Alsórajk határában, a falu és a vasúti sínek közötti területen régészeti lelőhely van, amelyben középkori és ókori emlékeket is találtunk. A római kori objektum egy magában álló villagazdaság központi épülete és különálló fürdője lehetett. Egykori lakói valószínűleg egy nagyobb földbirtokon magában álló villa tulajdonosai voltak. A lelőhely viszonylag közel esik a Borostyánkő úthoz, amely Itáliát a Birodalom északi területeivel összekötötte. A rómaiak ezen az útvonalon felvonulva hódították meg a Kárpát-medence nyugati felét, és szervezték azt később Pannónia provinciává.
A folyamat békés, és elengedhetetlen része volt, hogy Itáliából bevándorlók érkeztek az elfoglalt területekre, és itt letelepedve új hazát, megélhetést, egzisztenciát szereztek maguknak és utódaiknak. Ennek a mozgásnak régészeti nyomai magukon viselik a kulturális jegyeket, amelyek Itáliából érkeztek, ill. keveredésüket az itt talált (kelta, illír, dák) népekre jellemzőkkel.
Az alsórajki villa jómódú tulajdonosai egy 1600 m2-es alapterületű házban éltek, amelynek több mint harminc helyisége, belső udvara, reprezentatív termei voltak. Az épület közvetlenül egy tó partján állt, amely a hahóti medencét ebben az időben kitöltötte. A ház elhelyezése környezetében, tájolása, megfelel a legtekintélyesebb római építészeti író Vitruvius előírásainak, helyiségeinek beosztása és funkciói itáliai sémákat követnek. A gyakorlati megvalósítás egészen pontos párhuzamosságokat mutat egykorú itáliai, noricumi villaépületekkel.
Különösen kedves részlete a hasonlóságoknak az egyik terem padlóján talált színes mozaik. Az apszisos záródású helyiségben geometrikus minták fognak közre egy négyzetes középső képmezőt, amely sajnos tönkrement a középkori bolygatások, újabb kori földművelés, szántás következtében, de a keretmotívumok egy része — töredékesen bár — mégis megmaradt. E keretmotívumokat hatszögletű, illetve trapéz alakú felületek alkotják, amelyekben növényi, állati ábrázolások (madárka, párduc, virágok) vannak.
A négy sarok egyikében azonban — ezek nyilván a leghangsúlyosabb elemei a keretelésnek – egy antik istenség feje látható: Ókeanosz az, a görög istenvilág tekintélyes titánja, a világtenger maga. Ő az az istenség, aki eleméből sohasem távozik, ábrázolásain csak feje, esetleg vállai emelkednek ki a hullámokból, szakálla szétterül a vízen, haját vízi növények ékesítik, homlokából rák ollói, vagy érzékelő csápjai nyúlnak ki. Minden vizek atyja, feleségével Tethys-szel együtt távol tartják magukat még az istenek gyűléseitől is. Szerte a Birodalomban ábrázolják freskókon és mozaikpadlókon, hiszen a rómaiak döntő többsége a Földközi-tenger partvidékein élt, a tengerből és a tengernek kiszolgáltatva.
A motívum itt, a Kárpát-medencében, egy legfeljebb 2-3 méteres mélységű tó mellett, amelynek a szemközti partja (Hahót, Fakospuszta) jól látható is, kissé talán nagyigényű, de megértjük. A megrendelő tulajdonos is, és a kivitelező mozaikrakó művész is nyilván hagyományosan kötődött a tengerekhez, és ennek jelét is adták az alsórajki villa reprezentatív helyiségében.
Az ábrán az alsórajki Ókeanosz motívum, és környezetének megmaradt részletei láthatók a lehetséges kiegészítésekkel, illetve egy hasonló korú (2.-3. sz. AD) hispániai (Alcazar, Cordoba) Ókeanosz ábrázolás.
Dr. Redő Ferenc régész
