig dolgoztam itt, majd az Országos Műemléki Felügyelőség régésze lettem 1964. január 1-től. Zala megyéhez nem lettem hűtlen, visszajártam kutatni: több tucat Árpád-kori, 12. 13. század falusi templom helyreállítás előtti kutatását végeztem helyreállításuk előtt.
1964-65-ben sikerült folytatnom a kutatást a csatári lelőhelyen is. A Válicka patak partjához legközelebbi részen olyan gödör együttest tártunk fel, amely a gödrökben lévő vassalak és az itt talált kovácsoltvas tárgyak alapján következtetve vas feldolgozó hely lehetett. A salakok és a vastárgyak metallográfiai vizsgálatát Jerzsi Piaskowski és Vastagh Gábor végezte. A vizsgálat megerősítette, hogy vasfeldolgozás folyt itt. Azt nem lehetett egyértelműen bizonyítani, hogy a vas kohósítása is helyben készült volna, de az biztos, hogy a többnyire kerek gödrök közepén levő 1,10 m területen égő tűzön melegítették és tisztították a salaktól a vasbucát, és közelében készítették a vastárgyakat. Az itt bemutatott vaskés és az ép kulcs a legnagyobb, a B jelű gödör visszatöltéséből került elő. A kulcsról Temesváry Ferenc szakvéleményében a 11. század közepe, a 12. század első felére helyezte készítésének korát. A lelőhelyet a nagy számban előkerült cserépedény töredékek és egy ép kis edényke szintén a 11. század végére, a 12. század elejére keltezik. A B gödörben előkerült egy friesachi denár (1130—1240) is, ami megerősíti a keltezést.
Érdekesség, hogy a gödrök között egy kisebb gödörbe egy 4 és féléves kanca koponyáját ásták el. Szakvélemény szerint keleti típusú ló volt. A lókoponya feltehetően bajelhárító célból volt a kovácsműhely közepébe elásva.
Müller Róbert a Zala megyei Csonkahegyháton az elpusztult Szentiván falu közelében 10 – 11. századi leletanyaggal keltezett, a csatárihoz hasonló gödröket tárt fel, ahol a vassalakok mellett egy ép vascipót is talált. Ezen kívül Zalaszabar-Borjúállás szigeten a 9. században egy köznépi telep és temető volt, amely Mosaburg civitas része lehetett. A telepen több, egymásba ásott gödröt talált Müller Róbert. A gödrökben kb. 20 kg vascipó feküdt, és vassalak. A csonkahegyháti és zalaszabari gödrök a csatári kovácstűzhelyes gödrökhöz hasonló gödörműhely tartozékai lehettek. Zala megyében tehát a 9. századtól ismert a kovácsolásnak ez a formája.
Valter Ilona régész, a Göcseji Múzeum egykori munkatársa
